A pápa a madridi szeminaristákhoz: Istent helyezzétek a középpontba!
Gedő Ágnes – Vatikán
A tavaly szeptemberben bíborossá kreált főpásztor a monserrati Szűz Mária-templomot kapta római címtemplomául, ez alkalomból érkezett a madridi érsekség zarándoklata Rómába. Ferenc pápa kötetlen beszélgetés, párbeszéd formájában társalgott az audiencián a papnövendékekkel, miután előre megírt beszédét átadta nekik. Ebben arra kéri őket, hogy tekintetüket függesszék mindig az eucharisztiára, mely buzdítás, tanítás lehet számukra, ellenőriz, példát állít, gondjukat viseli. Ezáltal képesek lesznek kivonni magukat a világias lét csapdáiból, a feltűnési vágyból. Mi kell ehhez? A Szentatya a csöndet, az imádságot, a böjtöt, a bűnbánatot és az aszkézist jelölte meg eszközül, hogy ezek segítségével megszabaduljanak minden rabságtól és teljesen Istennek éljenek.
A spanyol szent püspök, Manuel González lelkipásztori álmát idézve a pápa egy olyan szeminárium képét festette le, amelyben az eucharisztia a legjobb ösztönzőerő a pedagógiában, a legelső tanítómester és tantárgy a tudományban, míg a fegyelemben a legéberebb felügyelő. Az aszkézis legélőbb példája, az anyagiak terén gondviselés, míg építészeti értelemben sarokkő. Gondoljuk végig ezeket a pontokat, hogy Istent helyezzük a középpontba, ő legyen az alap, a terv és az építész, a sarokkő. Ezt pedig csak az imádással érjük el. Jézus pedagógusként, türelmesen, szigorúan, szelíden és határozottan bánik majd velünk, attól függően, mire van szükségünk. Mert ő jobban ismer minket önmagunknál, vár és bátorít, támogat végig az úton. Ő számunkra a legnagyobb ösztönző erő, mert életünket arra szenteltük, hogy kövessük őt.
A szent püspök a fegyelemmel kapcsolatban a legéberebb felügyelőnek nevezte az eucharisztiát, mely minden nap segít elgondolkodnunk világias elképzeléseink hiábavalóságán, a törekvés, a feltűnés iránti vágyunk fölöslegességén. Megkülönböztetés, tudomány és éberség: ezek a szeminárium kulcsszavai, amik azonban aszkézis nélkül mit sem érnének. Párbeszédben kell lennünk Jézussal, megszabadítva szívünket minden fölöslegestől vagy olyan dologtól, ami félő, hogy elnyomja az ő szavát.
