Felavatták a 2025-ös Jubileum zarándok-központját
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Azt szeretnénk, hogy a római zarándoklat családi élmény legyen!
A bejáratnál a szalag átvágása után Parolin bíboros megáldotta a belső helységeket, melyek már több mint egy éve hivatalosan működnek azzal a céllal, hogy a turisták illetve zarándokok előzetesen hírt kapjanak a szentévről és meg tudják szervezni a saját zarándoklatukat az Örök Városba. „Számomra jelentős előrelépést jelent a Zarándok Központ megnyitása a 2025-ös jubileumra való felkészülés során, mert a nagy számban Rómába érkező zarándok fogadása összetett és szervezett munkát igényel” – nyilatkozta a bíboros-államtitkár az avatási ünnepség után. „Arra kértük az Urat, hogy adjon a jubileumra érkező zarándokoknak és a turistáknak testi és lelki felüdülést és megkönnyebbülést. Azt szeretnénk, hogy a római zarándoklat családi élmény legyen. Itt van Rómában a katolikus hitünk látható központja és szívből kívánom, hogy mindenki az Egyház Anya gyermekének érezze magát, aki mindenkit magához akar ölelni” - szólt a bíboros, majd „megköszönte mindazok munkáját, akik a jubileumért fáradoznak”.
A Zarándok Központ keddtől vasárnapig tart nyitva 10 órától 17 óráig
„A Központ már június eleje óta működik – húzta alá Fisichella érsek, a szentév szervezője - és sok zarándok érkezett már eddig is az itteni munkatársainkhoz, hogy információt szerezzenek a jubileumról, sőt többen jelezték, hogy szeretnének itt önkéntes munkát vállalni. A 2016-os Irgalmasság Jubileum tapasztalatai nyomán tudjuk, hogy a zarándokok és a turisták rászorulnak egy ilyen helyre, ahol mindig találnak egy csapatot, mely készen áll arra, hogy segítsen nekik. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy itt szívélyes fogadtatásra találjanak a Szentszék részéről. A látogatók tájékoztatást kaphatnak az önkéntes szolgálatról a jubileum hónapjai idején.
A Zarándok Központ keddtől vasárnapig tart nyitva 10 órától 17 óráig, vagyis hétfő az szünnap. A Zarándok Központban információt adnak a Szent Kapun áthaladás módjáról és a szükséges bejelentkezésről is, valamint az önkéntes szolgálat lehetőségeiről. Természetesen az érdeklődők tájékoztató anyagokhoz, szórólapokhoz és brosúrákhoz is szabadon hozzáférhetnek, melyek a római közlekedésről és benne a Hét templom zarándoklat útvonaláról is beszámolnak”.