A pápa a Nemzetközi Karitász közgyűléséhez: egység a sokféleségben

Andrea De Angelis / Somogyi Viktória – Vatikán

Nagyon igaz, amit Pál apostol mondott: az a jó cselekedet, amit Isten nevében teszünk, „a jó oldalunk, amely nem semmisül meg, nem vész el”. A pápa május 11-én, csütörtökön fogadta audiencián a Caritas Internationalis közgyűlésének 400 résztvevőjét. Az előre elkészített és átnyújtott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a cselekvő szeretetben „nemcsak a saját életünk fontosságát értjük meg, hanem azt is, hogy mennyire értékes mások élete”.

Hála és elismerés

A pápa Szent Pál híres Szeretet himnuszára emlékeztetve mindenekelőtt kiemelte, hogy egyetlen erőfeszítés és jó cselekedet sem „teljes” valódi szeretet nélkül. „Az apostol rámutat, hogy a szeretet hiánya hogyan üresíti ki minden cselekedet tartalmát: a külső forma megmarad, de a valóság nem. Még a legrendkívülibb tettek, a leghősiesebb nagylelkűség, vagy az, ha az ember minden vagyonát is szétosztja az éhezők között (1Kor 13,3) sem érnek semmit szeretet nélkül.” Ebben az értelemben a jótékonykodás elvezet a viszonzás, az Isten iránti hála nemes formájához is: „Beléphetünk a „viszonzás”, a hálás és elismerő emlékezés örömteli és mindent felülmúló misztériumába, amely arra ösztönöz bennünket, hogy hálát adjunk Istennek, amikor úgy döntünk, hogy tekintetünket a szenvedő testvérünk felé fordítjuk, aki gondozásra szorul, akinek segítségünkre van szüksége, hogy újra megtalálja gyermeki méltóságát. Nincs jobb módja annak, hogy megmutassuk Istennek, hogy megértettük az Eucharisztia jelentését, mint ha átadjuk másoknak, amit mi magunk kaptunk.

Krisztus a szeretet középpontjában

Mi különbözteti meg a Caritas Internationalist? Beszéde elején a pápa arra kérte a jelenlevőket, „soha ne felejtsék el, hogy minden jótékonysági és szociális tevékenységünk eredője Krisztus”, majd felidézte sajátos hivatásukat. „Egyházi hivatása különbözteti meg a szociális szférában működő többi szervezettől, és az Egyházon belül az a feladata, hogy segítse a püspököket a lelkipásztori szeretet gyakorlásában, szeretetközösségben az Apostoli Szentszékkel és összhangban az Egyház Tanítóhivatalával.

Szeretet a jótékonykodásban

Ezért Krisztus az, aki a jónak ezt a határokat nem ismerő gépezetét az általa tanított szeretet révén mozgatja. Ez egy olyan érzés, amely lehetővé teszi, hogy egy testvért lássunk a másik szemében, és hogy ne adjuk fel a gonoszság láttán: „A szeretet arra késztet, hogy kinyissuk a szemünket, kiszélesítsük a tekintetünket, felismerjük az utunkba került idegenben a testvér arcát, nevével, történetével, drámájával, amely iránt nem maradhatunk közömbösek. Isten szeretetének fényében a másik fiziognómiája előbújik az árnyékból, kiemelkedik a jelentéktelenségből, és értéket, relevanciát nyer. Mások szükségletei kérdéseket vetnek fel bennünk, kimozdítanak kényelmes helyzetünkből, a felelősségvállalás kihívása elé állítanak minket. És mindig a szeretet fényében találjuk meg az erőt és a bátorságot, hogy válaszoljunk a másikat nyomasztó gonoszságra, hogy első személyben válaszoljunk, nevünket adva, szívünket beletéve, ingujjunkat feltűrve.

Misszionárius tanítványok

Ferenc pápa ezután arra kérte a Caritas Internationalis tagjait, hogy alkossanak „egységet a sokféleségben”, váljanak igazi „misszionárius tanítványokká”. „A Karitásznál dolgozók arra hivatottak, hogy tanúskodjanak erről a szeretetről a világban. Legyetek misszionárius tanítványok, kövessétek Krisztust! Az egységre buzdítalak benneteket. A Caritas Internationalis sokféle identitásból áll: a sokszínűséget értékként, a pluralitást erőforrásként éljétek meg. Úgy versenyezzetek, hogy egymást tiszteletben tartjátok, hagyjátok, hogy a konfliktusok a vélemények ütköztetéséhez, növekedéshez, és ne megosztottsághoz vezessenek.” Végül a pápa felhívta a figyelmet az „érett és tudatos világi hívek kihívásaira”, akiknek a szerepe különösen értékes: „Arra kaptatok meghívást, hogy kísérjétek el a helyi egyházakat a lelkipásztori szeretet iránti tevékeny elkötelezettségükben. Ügyeljetek arra, hogy hozzáértő szakembereket képezzetek, akik képesek elvinni az Egyház üzenetét a politikai és társadalmi életbe. A tudatos és érett világi hívek kihívása aktuálisabb, mint valaha, mert jelenlétük kiterjed mindazon területekre, amelyek közvetlenül érintik a szegények életét. Ők azok, akik kreatív szabadsággal kifejezésre juttathatják az Egyház anyai szívét és a társadalmi igazságosság iránti törődését, elkötelezve magukat az igazságtalan társadalmi struktúrák megváltoztatásának és a személy boldogsága előmozdításának nehéz feladatára.”