A Szentatya a római pápai egyetemekhez: kórust alkotva, az értelem kézügyességével
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A Péter utódához fűződő fizikai közelség kiemelkedő szerepet ró rájuk az egyházban
Beszéde kezdetén Ferenc pápa az oktatási intézmények küldetését így összegezte: Az egyházi tudományok tágas és sokszínű rendszeréhez tartozik, amely Isten népe bölcsessége révén virágzott ki az évszázadok során, szerte az egész világon, szoros kapcsolatban az egész Egyház evangelizációs küldetésével. Gazdagsága folyton nőtt a Szentlélek vezetésével a párbeszédben, az idők jeleinek felismerésével és a különféle kultúrák meghallgatásával. A Péter utódához és a Krisztus igazságát hirdető küldetéséhez fűződő különleges fizikai közelség által is kiemelkedő szerep hárul rájuk az egyházban. Az egyetem világát alkotó férfiak és nők „alkossanak egy kórust” – bíztatta őket Ferenc pápa Antóchiai Szent Ignác szavával. Az egyetem ugyanis a különböző hangok és hangszerek közötti egyetértés és összhang iskolája, de mégsem az egységesség, az uniformizmus iskolája. Szent Newman bíboros szerint az a hely, ahol a különböző ismeretek és nézőpontok harmóniában fejeződnek ki.
Az elme, a szív és a kéz hármas intelligenciája közt a legközvetlenebb a kéz képessége
Ezt a harmóniát mindenekelőtt önmagukban ápolják az emberi lélek három intelligenciája között, mégpedig az elme, a szív és a kéz intelligenciája között, melyek mindegyikének megvan a maga a saját hangszíne és karaktere. Az értelem nyelve kapcsolódik a szív és a kéz képességéhez. A pápa e kedves gondolatából most a kéz intelligenciáját emelte ki.
Ez a leginkább érzékszervi képesség, mint a gondolat és a tudás szikrája, és bizonyos szempontból azok legérettebb eredménye is. A pápa felidézte pápasága kezdetét, amikor először ment ki a Szent Péter térre. Rögtön vak fiúk egy ott álló csoportjához lépett, akik megkérdezték tőle: „Megnézhetünk téged?”. A pápa először nem értette őket és csak a tapogatózó kezük mozdulata árulta el, hogy mit is akarnak. Meg akarták érinteni, hogy megismerjék őt. Ez nagyon megdöbbentette őt, de megértette a kezek intelligenciáját. A pápa Arisztotelész tanítására utalt, aki szerint a kéz „olyan, mint a lélek”, mert annak érzékenységével képes megkülönböztetni és felfedezést tenni. Kant pedig nem habozott „az ember külső agyaként” meghatározni a kezet.
Kézbe venni és figyelembe venni: a kéz és az értelem összjátéka
A különféle újlatin nyelvek is beszédesek a kéz képességét illetően. Az olasz nyelvben a prendere ige jelentése venni, kézbe venni, de ebből származik a comprendere, az együtt-venni ige is, melynek jelentése megérteni. Így tehát az elme és a kéz képessége hasonló. Mindehhez azonban érzékeny kezek kellenek. Az elme nem érti, ha a kéz kapzsin bezárul, vagy ha éppen „lyukas” és így könnyen elveszteget egészséget és tehetséget, vagy ha nem hajlandó békejobbot nyújtani másoknak. Nem tud az értelem érteni, ha a kezek ujjai könyörtelenül a megtévedő testvérekre mutatnak. Ezek után az sem meglepő, ha az ilyen kezek nem tudnak összekulcsolódni és imára felemelkedni az Ég felé.
A pápa most Krisztus kezére tekintett, amint veszi a kenyeret, áldást mond, megtöri, tanítványainak nyújtja, mondván: „Ez az én testem”. Majd veszi a kelyhet, hálát ad, felajánlja, mondván: „Ez az én vérem”. De mit is látunk? Jézus kezeit, melyek hálát adnak, megérintik a kenyeret és a bort, a testet és a vért, magát az Életet, mert érzik, hogy minden az Atya ajándéka. Teremtsünk tehát harmóniát önmagunkban, tegyük kezünket mi is „eucharisztikussá”, Krisztus kezéhez hasonlóan, és fogadjuk a kéz minden érintését és kapcsolatát alázatos, örömteli és őszinte hálaadással.
Harmónia az egyes elemekben és az elemek között is
Az emberi személy önmagában vett benső kórusa, harmóniája után a pápa azt ajánlotta, hogy alkossanak kórust a közösségek különböző alkotóelemei és az általatok képviselt intézmények között is. Az évszázadok során sok szerzetesrend nagylelkűsége és előrelátása számos karral és egyetemmel gazdagította Rómát. Napjainkra azonban a tanulók és a tanárok számának a csökkenésével fennáll a veszélye, hogy ezek a tanulmányi központok sok értékes energiákat pazarolnak el, mert lelassulnak és kifáradnak. A világjárvány tapasztalatával sürgető egy olyan folyamat elindítása, amely hatékony, stabil és szerves szinergiába fogja a pápai akadémiai intézményeket, hogy jobban megfeleljenek alapvető küldetésüknek, így szolgálva az Egyház egyetemes küldetését. Át kell tehát gondolni újból az egészet, kerülve a védekező megtartását. Az egyes intézmények gazdag életéből egy új életet kell teremteni, ha nem akarjuk, hogy azok múzeummá váljanak. Ha azt szeretnénk, hogy az intézmény jövője gyümölcsöző legyen, akkor nem őrizhetjük csak a kapott dolgokat, hanem nyitottnak kell lennie bátor, akár soha nem látott fejlesztésekre is. Tegyék ezt, mint földbe hullott mag, mely elhalva sok gyümölcsöt tud hozni. A pápa ezért arra biztatta őket, hogy mihamarabb kezdjenek lépni ebben az irányban, intelligenciával, körültekintéssel és merészséggel.
A VI. Pál aula Feltámadott Krisztus szobrának kéz-üzenete
Beszéde végén a Szentatya a Feltámadott Krisztus mögötte álló szoborcsoportjára utalt, Pericle Fazzini művész alkotására, aki Szent VI. Pál megbízásából készítette azt. Krisztus kezei olyanok, mint egy karmesteré. Jobb keze nyitva van, az egész kórust irányítja, felfelé mutat, mintha crescendót kérne az előadásban. Baljának mutatóujja felszólít, mintha a szólistának mondaná: „Rajtad a sor!”. Krisztus keze egyszerre vonja be a kórust és a szólistát, így a hangverseny során az egyik szerepe a másikét kiegészíti. E gesztusokat szemlélve mi is újítsuk meg elkötelezettségünket a „kórus egésze” mellett, a hangok harmóniájában és egyetértésében, engedelmeskedve a Lélek éltető tevékenységének – zárta beszédét Ferenc pápa.
