A fájdalom története a reménység története – a Párizsi Kommün vértanúinak élő szava

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Az apostoli buzgalomtól áthatott lelkipásztorok tanúságot tettek hitükről egészen a mártírhalálig, amelyet 1871-ben szenvedtek el a Párizsban, a Kommün idején – mondta a pápa majd szokás szerint a hívek tapsát kérte az új boldogokért”.

A vértanúság és boldoggáavatás egybeesése  

Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Dikasztérium prefektusa április 22-én szombaton délután a párizsi Saint Sulpice bazilikában avatta boldoggá az öt vértanú papot. Homíliájában a bíboros prefektus a tanúságtevők ránk hagyott igazi örökségeként a reménységet említette meg, mellyel mi is odaszegődhetünk az emmauszi Kleofás testvér mellé és névtelen útitársként elmondhatjuk: nekünk is lángol a szívünk, amikor az Úr a szenvedés elviseléséről tanít minket.

Majdnem  pontosan ugyanazokon a napokon ünnepeljük ezt a szertartást, mint amikor százötvenkét évvel ezelőtt a boldogjaink vértanúhalála történt, miként letartóztatásukra is a húsvéti ünnepkör keretében került sor, 1871. április 6-án, Nagycsütörtök napján. Május 26-án adták életüket Krisztusért, egy pénteki napon, amelyen a keresztény lelkiség heti rendszerességgel felidézi a Megváltó halálát!

Via Crucis - Via Emmaus!

Semeraro bíboros a napi evangéliumból a két tanítvány gyönyörű történetére utalt, akikhez az Emmausz felé vezető úton csatlakozott a feltámadott Jézus és miután asztalhoz ültek, felismerték őt a kenyértörésben: „Ugye lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” (Lk 24,32) . A szónok szerint a történet az evangélium legszebb és legmeghatározóbb történetei közé tartozik. A híres francia író, Jean Guitton Jézus című művében azt írta, hogy ha egyetlen jelenetre kellene becserélni az egész evangéliumot, amely az egészet összefoglalja, habozás nélkül az emmauszi tanítványok történetét választaná. Ennek a szép húsvéti találkozásnak az ellenpárjaként azonban Jézus szenvedésének a valóságát idézi a másik ismert történet: „Miután így csúfot űztek Jézussal, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet.” (Mt 27,31-32). A cireneihez hasonlóan a mi mártírjaink is hordozták Jézus keresztjét, hogy aztán Jézushoz hasonlóan „keresztre feszítsék” őket, így közvetlenül élték meg szavait: „Krisztusnak el kellett szenvednie ezeket a szenvedéseket, hogy bejusson dicsőségébe!”. Via Crucis, Via Emmaus!

A tanúságtétel tanulságos tapasztalatai   

Semeraro bíboros a boldoggá avatási eljárás során összegyűjtött tanúvallomásokból idézett, melyek elmesélik, hogyan néztek szembe a Kommün mártírjai a halállal. Csak rövid idézetek ezek, hogy újra felfrissítsük Krisztus iránti szeretetünket. Május 23-án, három nappal kivégzése előtt Boldog Planchat atya ezt írta Eugène bátyjának: „Elvégezhettük szentgyónásunkat, áldozatunk immár készen áll. Egyáltalán nem vagyok szomorú, biztosíthatlak téged, hogy imádkozom mindenkiért, magamért és a börtön minden lakójáért”. Ugyanezen hónap első napjaiban Boldog Ladislas Radigue atya írta elöljárójának: „Megtapasztaltam, milyen jó az Úr, és milyen segítséget ad azoknak, akiket nevének dicsőségéért próbára tesz. Meg is értettem egy kicsit, miután megízleltem Szent Pál érzését, „aki a gyötrelemben túláradó örömről beszél”. Hasonló kifejezéseket találunk a többi vértanú tanúságában is, amit az Apostol így foglal össze: „Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is” (Róm 6,5).

Szent II. János Pál pápa a „szenvedés evangéliumáról”

A Salvifici dolores (1984) kezdetű apostoli levelében Szent II. János Pál pápa a „szenvedés evangéliuma” témájának szentelt egy fejezetet: Ezt az evangéliumot maga Jézus írta „saját szenvedésével, amelyet szeretetből vállalt, hogy az ember meg ne haljon, hanem örök élete legyen”. Ennek az evangéliumnak az első fejezetét „nemzedékről nemzedékre azok írták, akik üldöztetést szenvednek Krisztusért”, benne a mi boldogjaink által írt sorokkal is. Ott van tehát – tette hozzá II. János Pál pápa – ennek az evangéliumnak a másik nagy fejezete, amelyet „mindazok írnak, akik együtt szenvednek Krisztussal, egyesítve emberi szenvedéseiket az Ő megváltó szenvedésével”. És itt ezen a ponton válnak áldott mártírjaink számunkra példává és mintává.

A Párizsi Kommün véres története figyelmeztetés, melyből tanulhatunk ma is   

Semeraro bíboros a Párizsi Kommün történetét így értelmezte: Azok az események, amelyekben részt vettek és áldozattá váltak - és nyilván nem csak ők, hanem sok más tucat ember, akiket a forradalmárok erőszakos őrülete mészárolt le - egy bonyolult és összetett történetet alkotnak, amelyben különféle mozzanatok keverednek egymással, régi és új körülmények átfedik egymást, társadalmi ideológiák és hitetlen érzések, továbbá az igazságra felszólítás fonódik össze hazugságfolyamokkal, egészen addig a pontig, amíg olyan keveréket alkotnak, amely megmérgezik az embert. Ezeknek a vértanúknak a története ekképpen figyelmeztetéssé válik számunkra a mai napon, de a keresztény ember távlatában mégis megmarad a remény története és itt a bíboros prefektus XVI. Benedek pápára utalt, akinek emlékét élénken megőrzi: „A jó győz, és ha olykor úgy tűnik, hogy az elnyomás és a ravaszság le is győzte, a valóságban csendben és diszkréten továbbra is működik, mert hosszú távon hozza meg gyümölcsét. Ez a keresztény társadalmi megújulás, amely a lelkiismeret átalakulásán, az erkölcsi nevelésen, az imádságon alapul, mert hiszen az imádság erőt ad a hithez és a jóért való küzdelemhez, még akkor is, ha emberileg meg is érint az elcsüggedés és a visszahúzódás kísértése” (2008. június 14-i homília).

Az Emmausz-járás hiányosságainak időszerűsége   

Ebben a „testben”, ami az Egyház teste, még a lemondások történetei is, mint például a Jeruzsálemet elhagyó kettő tanítványé, átváltozhatnak a misszió történeteivé, ahogy az esemény zárul: „Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.” (Lk 24, 33-34). Az evangéliumi történetben marad néhány érdekes ismeretlen mozzanat is. Az egyik az Úrral való találkozás helyére vonatkozik, így lehet Emmauszt akár lelki értelemben is venni. A másik mozzanat Kleofás társának a névtelensége, aminek a hiányát mindannyiunk nevével ki lehet pótolni és így mi is beléphetünk az evangéliumi történetbe. Bárhol és bármilyen helyzetben, ahol vagyunk, beléphetünk a történetbe, és csatlakozhatunk Kleofáshoz: kételkedjünk, panaszkodjunk, de végül vele együtt ismerjük meg az Urat, és örülünk az ő jelenlétének – zárta homíliáját Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Dikasztérium prefektusa a Párizsi Kommün öt vértanújának boldoggá avatásakor tartott szentmise során.