Ferenc pápa: A palliatív kezelés a szenvedőkhöz való közelség jele

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán

„A remény az, ami erőt ad az élet kihívásai, nehézségei és szorongásai által felvetett kérdésekkel szemben” – írja Ferenc pápa a palliatív kezelésről szóló nemzetközi vallásközi szimpózium résztvevőinek küldött üzenetében, amelyet Torontóban tartanak május 21-23. között. Az összejövetel témája: „A remény narratívája felé”. Erre utalva Ferenc pápa hangsúlyozza: „Mint az emberi család tagjai, de különösen hívőkként arra vagyunk hivatva, hogy szeretettel és együttérzéssel kísérjük azokat, akik küzdenek és nehezen találnak okot a reményre.” Kiváltképpen azokat kísérjük el, akik betegségben szenvednek és közelednek a halálhoz, mert „szükségük van a remény tanúságtételére azok részéről, akik gondoskodnak róluk, és akik mellettük maradnak”. A továbbiakban kifejti, hogy a palliatív kezelés a szenvedés terhének csökkentésére irányuló törekvés jegyében „a szenvedők iránti közelség és szolidaritás konkrét jele”, és segítséget jelenthet azoknak, akik az életük vége felé közelednek, valamint családjuknak és szeretteiknek „elfogadni a sebezhetőséget, a törékenységet és a végességet, amely az emberi életet jellemzi ezen a világon.”

Az eutanázia, a „szeretet kudarca”

Üzenetében, amelyet a szimpózium nyitó estéjén a kanadai apostoli nuncius, Ivan Jurkovic érsek olvasott fel, Ferenc pápa gondosan megkülönbözteti a „hiteles palliatív kezelést” és az eutanáziát, „ami soha nem jelent reményt vagy őszinte gondoskodást a betegekről és a haldoklókról”. Ehelyett az eutanázia „a szeretet kudarca, a kiselejtezés kultúrájának a visszatükröződése”, annak ellenére, hogy hamisan „az együttérzés egy formájaként” mutatják be. Az igazi együttérzés nem azt jelenti, hogy véget vetünk valaki életének, hanem azt, hogy hajlandóak vagyunk elkísérni és osztozni fizikai, érzelmi, pszichológiai vagy lelki szenvedéseiben. Ilyen értelemben megerősíti „minden ember alapvető és sérthetetlen méltóságát, kiváltképpen a haldoklókét”, és segít nekik „elfogadni az ebből az életből az örök életbe való átmenet elkerülhetetlen pillanatát”.

A hívők tanúságtétele

A hívők kiváltképpen olyan perspektívát kínálhatnak fel, amely mélyebb megértést biztosít „a betegségről, a szenvedésről és a halálról, az isteni gondviselés misztériumának [és] az életszentség eszközének tekintve azokat” – írja a pápa üzenetében. A hit szemlélete hasonlóképpen segíthet azoknak, akik életük végén vigasztalást találnak Istenben és megbékélésre lelnek Istennel és másokkal, különösen is a családtagjaikkal és szeretteikkel. Ferenc pápa a továbbiakban arra buzdítja a szimpózium résztvevőit, hogy szolgálatuk fontos, „sőt nélkülözhetetlen a betegek és a haldoklók segítésében, hogy felismerjék, nem elszigeteltek és nincsenek egyedül, életük nem teher, és eleve értékesek maradnak Isten szemében, és egységben vannak velünk a szeretetközösség kötelékei által”. A Szentatya üzenete végén annak a reményének ad hangot, hogy a szimpózium hozzásegíti a résztvevőket ahhoz, hogy „kitartsanak a szeretetben, hogy reményt adjanak az életük végén lévőknek, és hogy elősegítsék egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építését”.