Keresés

Pápai szentmise a Szent Péter bazilikában Pápai szentmise a Szent Péter bazilikában  (Vatican Media)

A Vatikán közzétette a pápa júliusi és augusztusi liturgikus szertartásainak programját

A Szentszék Sajtóterme nyilvánosságra hozta Ferenc pápa júliusi és augusztusi liturgikus szertartásainak hivatalos naptárát, amely magában foglalja a Nagyszülők és idősek harmadik világnapján tartott szentmisét, valamint a közelgő portugáliai és mongóliai apostoli útjait.

Deborah Castellano Lubov / Somogyi Viktória – Vatikán

A Szentszék Sajtóterme közzétette a Pápai liturgikus szertartások naptárát július és augusztus hónapokra. Július hagyományosan a pápa pihenő hónapja, amely időszakra felfüggeszti tevékenységének nagy részét. A kedden közzétett naptár szerint a Vatikánban az egyetlen hivatalos liturgikus szertartás a Nagyszülők és idősek harmadik világnapjának szentmiséje július 23-án, vasárnap. Ebből az alkalomból a tervek szerint a pápa délelőtt 10 órakor szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában. Az Egyház minden évben július negyedik vasárnapján tartja meg a világnapot, Jézus nagyszülei, Szent Joachim és Szent Anna ünnepéhez közel. Ferenc pápa 2021-ben hívta életre ezt a világnapot, hogy megemlékezzünk a nagyszülőkről, akikről szerinte gyakran elfelejtkeznek, holott ők „jelentik a kapcsot a nemzedékek között, átadják az élettapasztalatot és a hitet a fiataloknak”. A pápa az idei év témájául Lukács evangéliumának egy idézetét választotta: „Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad” (Lk 1,50). Ez kifejezi a kapcsolatot az augusztus 1-6. közötti Ifjúsági Világtalálkozóval, amely röviddel az Idősek világnapja után Lisszabonban, Portugáliában kerül megrendezésre. A következő liturgikus szertartásokra a Szentatya közelgő apostoli útjai keretében kerül sor.

Szentmise Portugáliában a fiataloknak

Augusztus első hetében a Szentatya az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából augusztus 2-6. között Portugáliába vezető apostoli látogatása során vezeti a liturgikus szertartásokat. Útja során ellátogat az ország fővárosába, Lisszabonba és Fatimába. Jorge Mario Bergoglio pápaként másodszor látogat el a Mária kegyhelyre, amely évente több millió zarándok célpontja. Ferenc pápa 2017. május 12-én és 13-án, a Cova da Iria-i Mária-jelenések századik évfordulója alkalmából látogatott el a kegyhelyre. Ebből az alkalomból a pápa a világot sújtó háborúk befejezéséért imádkozott. Fatimában a Boldogságos Szűz Mária három portugál gyermeknek jelent meg kicsit több mint 100 évvel ezelőtt, az akkori szegény földművelő faluban.

Lisszabon ad otthont a negyedik Ifjúsági Világtalálkozónak, amelyet Ferenc pápa vezet, miután 2013-ban a brazíliai Rio de Janeiróban; majd 2016-ban Krakkóban, Lengyelországban; és 2019-ben Panama Cityben vett részt a nemzetközi rendezvényen. A 37. Ifjúsági Világtalálkozót eredetileg 2022-ben tartották volna a portugál fővárosban, de a Covid-19 világjárvány okozta egészségügyi veszélyhelyzet miatt elhalasztották. Ferenc pápa az idei Ifjúsági Világtalálkozó mottójául Lukács evangéliumának egy idézetét választotta: „Mária felkelt és sietve elindult” (Lk 1,39).

Misszió Mongóliában

A liturgikus naptár azt is kiemeli, hogy Ferenc pápa a hónap végén, augusztus 31-től szeptember 4-ig tartó mongóliai apostoli látogatása során vezet majd liturgikus szertartásokat. Egész Mongóliában kevesebb mint 1500 katolikus él. Ferenc pápa lesz az első pápa, aki valaha ellátogat a kelet-ázsiai országba. A Szentszéki Sajtóterem a következő hetekben teszi közzé az apostoli út programját és a további részleteket. Az új bíborosok kinevezéséről szóló legutóbbi konzisztóriumon, 2022 augusztusában Ferenc pápa Giorgio Marengo bíborost, Mongólia fővárosának, Ulánbátornak az apostoli prefektusát tette az ország első bíborosává.

05 július 2023, 15:39