Az evangélium Isten üdvözítő ereje minden hívőnek – második nagyböjti prédikáció

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

A II. Vatikáni Zsinat óta a pápák tanításának középpontjában az evangelizáció    

Az evangelizálás küldetését elemezte beszéde első részében a szónok és – összehasonlítva Pál apostol korát a jelen körülményekkel – megállapította, hogy napjaink hitetlensége nem annyira Isten tagadásában áll, hanem „úgy élni, mintha nem lenne Isten”. Éppen ezért tartja hasznosnak a római levél első három fejezetének újraolvasását, melynek végén leszögezi: „Megigazulásunkat ingyen kapjuk, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán” (Róm 3,24). A II. Vatikáni Zsinat óta a pápák tanításának középpontjába került az evangelizáció témája, ennek jele Szent VI. Pál pápa Evangelii Nuntiandi apostoli buzdítása, Szent II. János Pál nagy enciklikái, miként a XVI. Benedek által létrehozott Evangelizációs Pápai Tanács, végül pedig Ferenc pápa Praedicate Evangelium kezdetű konstitúciója a Római Kúria megreformálására.

Az evangelizálás tartalma az evangélium, módszere a Szentlélekben rejlik

Az evangelizáció legrövidebb és találó megfogalmazását Péter első levelében olvassuk, melyben az apostolokról írja, hogy „ők a Szentlélek által hirdették nektek az evangéliumot” (1Pét 1,12). Ezzel az apostol elmondja a leglényegesebbet, ami szerint az evangelizálás tartalma az evangélium, módszere pedig a Szentlélekben rejlik. Hogy mi is ennek a evangéliumnak a tartalma, arról Pál tesz említést, aki maga használta először ezt a görög szót és tette mértékadóvá a keresztény nyelvezetben. Római levele első fejezetében írja: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen az Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek” (Róm 1,16). A keresztény igehirdetés lényegi magját a Római levél első három fejezetében találjuk és Cantalemessa atya meggyőződése, hogy a páli üzenet helyes megértését és annak mai alkalmazását az mutatja meg, ha Isten gyermekei születnek erőfeszítéseinkből.

Isten szabadítani akar

Az apostol ebben a szövegben leírja az emberiség helyzetét Isten előtt a bűnt követő állapotban, majd az abból való kiszabadulást a hit által. Szava olyan figyelmeztető, mint a repülőút során a felhívás: „Öveket becsatolni, turbulencia, légörvénylés várható!”. Így hallgassuk a Népek Apostola szavát: „Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal. Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak. A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával” (Róm 1, 18-23).

Az alapvető bűn a hitetlenség, pontosabban az Isten-nélküliség

Az alapvető bűn, ami kiváltja Isten haragját, az a hitetlenség, pontosabban az Isten-nélküliség. Pál meg is magyarázza. Ez annak a vétke, hogy elutasítják az Isten megdicsőítését és a hálaadást neki. Mindez furcsának tűnik elsőre, magyarázta a szónok, mert az istendicsőítés és a hálaadás elmulasztása talán nem is tűnik annyira szörnyű és halálos véteknek. Mögéje kell nézni, ajánlotta, hogy helyesen értsük Isten elismerése megtagadásának a súlyát. Isten el nem ismerése ma nem azt jelenti, hogy tagadják a létezését, hanem „úgy tesznek, mintha nem is lenne Isten”.   

Az Ószövetségben Mózes azt kérte az emberektől: „Ismerjétek el, hogy Isten az Isten!” (vö. Dt 7, 9), a 100. zsoltár pedig így kiált: „Ismerjétek el, hogy az Úr Isten: Ő alkotott minket és mi az övéi vagyunk!” (Zsolt 100, 3). Csírájában megragadva, a bűn ennek az elismerésnek a megtagadása, amikor a teremtmény saját kezdeményezéséből megkísérli, hogy eltörölje a közte és Isten között fennálló végtelen különbséget. A bűn ily módon a dolgok gyökerét támadja meg és valójában „az igazság elfojtása lesz az igazságtalanságban”. Ez valami sokkal sötétebb és szörnyűbb, mint amit az ember egyáltalán el tud képzelni: Ha az emberek még éltükben tudnák, amint azt megismerik a halál pillanatában, hogy mit is jelent elutasítani az Istent, meghalnának az ijedtségtől – szögezte le figyelmeztetően Cantalamessa atya.

Ez az elutasítás egykor a bálványimádásban öltött testet és teremtményt imádtak a Teremtő helyett. A bálványimádó nem fogadja el Istent, hanem magát teszi istenné. A szerepek felcserélődnek: az ember a fazekas, Isten pedig a váza, amit tetszés szerint formál.  (vö. Róm 9,20kk).

Ma a világ egyszerűen eltörli az „Isten” szó  jelezte szerepet

Mára új külsőt kapott ez az ősi próbálkozás – kötötte össze az apostol korát a jelennel a szónok. De ma már nem is tesznek semmit az Isten helyére, hanem egyszerűen eltörlik az „Isten” szó  jelezte szerepet, ez pedig a nihilizmus! Pál apostol azonban leírja ennek morális következményét, mert hiszen ebből az elutasításból fakad az erkölcs általános felbomlása, amely az emberiséget tönkreteszi. Pál apostol felsorolja a pogány társadalom bűneit, de meglepő módon ezt az erkölcsi zűrzavart nem az isteni harag okának, hanem következményének tekinti. Egy gondolatában háromszor is visszatér rá: „Isten kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak…, ezért kiszolgáltatta őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Megvetették Isten ismeretét, ezért Isten a romlott eszükre hagyta őket” (Róm 1, 24.26.28). A kapucinus szónok pontosított: „Isten bizonyosan nem „akarja” ezt, de „megengedi”, hogy megértesse az emberrel, hová jut, ha elutasítja Őt. Isten előtt nincs különbség zsidók és görögök, hívők és pogányok között: „Mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét” (Róm 3,23).

Az erkölcsi romlás megoldása a hitből indul  

Az apostol minden erejével szeretné tisztázni ezt a kérdést, mert az egész emberiség benne van ebben a pusztulásban. A megoldást nem is annyira a társadalom erkölcsi reformjában, a bűnök kijavításában látja, hanem annak a gyökerében. A szónok szerint az evangelizáció ma nem az erkölccsel kezdődik, hanem az igehirdetéssel, az Újszövetség nyelvén szólva nem a törvénnyel, hanem az evangéliummal. Pál apostol szerint az „evangélium” „Isten üdvözítő ereje minden hívőnek”, mert „Isten igazságossága megjelent!” (Róm 3, 21). Ebben áll az újdonság, amiről Cantalamessa atya az első prédikációjában hosszasan beszélt. Nem az emberek változtatták meg hirtelen életüket és szokásaikat és kezdtek el jót tenni. Az újdonság abban áll, hogy az idők teljességében Isten cselekedett, ő törte meg a csendet, ő nyújtotta először kezét a bűnös embernek. Második nagyböjti beszédének befejező részét szombati adásunkban közvetítjük, melyben a szónok többek közt Aquinói Szent Tamás tanításával is kifejti, hogy az evangelizálás, az Örömhír hirdetésének a célja és eredménye a hit: „Prima conversio fit per fidem”, az első megtérés a hit által.