PÁPA

Ferenc pápa katekézise a szeretet erényéről, mely Istentől ered, ad, megbocsát és elrejlik

A Szentatya „Vétkek és erények” című katekézis sorozatának 19. témája a „szeretet”, amelyről a Szent Péter téren tartott kihallgatás során elmélkedett a pápa. Ez az erények csúcsa és amelyet a legnehezebb gyakorolni, mert meghaladja emberi erőinket. Azonban Isten odafentről mindenkinek nyújtja, és éppen az ő kegyelme teszi lehetővé a keresztény ember számára, hogy átölelje azt is, ami nehezen szerethető és főként hogy meg tudjon bocsátani.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A korinthusi közösség nehézségei

„A hit és a remény erényei után most a szeretetről, az erények csúcsáról szólunk” – kezdte beszédét a pápa. A szeretetre gondolás azonnal kitárja a szívet és az elmét, és felidézi Szent Pál szeretethimnuszának ihletett szavait a korinthusiakhoz írt első leveléből, melyben az isteni erények hármas csoportjáról így szól: „Most megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13,13). Pál olyan közösséghez fordul e szavakkal, amely a testvéri szeretetben korántsem voltak tökéletes, tagjai igencsak veszekedősek, belülről megosztottak voltak, soraikban olyanokkal is, akik mindig maguknak követelték az igazságot. Pál arra emlékezteti őket, hogy amíg a tudás felfuvalkodottá tesz, addig a szeretet épít (vö 1Kor 8,1). Utal egy botrányra is, amely a keresztény közösség legfőbb összejövetelét érinti, vagyis az „Úr vacsoráját”, az Eucharisztia ünneplését, mert még ott is van megosztottság. Némelyek ezt evésre és ivásra használták fel, miközben másokat, akiknek nem volt semmijük, kizártak belőle (vö 1Kor 11,18-22). Ezzel szemben Pál világos ítéletet mond: „Amikor ugyanis egybegyűltök, már nem az Úr vacsoráját eszitek” (20. v.), de ez már egy másik, pogány szertartás, nem az Úr vacsorája – tette hozzá a pápa.

A szeretet leszáll, ad, elrejlik

Lehet, hogy a korinthusi közösségben nem is gondolták, hogy ezzel bűnt követnek el, és az apostol kemény szavai kissé érthetetlenül hangzottak nekik. Vélhetőleg azt tartották magukról, hogy ők jó emberek és a szeretetet a maguk részéről nagyon fontos értéknek tartották, miként a barátságot és a családot is. Napjainkban is ott van a szeretet szó mindenki ajkán, főként a sok „befolyásoló-influencer” esetében, miként sok dal refrénjében szerepel. Sokat beszélünk a szeretetről, de mi is a szeretet? – tette fel a kérdést a pápa, ahogy Pál is rákérdezett arra „másik szeretetre”. Nem az a szeretet, amely felemelkedik, hanem amely leszáll, nem az, ami elvesz, hanem amelyik ad, nem az ami látszik, hanem ami el van rejtve. Pál aggódik amiatt, hogy Korinthusban – akárcsak ma köztünk is – zűrzavar uralkodik, és valójában nyoma sincs a szeretet isteni erényének, amely egyedül csak Istentől származik.

Az emberi szeretetnél van egy nagyobb, mely Istentől származik és Isten felé irányul

Az ókeresztények noha több görög szót is használtak a szeretet meghatározására, végül rátaláltak a az „agapé” szóra, amit mi „caritas-nak, tevékeny szeretetnek” fordítunk. A keresztények képesek a világ mindenféle szeretetére, ők is szerelmesek lesznek, megtapasztalják a barátság jóindulatát is, érzik a hazaszeretetet és az egész emberiség iránti egyetemes szeretetet. De van egy nagyobb szeretet, mely Istentől származik és Isten felé irányul, amely képessé tesz arra, hogy szeressük Istent, hogy a barátaivá legyünk, és hogy úgy szeressük felebarátainkat, amiként Isten szereti őket. Ez a szeretet Krisztus nyomán arra indít, amit mi emberileg nem tennénk meg, mint a szegények iránti szeretet, az iránt, ami nem szerethető és azok iránt is, akik nem szeretnek minket, még az ellenség iránt is. Ez a „teológiai” erény az Istentől jön, mert ez a Szentlélek munkája bennünk. Erről tanított Jézus a hegyi beszédben: „Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik” (Lk 6,32), majd kérte tőlünk: „Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok” (35. v.).

A keresztény szeretet átöleli azt is, ami nem szerethető

Ebben a tanításban a szeretet isteni erénye tárul fel, amit lehetetlen gyakorolni akkor, ha nem élünk Istenben. Emberi természetünk spontán módon szereti a jót és a szépet, valamint egy eszme, egy nagy vonzalom nevében is lehetünk nagylelkűek és hősiesek. De Isten szeretete túlmutat ezeken a kritériumokon. A keresztény szeretet átöleli azt is, ami nem szerethető, és tud megbocsátani, amihez pedig nagy szeretet kell. A keresztény szeretet áldást mond az átkozódókra. Annyira merész ez a szeretet, hogy szinte lehetetlennek tűnik megvalósítani, mégis ez az egyetlen dolog, ami megmarad belőlünk. A szeretet az a „szűk kapu”, amin keresztül beléphetünk Isten Országába. Jézus pedig ezt a szép dolgot mondja nekünk: „Bizony mondom néktek, amit eggyel tettetek e legkisebb testvéreim közül, velem tettétek” (Mt 25,40). Ez a szeretet legnagyobb és legszebb műve – zárta katekézisét Ferenc pápa. A tanítást követően a Szentatya köszöntötte a francia, spanyol, angol, portugál, arab és lengyel nyelvű zarándokcsoportokat. Lengyel nyelvű üdvözletében köszöntötte a Lengyelországból érkezett harangot, mely „A meg nem születettek hangja” nevet viseli, és amelyet innét majd Kazahsztánba visznek. Arra emlékeztet bennünket, hogy meg kell védeni az emberi életet a fogantatástól a természetes halálig. Köszöntöm a kezdeményezés létrehozóit: a Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása nevet viselő lengyel „Igen az életre” Alapítványt. Szívem mélyéből megáldalak benneteket – szólt a pápa a lelkes lengyel zarándokokhoz.