A 100 éve született Don Milani nyomán mi is viseljük szívünkön korunk szegényeit - kéri Ferenc pápa
Gedő Ágnes – Vatikán
Don Milani életének középpontjában megtérése áll, ezen keresztül érthetjük meg teljesen személyét, nyugtalan keresését, majd teljes odaadását Krisztusnak. Istennek mondott igenje magával ragadta egész lényét, átalakította és arra indította, hogy ezt másokkal megossza. A megtérés emberi és lelki életének szíve, ami által hívő lett, az egyház szerelmes papja, az evangélium hűséges szolgája a szegényekben.
A keresztény ember és pap hősies képmása
Don Lorenzo valóban megélte a szegénység és alázat evangéliumi boldogságait, lemondott polgári kiváltságairól, gazdagságról, kényelemről, elit kultúrájáról, hogy szegény legyen a szegények között. Sosem érezte kevesebbnek magát e döntése miatt, mert tudta, hogy ez az ő küldetése, Barbiana az ő helye. Lelki atyja, Don Bensi egyszer meglátogatta őt, amikor súlyos betegen feküdt szobájában, ahol tanított, diákjai csöndben álltak körülötte. „Egy volt közülük, nem más, nem jobb (...) Akkor értettem meg, sokkal inkább, mint bármikor máskor, hivatása árát, szeretete hatalmas mélységét azok iránt, akiket választott, és akik őt választották. (...) Ő volt és ő marad számomra a keresztény ember és pap leghősiesebb képmása”.
Visszaadta a szegények méltóságát
„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot” (Mt 5,6) – Don Milani ezt a boldogságot is megtapasztalta pártfogoltjaival. Az iskola volt az a közeg, ahol egy nagy célért munkálkodott: vissza akarta adni az utolsóknak a méltóságát, jogaikat és állampolgárságukat, de főként azt, hogy Isten gyermekeinek ismerjék föl magukat, mint mi, mindnyájan. Milani atya tanúja volt kora társadalmi és gazdasági átalakulásainak, amikor az iparosodás rátelepedett a vidéki gazdákra, a földművesek és gyermekeik munkások lettek, ami még jobban a peremre szorította őket. Felvilágosult elmével és Isten előtt nyitott szívvel megértette, hogy ebben a helyzetben a közoktatás sem segíti a lemaradottakat, inkább diszkriminálja a hátrányból indulókat, az egyenlőtlenségeket növeli. Nem a társadalmi előmozdítás helye volt az iskola, hanem a szelekcióé. Ilyen körülmények között nem kedvezett az evangelizálásnak, mert az igazságtalanság eltávolította a szegényeket Isten igéjétől, az evangéliumtól, eltávolította a parasztokat és a munkásokat a hittől és az egyháztól. Azon tanakodott, az egyház és üzenete miként állíthatná meg a szegények egyre nagyobb lemaradását? A választ bölcsen és szeretettel a nevelésben találta meg, saját iskolamódszerével, amely tudást ad azoknak, akik mások szemében az utolsók, de az evangélium számára és az ő szemében az elsők.
Fontosak vagytok nekem
Don Lorenzo nekik szentelte egész életét, melyet előbb Krisztusnak adott. Mottója, az „I Care” nem általánosságban jelenti azt, hogy „fontos nekem, törődöm vele”, hanem szívből jövően hirdeti: „fontosak vagytok nekem, törődöm veletek”. Ez egy nyílt szeretetvallomás kis közössége iránt, amit a Barbianában kialakított iskolában teremtett, de üzenet is, amit átadott tanítványainak, és ami egyetemes tanítás is. Arra szólít minket, hogy ne maradjunk közönyösek, vegyük észre a valóságot, és azon belül az új szegényeket és az újféle szegénységi formákat. Arra szólít, hogy menjünk oda a kitaszítottakhoz és vegyük gondjainkba őket. Ebből minden kereszténynek ki kellene vennie a részét – figyelmeztetett Ferenc pápa.
Mondjunk hálát Istennek Lorenzo Milani atyáért, a nyughatatlan és nyugtalanító papért, aki hűséges volt az Úrhoz és egyházához! Köszönjük meg tanúságtételét, amelyet ránk hagyott örökül és ami kötelez minket példája követésére! A pápa köszönetet mondott a Milani atya születése századik évfordulójára létrehozott nemzeti tanács elnökének és tagjainak, amiért munkájukkal megismertetik széles körben tanítását.
Ferenc pápa Barbianában
Itt emlékeztetünk rá, hogy Ferenc pápa 2017 júniusában elzarándokolt az olasz pap sírjához a Firenze közelében található Barbianába (halála 50. évfordulóján), ahol azért kérte a jelenlévők imáit, hogy ő is jó példát tudjon venni Milani atyáról. „Azzal, hogy eljöttem Barbianába és imádkozom Lorenzo Milani atya sírjánál, válaszolok édesanyja vágyára” – mondta a pápa. Azt kérte: „elsősorban ismerjék meg azt a papot, aki ismeri az igazságot, tiszteli az egyházat azért is, amiért ő volt az egyházban és az egyház is tisztelje őt…az az egyház, amely sok szenvedést okozott neki, de amely a papságot adta neki és a hitnek azt az erejét, amely számomra fiam legmélyebb misztériuma marad”. Sok támadás érte ugyanis tevékenységéért világi és egyházi körökben egyaránt, mivel szakított a tradicionális iskolamódszerrel. Vallotta, hogy az a jó családból származó gyerekeknek kedvez, a hátrányos helyzetűeket pedig nem segíti felzárkózni, vagyis egy olyan kórház, mely az egészségeseket gyógyítja, a betegeket pedig elutasítja.
Reformpedagógia az ötvenes években
A Scuola di Barbiana reformpedagógiai koncepcióját a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók számára hozta létre az 50-es években Don Lorenzo Milani. A demokratikus iskolában egyenrangú volt a pedagógus és a diák, ezáltal a kapcsolódás pedagógiáját követve olyan tananyagok alapján oktatott, amelyek a gyerekek valós szükségleteire épültek. A kis olasz hegyi faluban a második világháborút követő években saját otthonának hátsó szobájában tanította összevontan azokat a gyerekeket, akik anyagi okok miatt nem tanulhattak volna. Az iskola nem volt kötelező, nem voltak tankönyvek, sem osztályzás, vizsgák, buktatás. Ennek ellenére eredményesen működött, az ott tanuló diákok közül sokan sikeres külső vizsgát tettek, később pedig tanárok és kutatók váltak belőlük.
