Az Osservatore Romano „Nők, Egyház, Világ” havi mellékletének szerkesztősége a Pápánál
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Tíz évvel ezelőtt indult az Osservatore Romano vatikáni napilap „Nők, egyház, világ” havi melléklete, és immár negyedik éve működik a szerkesztőség Rita Pinci vezetésével, aki munkatársai nevében köszöntötte a Szentatyát, kiemelve a csapatmunka szépségét: „Mindannyian együtt dolgozunk, a szerkesztőbizottság, a két grafikusunk és ez a derék csapat nagy érdeklődéssel, szenvedéllyel és örömmel dolgozik. Szerkesztőségünk interkulturális és vallásközi csoport. Vannak köztünk hívők és nem hívők, különböző vallású nők, családanyák és gyermektelen nők, tanárok, köztisztviselők, alkalmazottak, újságírók, írók... és éppen ez lapunk erős oldala”.
A nőknek megvan az a képessége, hogy a dolgok működjenek
Ferenc pápa a szerkesztőséget köszöntve megjegyezte, hogy „szívesen olvassa a havonta megjelenő mellékletet. Mindig örömmel olvastam a „Nők, Egyház, Világ” újságot, attól kezdve, hogy Scaraffia professzorasszony koordinálásával megjelent. Mindig olvastam, mert szeretem ezt a kihívást, ami már a címben is benne van”. „A nőknek megvan az a képessége, hogy a dolgok működjenek és hogy teljesen másként gondolkodjanak, mint mi, és mondhatnám, magasabb szinten, mint mi. Ezt látjuk a Vatikánban is: ahová nőket helyeztünk, ott a dolgok azonnal megváltoznak, haladnak tovább. Ezt látjuk a mindennapi életben is” és Ferenc pápa arra a tapasztalatára utalt, „amit buszon utazva Buenos Airesben látott, amint asszonyok hosszú sorokban állva a börtönök előtt meglátogatták a fogvatartott gyerekeiket”. „Mert ilyenek az asszonyok, soha nem hagyják el a gyermekeiket!”
„Erős és szelíd” pillantással
Visszaemlékezett a pápa egy derék szakszervezeti ismerősére, aki már meghalt. Ő maga mesélte neki, „hogy 20-21 évesen könnyelmű életet élt. Az anyjánál lakott, mindketten szegények voltak, ő a kicsi házuk előterében aludt. Reggelente, még az előző estétől mámorosan látta, hogy az anyja kijött a szobájából, megállt, gyengéden ránézett, és elindult dolgozni, minimálbérért, mint takarító. Ez volt az az „erős és szelíd” pillantás – így mondta nekem –, ami egy napon megérintette a szívemet, és én megváltoztam. És ebből az emberből nagy szakszervezeti vezető lett”.
Túllátni a valóság értelmezésén
A személyes hangvételtől az általános megfontolásig rövid az út a pápa számára: „A nők! Mi úgy használjuk ezt a szót, mint valami selejtet, játékot, viccet”. Ezután ismét felidézett egy konkrét személyes emléket, amikor Ursula Von der Leyen-nel találkozva megkérdezte tőle: „Mondja, asszonyom: Ön orvos, és hét gyermeke van, akiket minden délután felhív telefonon. Árulja el nekem, hogyan sikerült feloldani a Covid idején az Európai Unió jelentésével szembeni ellenállást a Benelux államok és néhány más ország részéről, hogyan csinálta? Ő rám nézett és csendben erőteljesen gesztikulálni kezdett a kezeivel, én pedig figyelmesen szemléltem a kezeit, míg végül azt mondta: „Úgy, ahogy mi anyák csináljuk ezt”. Így van, ez egy másik út, ez egy másfajta gondolkodásmód, de nem csak gondolat, hanem gondolat, érzés és a kezek munkája”. Itt van tehát a „nők három nyelvére, az elme, szív és kéz nyelvére tett korábbi hivatkozás, majd Ferenc pápa így zárta beszédét: „Ezért szeretem olvasni és bátorítani ezt a havilapot, de ez nem egyféle pápai klerikális feminizmus, nem! Ajtót nyit egy valóságra, annak olyan értelmezéseként, mely túlmutat rajta. Ezért nagyon köszönöm nektek és egyenként üdvözöllek benneteket”.
