Keresés

Agostino Gemelli ferences atya alapította 70 éve a missziós papi társulatot Agostino Gemelli ferences atya alapította 70 éve a missziós papi társulatot   (Vatican Media)

A pápa a Krisztus királysága misszionárius papjaihoz: a világban, a világért, de nem a világból

Ferenc pápa január 11-én csütörtökön fogadta a Konzisztórium teremben a „Krisztus Királyságának Misszionárius Papjai” Világi Intézmény 85 képviselőjét, melyet 70 éve, 1953-ban Agostino Gemelli ferences atya alapított. Küldetésüket egy olyan egyházi dimenzióban jelölte meg, amely arra hivatott, hogy ebben a világban szolgáljon és ott tegyen tanúságot Isten országáról.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Itt van köztetek egy afrikai testvér is, mivel az utóbbi időben az intézmény új tagjai főként Guinea, Burundi, Ruanda és más afrikai országok papjai. Burundiban pedig éppen most alapítotok egy új képzési központot, melyet Michael Courtney érsekről, a Burundiban 2003-ban meggyilkolt apostoli nunciusról neveztek el. Ezenkívül vannak társaitok Németországban és Lengyelországban is – kezdte beszédét a pápa.

A keresztény ember a világban van, a világért van, de nem ebből a világból való

Megköszönte nekik a találkozót, mert az lehetőséget kínál számára, hogy kiemelje a szekularitás, a világi jelleg értékét a papok életében és a szolgálatukban. Ám a pápa rögtön leszögezte, hogy ez a szekularitás nem szinonimája a szekularizmusnak, az evilágiságnak. A szekularitás ugyanis az Egyház olyan dimenziója, amely arra hivatott, hogy ebben a világban szolgáljon és tegyen tanúságot Isten országáról. A felszentelés pedig csak megerősíti ezt a dimenziót, amely nyilvánvalóan nem az egyetlen, hanem kiegészíti az egyház eszkatológikus dimenzióját, ami a Krisztus által jelzett végidőkre tekintettel él. Az Egyház és benne minden megkeresztelt ember, a világban van, a világért van, de nem ebből a világból való – hangsúlyozta a pápa.

Ha tehát a szekularitás az Egyház dimenziója, akkor mind a világi hívek, mind a papok arra hívattak, hogy ezt megéljék és kifejezzék, ki-ki a saját módján, vagyis saját állapotának megfelelően valósítva meg azt a megtestesülés misztériumában. Ezekben az évtizedekben a közösség papjai saját utat jártak be, melynek során az „Úr szántóföldjén” tapasztalták meg identitásukat, amelyet csak gazdagít a Krisztus királysága misszionárius nővéreiként és testvéreiként szerzett tapasztalat összehasonlítása.

Krisztus királysága alapján ferences lelkülettel szolgálnak

A pápa egyházmegyei papi mivoltukra emlékeztette őket, aminek erejében teljes mértékben szeretnének részt venni a papi szolgálatban, egységben a helyi püspökkel és a többi paptestvérrel. A közösség, mint világi intézmény segít ebben, mégpedig a ferences rendi karizma szerint, ami alázatos, készséges és testvéri szolgálatra nevel. Mindezt Krisztus királysága alapján teszik, mely abban áll, hogy szolgálnak, nagylelkűen odaadják magukat, személyesen szolidaritást vállalva a szegényekkel és a kirekesztettekkel. Királyság és kistestvéri lelkiség! Ez azt jelenti, hogy mindnyájan egyek Krisztusban, ahogy arról maga Szent Ferenc tett tanúságot.

Legyenek az együttérzés és az igazság apostolai!

Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy mennyire kedves neki a közösség Jézus Szent Szívéhez intézett imádsága: „Legyünk szolidárisan egyek az emberekkel, mint a barátaik, akik az együttérzés és az igazság apostolai, hogy az evangélium legyen a világ szíve”.  A Szentatya megismételte: „Az együttérzés és az igazság apostolai”. Ezt a gyönyörű kifejezést minden nap megismételhetik, hogy megerősítsék apostoli fogadalmukat, abban a meggyőződésben, hogy a Szentlélekben Krisztussal egyesülve az ember mindenekelőtt saját emberségével együtt apostol, együtt azokkal az emberi erényekkel, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat említ: „őszinteség , az igazságosság tisztelete, hűség az adott szóhoz, kedvesség, tapintat, lelki szilárdság, megfontoltság és egyenesség”.

Önreferencialitás és az evilágiság nélkül

Végül a pápa arra kérte őket, hogy a hivatásuk iránti hűség óvja meg őket attól a két irányzattól, amely még ma is elterjedt a papok körében vagyis az önreferencialitás és az evilágiság. Ez ellen senkinek nincs eleve védettsége! Ebből adódik a feladat, hogy fel kell azt ismerni és az Úr kegyelmével megfelelő választ kell adni rá. A mennyből a Szűzanya és Assisi Szent Ferenc segítse és kísérje őket! – kérte számukra befejezésül a Szentatya a Krisztus Királysága Misszionárius Papjai Világi Intézményének 85 képviselőjétől.

12 január 2024, 13:45