Ferenc pápa a karitász központok képviselőihez: a szeretet a keresztény út eredete és célja

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Karitász centrum Lisszabon problémáktól terhes negyedében            

A Páli Szent Vincéről nevezett plébánián működik Lisszabon legnagyobb egyházi karitász centruma, ahol összesen 170 személy gondoskodik a sokrétű feladatok ellátásáról. Ezek közé tartozik bölcsőde, óvoda, iskola, napközi otthon gyerekek számára, szabadidő központ, idősek otthona bentlakásos és napközi formában, fogyatékosok szociális foglalkoztatója. Ezt a hatalmas központot 1959-ben alapította Dom Manuel Gonçalves Cerejeira lisszaboni bíboros-pátriárka és vezetését a Consolata misszionárius atyákra bízta és az egész művet Páli Szent Vince mennyei védnökségére bízta, az ő jelszava jegyében: „Istent szolgálni a szegényekben”.

A Szentatya pénteken háromnegyed tízkor érkezett a centrumba, majd annak meglátogatása után beszéddel fordult az intézet lakóihoz és az ott dolgozó karitász munkatársakhoz.

A „cselekvő szeretet” konkrét valósága a legfontosabb

Köszöntésében megállapította: Jó dolog itt együtt lenni, hiszen az Ifjúsági Világnap keretében Szűz Máriára tekintünk, aki „felkel és sietve útnak indul”. Valóban, hiszen a szeretet a keresztény út kiindulópontja és célja, és a munkatársak jelenlétének és „cselekvő szeretetének” konkrét valósága segít abban, hogy ne feledkezzünk meg erről az útról, tevékenységünk értelméről. A pápa megköszönte tanúságtételüket, amelyek közül három szempontot emelt ki: jót tenni együtt, konkrétan cselekedni és közel lenni a legsérülékenyebbekhez. Más szóval – tette hozzá a pápa – együtt jót tenni, konkrétan cselekedni, nem csak ötletekkel, hanem konkrétan és a legsérülékenyebbek közelében lenni.

Együtt tegyük a jót!

Először is: Tegyétek a jót együtt! Az „együtt” a kulcsszó, amit a pápa sokszor hallott a tanúságtételek során: Együtt élni, együtt segíteni és együtt szeretni: fiatalok és idősek, egészségesek és betegek, mind együtt. Utalt a Szentatya João nagyon fontos szavaira: nem szabad hagynunk, hogy a betegség „határozzon” meg minket, hanem tegyük azt az egészhez való hozzájárulásunk élő részévé. Való igaz: nem szabad hagynunk, hogy betegségek vagy problémák „határozzanak meg” minket, mert mi nem vagyunk betegség, mi nem vagyunk probléma. Mindnyájan ajándék vagyunk, egy adomány, a maga nemében egyedülálló ajándék, értékes és szent ajándék Istennek, a keresztény közösségnek és az emberi közösségnek. Tehát úgy, ahogy vagyunk, gazdagítsuk az egészet, és hagyjuk, hogy az egésszel gazdagodjunk!        

Cselekedjünk konkrétan!

Második pontként azt kérte a Szentatya, hogy tegyünk konkrét lépéseket, hiszen ez is fontos. Az őt köszöntő plébános szavára utalt, aki Szent XXIII. Jánost idézte: az egyház „nem régészeti múzeum”. Vannak, akik ezt gondolják, pedig nem így van – tette hozzá a pápa. Ez a konkrét lépés a falu ősi kútja, amely vizet ad a mai nemzedékeknek, miként a jövendő nemzedékeknek is. A forrás arra szolgál, hogy szomját oltsa a megtett út nehézségeivel odaérkezőknek. Konkrét dolgok tehát, odafigyelés az „itt és most”-ra, ahogy már ti is teszitek, a részletekre figyeléssel és gyakorlatias érzékkel, a portugál népre jellemző szép erényekkel.

