Pápai szentmise Kinshasában a békéért és igazságosságért: A megbocsátás a béke útja
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A találkozás már egy éve várat magára
„Esengo! Öröm! Öröm látni titeket és találkozni veletek. Nagyon vágytam már erre a találkozásra, egy évvel megvárakoztatott!” – kezdte olasz nyelvű homíliáját Ferenc pápa, amit szimultán a helyi francia hivatalos nyelvre fordítottak. Béke veletek! – idézte a szentmise evangéliumából a feltámadt Jézus köszöntését, mellyel húsvétvasárnap este fordult tanítványaihoz. Ez több, mint köszöntés, ez a béke átadása, amit Betlehemben angyalok hirdettek, amit Jézus megígért az utolsó vacsorán, amit átadott tanítványainak és amit végül minden szentmisében megismétlünk. A béke azután érkezik, hogy az Úr legyőzte ellenségeit, vagyis a bűnt és a halált.
Az Úr felénk nyújtja a kezét, ha süllyedni készülünk, felemel, ha mélypontra kerülünk
Helyezkedjünk most az apostolok oldalára! – javasolta a pápa. Azon a napon halálra rémültek a kereszt botrányától, belülről megsérültek, mert elhagyták Jézust és elmenekültek, csalódottak a végkifejlett miatt és félelemmel eltelve, hogy rájuk is hasonló sors vár. Ezzel szemben Jézus akkor hirdeti nekik a békét, amikor még romhalmazok, békét hirdet nekik akkor, amikor ők még halált sejtenek. Más szóval, Jézus békéje abban a pillanatban jön el, amikor úgy tűnt, minden véget ért számukra, tehát a legváratlanabb pillanatban – állapította meg a pápa. Ezt teszi az Úr: ámulatba ejt minket, felénk nyújtja a kezét, ha süllyedni készülünk, felemel, ha mélypontra kerülünk. Jézussal a gonosz soha nem győz, nem lesz övé soha az utolsó szó, „mert ő a mi békénk” (Ef 2,14) és az ő békéje győzni fog. Tehát mi, akik Jézushoz tartozunk, nem hagyhatjuk, hogy eluralkodjon bennünk a szomorúság, nem engedhetjük, hogy felülkerekedjen bennünk a beletörődés és a fatalizmus. Az erőszaktól és háborúktól elcsüggedt világban a keresztények ma is megismétlik: Béke veletek! Ennek jegyében az a hivatásunk, hogy ezt a nem remélt és prófétai békebejelentést magunkévá tegyük és elmondjuk a világnak. Jézus békéjének megőrzésére és ápolására annak három forrását ajánlotta a pápa megfontolásra, melyek a megbocsátás, a közösség és a küldetés.
Jézus békéjének első forrása a megbocsátás
Az első forrás a megbocsátás, amiről Jézus ezt tanítja: „Akinek megbocsátjátok a bűneiket, azok bocsánatot nyernek”. Mielőtt azonban hatalmat adna az apostoloknak a megbocsátásra, ő maga megbocsát nekik, nem is annyira szavakkal, hanem gesztussal, megmutatva nekik kezét és oldalát, vagyis a sebeit, mert a megbocsátás sebekből születik. Akkor jön létre, amikor az elszenvedett sebek nem őrzik tovább a gyűlölet nyomait, hanem helyet adnak másoknak és befogadják gyengeségeiket, melyek így lehetőségekké válnak és így a megbocsátás lesz a békéhez vezető út. Amikor bűntudat és szomorúság nyomaszt minket, nézzünk Jézus sebeire, aki kész megbocsátani nekünk az ő végtelen szeretetével – ajánlotta a Szentatya. Ő ismeri sebeiteket, ismeri hazátok, népetek és a földetek sebeit! Ezek égető sebek, mert folyamatosan gyűlölet és erőszak fertőzi őket, miközben úgy tűnik, hogy az igazságosság gyógyszere és a remény balzsama soha nem érkezik meg. Ezzel szemben Jézus veletek szenved, látja sebeiteket, azokat magában hordozza, így akar megvigasztalni és meggyógyítani.
