PÁPA

Ötödik nagyböjti prédikáció: minden szent a Lélek kiadatlan találmánya

Ferenc pápa jelenlétében tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros ötödik és egyben utolsó nagyböjti prédikációját a Római Kúria számára a VI. Pál aulában március 22-én pénteken délelőtt. Jézus „Én vagyok az út, az igazság és az élet” önértelmező kijelentéséből az első szót elemezte: Én vagyok az út. Ennek a befogadása a Jézus-követés, az úton-járás, mely modell, vagyis követendő példa számunkra és ami a Lélek sugallatára valósul meg.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

A Krisztus-követés teljes részvételt jelent Urunk életmódjában, sorsában és küldetésében

Jézus az utolsó vacsorai búcsúbeszédében nevezi önmagát úgy, mint „út, igazság és élet” (Jn 14,6). Ezzel jelzi, hogy ő az út mint „az élet célja”, ő az igazság mint „az Atya örök Igéje” és ő az élet, mint a „Testté lett Ige”. Jézus továbbra is hív minket, mint egykor az apostolait, hogy kövessük őt. E kérés jegyében született meg a Szentírás után a legolvasottabb könyv, Kempis Tamás „Krisztus követése”. E Krisztus-követés témája fontos helyet foglal el János evangéliumában, szinte szinonimája annak, hogy hiszünk benne. Amíg azonban a hit az elme és az akarat hozzáállását jelzi, az „út” és az „úton-járás” képe a mozgás dinamizmusát emeli ki. A Krisztus-követés egy olyan életprogramot vázol fel a tanítvány számára, amely teljes részvételt jelent Urunk életmódjában, sorsában és küldetésében. Az Úr követésének egyik legfőbb módja a szolgálat, ahogy ő azt a lábmosás példájában ránk hagyta. Ám a szónok most a Krisztus követés legsajátosabb vonásáról akart szólni, mely azt megkülönbözteti minden más szolgálattól.

Ha Jézus az „út”, görögül „hodosz”, akkor a Szentlélek a „hodegosz”, az „út-vezető”

A szerzetesek a regulájukat az Alapítójuktól kapják, de annak megvalósítására a kegyelem és erő csakis Jézus Krisztusból ered. Az evangéliumot minden keresztény a földi Jézustól kapja, de annak megtartatása és gyakorlati megvalósítása a feltámadt Krisztus Szentlelkétől származik. Aquinói Szent Tamás a „betű öl, a Lélek éltet” (2Kor 3,6) páli tanítást merészen értelmezi: „Még az evangélium betűje is ölne, ha nem adnánk hozzá a hitnek gyógyító kegyelmét”, amely a Szentlélektől ered. Szent Ágoston ezt személyes tapasztalatából értette meg és formálta imává: „Uram, azt parancsolod, hogy szűzi tiszta legyek. Nos, add meg, amit parancsolsz, és aztán parancsolj, amit akarsz.” Ezért beszél Jézus oly sokszor a búcsúbeszédében a Szentlélekről: „Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16, 13).

Ha Jézus az „út”, görögül „hodosz”, akkor a Szentlélek a „hodegosz”, az „út-vezető” a keleti egyházban, míg a nyugati kereszténység a Veni Creator himnuszban „ductornak”, „vezetőnek” szólítja. A vigasztaló Szentléleknek tulajdonított jézusi jelzők közül a kapucinus szónok az emlékeztetést emelte ki, hisz ő az, aki Jézus minden szavát eszünkbe juttat. A latin Vulgata fordítás „ipse suggeret vobis” formulával adja vissza, így a Szentlélek a „sugalmazó”.

Minden szent a Lélek eleddig kiadatlan, példátlan találmánya

Ezt oly tapintatosan teszi, mint a színházi súgó a rejtekhelyén, csak éppen nem a fülnek súg, hanem a szívnek. Az életszentséghez vezető legrövidebb és legbiztosabb út a hűség a „Lélek sugallataihoz”. Az ember nem ismeri saját konkrét életszentségét, sem pedig a hozzá vezető utat. A szentségnek nincs mindenki számára közös útja, de az Isten fokozatosan föltárja azt, kinek-kinek a sajátja szerint, mert ő nem gyárt sorozatban szenteket. Minden szent a Lélek eleddig kiadatlan, példátlan találmánya. Ebből következik, hogy a szentség elérése érdekében az ember nem korlátozhatja magát csak általános, mindenkire vonatkozó szabályok követésére, hanem arra is figyelnie kell, amit Isten külön tőle, csakis tőle kér. Márpedig, hogy Isten mit akar, az mindenkinél más és más, de amit az élet eseményei, a Szentírás szavai, a lelkivezetők útmutatásai révén fedezhetünk fel, jóllehet annak alapvető és szokványos eszköze a kegyelem sugallata. Ezek a Lélek belső buzdításai a szív mélyén, amelyek által Isten nemcsak tudatja velünk, hogy mit kíván tőlünk, hanem megadja a szükséges erőt, és gyakran örömet is ennek megvalósításához, ha az ember beleegyezik.

Kalkuttai Teréz anya esete

Cantalamessa atya ehhez példaként említette meg Kalkuttai Teréz anya esetét, aki hűségesen betartotta szerzetesközössége szabályait, mindaddig, amíg 36 éves korában a Szentlélek beleszólt az életébe, amikor Indiában a Kalkuttából Darjeelingbe tartó vonatozás során a Lélek világosan „szívébe súgta”, hogy váljon el rendjétől és álljon az ő rendelkezésére, egy másféle szolgálatra. Ma Teréz anya lányai azt a napot – 1946. szeptember 10-ét – mint a „Sugalmazás Napját” ünnepelik meg.

Jóváhagyott sugalmazás

Fontos kérdésekben ezt a sugalmazást persze meg kell erősítenie az elöljárónak, ahogy Teréz anya is tette, mert veszélyes dolog kizárólagosan a saját személyes inspirációra hagyatkozni. A jó sugallatoknak ugyanis rendszerint van valami közös bibliai alapja. Az „Isten azt mondta Ábrahámnak…”, vagy „Az Úr szólt Mózeshez” kifejezések olyanok voltak, mint amelyek a kegyelem ihletésére születtek. Isten szava a Sínai-hegyen sem kívülről, hanem a szív belsejében visszhangzott a Szentlélektől, és a tízparancsolatot sem Isten ujja véste kőtáblákra, hanem Mózes szívébe, aki aztán kőtáblákra írta azokat, ahogy Péter apostol második levele említi: „Hiszen sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek” – zárta utolsó, ötödik nagyböjti prédikációját P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.