Keresés

Ferenc pápa fogadta a szegényeknek szervezett koncert előadóit Ferenc pápa fogadta a szegényeknek szervezett koncert előadóit  (Vatican Media)

Karácsony keresztény üzenete a szegényekért és velük együtt tartott koncert

Ferenc pápa köszönetet mondott a vatikáni VI. Pál-aulában szervezett hangverseny előadóinak és kezdeményezőinek, akik december 15-én délután fél hatkor a zene örömével ajándékozták meg a rászorulókat. Nemcsak a szegényekért, hanem a szegényekkel együtt – ez karácsony igazi keresztény üzenete.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Szeretetszolgálatért felelős Dikasztérium és több önkéntes szervezet meghívására háromezer hajléktalan, migráns, szegény ember vett részt a VI. Pál-teremben tartott koncerten, amelyen Csajkovszkij, Mozart és Rossini muzsikáját játszotta a Római Operaház zenekara és kórusa, kiegészülve a Római Egyházmegye 200 fős énekkarával, Speranza Scappucci és Marco Frisina vezényletével. Ez volt a negyedik alkalom, hogy a szegényeknek szólt a zene a vatikáni nagy audiencia-teremben, ezzel szépséget és karácsonyi hangulatot nyújtva azoknak, akik nem engedhetnék meg maguknak a belépődíjat egy ilyen koncertre, vagy el sem jutnának, mert peremre szorult helyzetük nem teszi lehetővé számukra.

A Szentatya köszönti a művészeket
A Szentatya köszönti a művészeket

Testvériség és karácsonyi ajándék

„Könnyebb harmóniát teremteni a hangokkal, mint az emberek között... de ez rátok nem vonatkozik! Ti képesek voltatok harmóniát teremteni magatok között, köszönöm! – fordult tréfásan a Szentatya a zenészekhez, majd háláját fejezte ki, amiért zenéjükkel a találkozás, az osztozás pillanatát, aztán pedig ételt és takarókat ajándékoztak több ezer rászorulónak. Egyszóval: a testvériségről tettek tanúságot, ez pedig hűen tükrözi Karácsony üzenetét.

A pápa megérkezik az audienciára
A pápa megérkezik az audienciára

Értük, de velük együtt

A mostani koncert a szegényekkel együtt, nemcsak értük van. Ez fontos különbség – mutatott rá beszédében a pápa. Eljutni addig, hogy értük tesszük, de velük együtt, ez teszi kereszténnyé magatartásunkat. Isten értünk jött el, de hogyan? Úgy, hogy velünk együtt lakott, sőt, olyanná vált, mint mi. E misztérium láttán mindig elakad a szavunk. Túl nagy, meghalad minket. És mégis megtapasztalhatjuk akkor, amikor olyan emberrel találkozunk, aki különbözik tőlünk. Amikor az eredetileg neki szóló ajándékunk egy kölcsönös gesztussá válik, amelyben mi is kapunk, osztozunk egymással, barátok leszünk. Eljutunk oda, hogy érte tettük, de vele együtt.

Karácsonyfa a kupola árnyékában
Karácsonyfa a kupola árnyékában

Imádságra is szükség van

Ferenc pápa tehát még egyszer köszönetet mondott a szegényeknek tartott koncert szervezőinek és előadóinak, majd az kérte, hogy imádkozzanak ennek a folyamatnak a sikeréért. Nem elegendő ugyanis a zene, a fények, a karácsonyi díszek. Imádságra van szükség. Bízzuk Édesanyánk, Mária közbenjárására! Boldog Karácsonyt, és kérlek, imádkozzatok értem! Ha pedig valaki közületek nem imádkozik, legalább küldjön jó hullámokat... szükség van rájuk ebben a világban! – búcsúzott a pápa a zenészektől.

A gyermekek mosolya örömmel tölti el a Szentatyát
A gyermekek mosolya örömmel tölti el a Szentatyát
16 december 2023, 11:03