Jézussal mindig megvan a lehetőség a megbocsátásra és az újrakezdésre
A Szentatya bíztatóan állapította meg, hogy Jézussal mindig megvan a lehetőség a megbocsátásra és az újrakezdésre, mert felken minket az ő megbocsátásával, hogy békét adjon és bátorságot a megbocsátáshoz, bátorságot a „szív nagy amnesztiájának végrehajtására”. Mennyi jót tesz, ha megtisztítjuk szívünket a haragtól, dühtől és gyűlölettől! A pápa arra hívta a kongói keresztényeket, hogy legyen számukra a mai nap a kegyelem pillanata, hogy befogadják Jézus megbocsátását! Legyen ez a nap kedvező pillanat az itt élő híveknek, akik kereszténynek mondják magukat, de mégis erőszakot követnek el, mert így szól hozzájuk az Úr: „Tegyétek le fegyvereiteket és öleljétek át az irgalmasságot! A nép sebesültjeinek pedig ezt mondja: „Ne féljetek sebeiteket az én sebeimbe helyezni!” Arra kérte még őket a pápa, hogy vegyék le a nyakukból a keresztet, vegyék kézbe és öleljék át. Vigyék haza az otthonaikba és írják fel ruháikra, otthonaik falára kívül és belül az ő szavait: „Béke veletek!”.
Jézus békéjének második forrása a közösség, mert nincs kereszténység közösség nélkül, miként nincs béke testvériség nélkül
Jézus békéjének második forrása a közösség. A feltámadott Jézus nem az egyes tanítványokat szólítja meg, hanem együtt találkozik velük, többes számban szól hozzájuk és békéjét az első közösségre hagyja. Nincs kereszténység közösség nélkül, miként nincs béke testvériség nélkül. A tanítványok Húsvét előtt követték ugyan Jézust, de túl emberi módon okoskodtak és egy győzedelmes Messiásban reménykedtek. Ám ezek a világi vágyak nem teljesültek, sőt, elvették a közösség békéjét, helyette viták és szembenállások születtek. Ez a kockázat ma is fennáll, az egyházban is: együtt lenni, de egyedül haladni előre. Így azonban az ember inkább a saját énjét követi, mint az igaz Istent és ott végzi, mint az ajtók mögé zárkózó tanítványok, tele félelemmel és csalódással. Ám épp Húsvétkor találnak rá a békéhez vezető útra Jézusban, aki rájuk lehel és azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22). A Szentléleknek köszönhetően többé nem azt fogják nézni, ami elválasztja, hanem ami összeköti őket, többé már nem önmagukért mennek a világba, hanem másokért – emelte ki Ferenc pápa, majd Izajás próféta szavára hivatkozott: „Én a megtört és alázatos szívűekkel vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek és új életre keltsem a megtört szívűeket”. A szegényekkel való megosztás a legjobb ellenszere a megosztó és világiasító kísértésnek. Ezért tekintsenek bátran a szegényekre, hallgassák meg őket, mert ők is a közösség tagjai, és nem idegenek. Nyissák meg szívüket mások előtt, fedezzék fel, hogy mindannyian osztozunk a belső szegénységben, hogy mindannyiunknak szüksége van Isten Szentlelkére.
A Krisztus küldötte keresztények hivatása, hogy a világ békéjének a lelkiismerete legyenek
Végül a béke harmadik forrásaként a pápa a küldetést elemezte. Jézus maga is küldi a tanítványait: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”.Az Atya azért küldte őt, hogy szolgáljon és életét adja másokért, hogy kinyilvánítsa irgalmát mindenkinek és hogy megkeresse a távoliakat. Vagyis mindenkihez küldte, nem csak az igazakhoz és nem is csak a „mieinkhez”. A béke misszionáriusaiként nekünk az a hivatásunk, hogy helyet adjunk mindenkinek a szívünkben, annak a tudatában, hogy az etnikai, regionális, társadalmi és vallási különbségek csak ezután következnek és nem akadályok abban, hogy mindnyájan testvérek legyünk. A Krisztus küldötte keresztények hivatása, hogy a világ békéjének a lelkiismerete legyenek.
Béke veletek! – mondja Jézus ma is e nagy ország minden családjának, közösségének, népcsoportjának, térségének és minden városának: Békesség nektek! Hagyjuk, hogy az Úr szavai csendben visszhangozzanak a szívünkben. Hallgassuk meg és döntsünk arról, hogy a megbocsátás tanúi, a közösség főszereplői és a béke küldetését teljesítő emberek legyünk a világban – zárta homíliáját Ferenc pápa szerdán délelőtt az egymillió kongói hívő előtt tartott szentmisén Kinshasában.
