Közel-keleti háború: a pápa telefonon beszélt Mahmúd Abbász elnökkel
Gedő Ágnes – Vatikán
Matteo Bruni, szentszéki szóvivő újságírói kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy Ferenc pápa és Mahmúd Abbász csütörtökön késő délután beszéltek egymással. A palesztin elnök – amint arról a Wafa palesztin hírügynökség tájékoztat – a telefonbeszélgetésben elismerését fejezte ki Ferenc pápa szerepéért és erőfeszítéséért, amellyel támogatja a térség és a világ békéjének építését. Mahmúd Abbász aláhúzta: létfontosságú, hogy a Vatikán továbbra is erőfeszítéseket tegyen az azonnali tűzszünet garantálásáért, hogy megkíméljék a civil lakosságot a háború borzalmaitól. A politikus állandó humanitárius folyosók létrehozását sürgeti, melyeken keresztül eljuttathatják az orvosi felszereléseket és az élelmiszert, vizet és elektromos áramot Gázába.
A pápa aggódva követi az eseményeket
A konfliktus kirobbanása, október 7-e óta a Szentatya több ízben megismételte békefelhívásait. Leszögezte, hogy el kell érni a tűzszünetet, ki kell szabadítani a túszokat a Hamasz kezéből, és lehetővé tenni, hogy a humanitárius segélyek eljussanak a gázai lakossághoz. A pápa napi kapcsolatban áll a gázai Szent Család plébániával, a káplánon, Juszuf atyán, Nabila Saleh nővéren, és a jeruzsálemi Rózsafüzér nővéreken keresztül, valamint magán a plébánoson, Gabriel Romanelli atyán keresztül, aki Betlehemben rekedt és most is ott tartózkodik. Ferenc pápa október 22-én Joe Biden amerikai elnökkel, majd október 26-án Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel folytatott telefonbeszélgetéseket, melyek során rámutatott: meg kell találni a békefolyamat elindításának lehetőségét, és a reményt, hogy eljutnak a kétállamos megoldásig, speciális státuszt biztosítva Jeruzsálem városának.