Keresés

Ferenc pápa márciusban korunk vértanúiért kér imákat Ferenc pápa márciusban korunk vértanúiért kér imákat 

A pápa márciusi imaszándéka: Napjaink mártírjaiért, Krisztus tanúságtevőiért

Ferenc pápa közzétette márciusi imaszándékát, amelyben imát kér napjaink vértanúiért, akik megélik hitüket az üldöztetés és a szabadság hiánya ellenére is. Tanúságtételük jelzi, hogy jó úton haladunk”.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ebben a hónapban szeretnék elmesélni nektek egy történetet, amely a mai egyház tükre. Ez a hit egy kevéssé ismert tanúságtételének története – kezdte márciusi imaszándékáról készített videóját Ferenc pápa.

Miközben Leszboson egy menekülttáborban jártam, egy férfi azt mondta nekem: „Atyám, én muzulmán vagyok. A feleségem keresztény volt. Terroristák jöttek országunkba, ránk néztek és megkérdezték, hogy mi a vallásunk. Látták a feleségemet a feszülettel, és azt mondták neki, hogy dobja a földre. Nem tette meg, és elvágták a torkát a szemem láttára.” Pontosan így történt.

Tudom, hogy nem haragudott. Felesége szeretetről tett példájára összpontosított, Krisztus iránti szeretetére, amely arra késztette őt, hogy elfogadja és hűséges legyen mindhalálig.

Testvéreim, mindig lesznek vértanúk közöttünk – figyelmeztetett a pápa. Ez annak a jele, hogy jó úton járunk. Egy hozzáértő ember azt mondta nekem, hogy ma több mártír van, mint a kereszténység kezdetén. A vértanúk bátorsága, a mártírok tanúságtétele mindenki számára áldás. Imádkozzunk, hogy azok, akik a világ különböző részein életüket kockáztatják az Evangéliumért, bátorságukkal és missziós lendületükkel fertőzzék meg az Egyházat. Legyünk nyitottak a vértanúság kegyelmére – kérte márciusi imaszándékában Ferenc pápa.

A pápa márciusi imaszándékáról készült videó magyar felirattal
29 február 2024, 13:27