Keresés

Ferenc pápa a Keleti Egyházak képviselőivel   Ferenc pápa a Keleti Egyházak képviselőivel   (ANSA)

Ferenc pápa Motu propriója a Keleti egyházak büntetőjogi reformjáról

A Nagyszerdán megjelent pápai Motu Proprio célja, hogy a latin kódexben már 2021-ben bevezetett változtatásokat a keleti törvénykönyvben is megtegye, megőrizve a keleti egyházjog sajátosságait.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A Ferenc pápa által március 20-án, Szent József ünnepe másnapján aláírt és április 5-én, Nagyszerdán közzétett Motu Proprio a „Vocare peccatores”, „Bűnösöket meghívni” kezdettel rögtön jelzi, hogy az Üdvözítő irgalmas szemével tekint a bűnösökre. Ferenc pápa Motu Proprio formájú apostoli levele megreformálja a keleti egyházak büntetőjogát és ezáltal harmonizálja a keleti egyházfegyelmet a már megújított latin kánonjoggal, tiszteletben tartva a keleti jog sajátosságait. Az új törvény 2023. június 29-én lép hatályba.

A mostani szabályozás előzményeként Ferenc pápa már 2021-ben a „Pascite gregem Dei”, Legeltessétek Isten nyáját” kezdetű apostoli konstitúcióval módosította a Kánonjogi Kódex VI. könyvét az egyház büntetőjogi rendelkezéseiről, mely valójában a XVI. Benedek pápa által elindított revíziós munka folytatása volt.

Rugalmasabb, üdvözítő és javító jellegű eszköz

„Ahhoz, hogy megfelelően válaszoljunk az Egyház szükségleteire szerte a világon – magyarázza Ferenc pápa a Motu Propióban – nyilvánvalóvá vált, hogy felül kell vizsgálni a Szent II. János Pál által 1983. január 25-én közzétett Kánonjogi Kódex büntetőjogi szabályozásait. Ennek jegyében módosították a törvényt, hogy lehetővé tegyék a lelkipásztorok számára annak rugalmasabb, üdvözítő és javító jellegű eszközként való használatát, annak érdekében, hogy azonnali és lelkipásztori szeretettel végzett alkalmazásával elkerüljék a súlyosabb bajokat és enyhítsék az emberi gyengeség okozta sebeket.” A revideált latin törvénykönyv VI. könyve 2021. december 8-án lépett hatályba.

A pápa megerősítette, hogy „a felebaráti szeretet konkrét és nélkülözhetetlen követelménye nemcsak az Egyház, a keresztény közösség és az esetleges áldozatok felé fordul, hanem a bűncselekményt elkövetők felé is, akiknek egyszerre van szükségük irgalomra és az egyházi helyreigazításra. A múltban sok kárt okozott az Egyházban a felebaráti szeretet gyakorlása és – ahol a körülmények és az igazságosság megkívánja – a fegyelmi eljáráshoz fordulás közti intim kapcsolat hiányos értelmezése.   

Megpróbálja megjavítani a bűnt elkövető keresztények  magatartását

Ferenc pápa Motu Propriója megállapítja, hogy az Egyházban a büntetés célja az igazságszolgáltatás helyreállítása, a bűnös kiigazítása, valamint a vétség és a kár jóvátétele. A lelkipásztorok tehát gondoskodásukról tanúskodnak, amikor megpróbálják megjavítani a bűnt elkövető keresztények magatartását.

Juan Ignacio Arrieta prelátus, a Törvényszövegek Dikasztériumának titkára szerint az új normák sokkal világosabban határozzák meg, mikor kell az egyházi hatóságnak közbeavatkoznia bűncselekmények esetén. Pontosabbak a lehetséges szankciók is, melyeket mind világosabban kell kiszabni. Ezentúl pedig a keleti egyházfegyelmet sok szempontból harmonizálták a latin szabályozással, mint például a kiskorúak bántalmazása és a szentségek védelme terén.

06 április 2023, 17:23