A konkrét szeretet bepiszkolja a kezeket

Ferenc pápa eddig a pontig olvasta a beszédét, majd ezután szabadon hozzáfűzte: „Sok mindent szeretnék most elmondani, de a reflektoraim nem működnek – mutatott a szemüvegére – és így nem tudok jól olvasni. Átadom a szöveget és azt hozzátok majd nyilvánosságra. Nem lehet erőltetni a látást és aztán rosszul olvasni. Olyan dologról szeretnék most szólni, ami nincs megírva, de benne van a találkozás légkörében. Ez  pedig a konkrét dolog. Nincs elvont szeretet, a plátói szerelem az űrben van, a valóságban nincs. A konkrét szeretet bepiszkítja a kezeket, ezért most mindenki felteheti magának a kérdést: „Konkrét vagy elvont az a szeretet, amit mások iránt érzek?”. Amikor kezet fogok egy rászorulóval, beteggel, peremre szorult emberrel, gyorsan csinálom, hogy meg ne fertőződjek? Undorít a szegénység? Mások szegénysége? A desztillált életet keresem mindig, ami csak a fantáziámban létezik, de a valóságban nem. Hány haszontalan desztillált élet van, melyek végül nyomtalanul és súlytalanul eltűnnek! Itt ellenben van egy valóság, amely nyomot hagy, sok-sok éves valóság, amely olyan nyomot hagy maga után, ami inspirációt jelent mások számára. Nem születhetne Ifjúsági Világtalálkozó ennek a valóságnak a figyelembe vétele nélkül. Mert ez is fiatalság abban az értelemben, hogy folyamatosan új életet teremt, viselkedésével és elkötelezettségével, a valóságot érintő bepiszkolt kezeivel. Köszönet mindezért. Szívből köszönöm mindezt. Csak így tovább és ne csüggedjetek! De ha elcsüggedsz, igyál egy pohár vizet és folytasd tovább!” – szólt a pápa rögtönözve.

Közel kell állni a legtörékenyebbekhez

A karitász munkatársaknak átadott szöveg beszél még a harmadik szempontról, hogy közel kell állni a legtörékenyebbekhez. Noha mindnyájan törékenyek és rászorulók vagyunk, de az evangélium együttérző tekintete elvezet bennünket, hogy meglássuk a leginkább rászorulók szükségleteit és így szolgáljuk a szegényeket, Isten kedveltjeit, aki szegénnyé tette magát értünk. Szolgáljuk a kirekesztetteket, az elvetetteket, a kicsinyeket és a védteleneket. Ők az Egyház kincsei, ők Isten kedveltjei! Ne feledjük, hogy közöttük mi ne tegyünk különbséget, mert egy keresztény nem válogathat köztük a kedve szerint.

Istenes Szent János története: Tegyetek jót, testvérek, magatoknak!

Végül az átadott szövegben a pápa elmesél – főként a gyerekeknek – egy történetet, mely egy portugál fiatalemberről szól. Igaz, régen történt, de igaz történet. João Cidade volt a neve, aki kalandos életről álmodott, ezért korán elindult otthonról boldogságot keresni. Sok-sok esztendő és számos kaland után talált rá Jézusra. Annyira megörült a felfedezésnek, hogy még a nevét is megváltoztatta, és onnantól kezdve már nem Városi Jánosnak, hanem Istenes Jánosnak hívta magát. Merész dologra szánta el magát: bement a városba és koldulni kezdett az utcákon, miközben ezt mondta az embereknek: „Tegyetek jót magatoknak, testvérek!”. Jótékonyságot kért, de akik jót tettek vele, azoknak azt mondta, hogy valójában először saját magukon segítsenek! Aztán megmagyarázta, hogy a szeretet gesztusai mindenekelőtt ajándék azoknak, akik adják, még azok előtt is, akik azt megkapják. Minden elvész, amit magunknak összeharácsolunk, míg amit szeretetből ajándékozunk oda, az nem megy veszendőbe, hanem kincsünk lesz a mennyben.

Az emberek azonban nem értették meg ezt az Istenes Jánost. Őrültnek tartották és bolondokházába zárták. De ő nem keseredett el, ezért az Isten éppen ott adott neki jelet, hogy miként siessen az emberek segítségére. Nem sokkal azután, hogy kiszabadult, néhány társával elkezdték a szegény betegek ápolását, majd megalapította a kórházi betegápoló testvérek, Fratelli Ospedalieri rendjét. Néhányan azonban pontosan azt a nevet adták nekik, amivel ő kezdte egykor a szolgálatát: tegyetek jót, testvérek, magatokkal. Rómában máig így hívják őket: Fatebene-fratelli, tegyetek jót, testvérek. Milyen szép név! Milyen fontos tanítás: mások megsegítése ajándék önmagamnak és jót tesz mindenkinek. Igen, a szeretet ajándék mindenkinek – zárul Ferenc pápa beszéde melyet átnyújtott a lisszaboni karitász központ munkatársainak.