Keresés

Ferenc pápa áldást ad a hívekre Ferenc pápa áldást ad a hívekre   (ANSA)

Jézus barátaiként szeret minket – Ferenc pápa Regina Coeli imája

Vasárnap délben, az Apostoli Palota dolgozószobája ablakából elmondott beszédében Ferenc pápa a barátság témájáról elmélkedett. Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliumi szakaszát elemezte, amelyben Jézus már nem szolgáinak, hanem barátainak nevezi az Apostolokat.

Vertse Márta – Vatikán

Jézus számára barátok vagyunk, akiknek kinyújtja a kezét, és felajánlja szeretetét, kegyelmét, Igéjét, akikkel megosztja azt, ami a legkedvesebb számára, szeret minket, barátként a mi javunkat akarja, és azt akarja, hogy mi is részesüljünk az övében – hangsúlyozta a Szentatya, azért fohászkodva, hogy növekedjünk a Jézussal való barátságban és tegyünk róla tanúságot környezetünkben.

Isten fontos szolgálatot bíz „szolgáira”

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus ezt mondja az Apostoloknak: „Már nem mondalak titeket szolgáknak…Barátaimnak mondalak titeket” (vö. Jn 15,15) – kezdte beszédét a Szentatya, feltéve a kérdést: mit jelent ez? Válaszában emlékeztetett a Bibliára, amelyben Isten „szolgái” különleges személyek, akikre Isten fontos küldetéseket bíz. Ilyen például Mózes (vö. Kiv 14,31), Dávid király (vö. 2Sám 7,8), Illés próféta (vö. 1Kir 18,36), egészen Szűz Máriáig (vö. Lk 1,38). Ezeknek a személyeknek Isten a kezükbe helyezi kincseit (vö. Mt 25,21 – utalt a pápa a talentumokról szóló példabeszédre. Jézus szerint azonban mindez nem elég ahhoz, hogy elmondhassuk, kik vagyunk az Ő számára. Mindez nem elég, több kell hozzá, valami nagyobb, ami túlmutat a javakon és magukon a terveken is: barátságra van hozzá szükség.  

„A gyengéd barátság vigasz a léleknek”

Ferenc pápa az emberi tapasztalatokból kiindulva ábrázolta a barátság fogalmát. Már gyermekként megtanuljuk, milyen szép ez az élmény: a barátoknak felkínáljuk játékainkat és a legszebb ajándékokat; majd növekedve, serdülőként rájuk bízzuk első titkainkat; fiatalokként hűséget kínálunk fel; felnőttként megosztjuk egymással eredményeinket és gondjainkat; idősekként pedig megosztjuk egymással a hosszú napok emlékeit, megfontolásait és csöndjeit. Isten Igéje a Példabeszédek könyvében azt mondja nekünk, hogy „amint az olaj és a tömjénfüst öröm a szívnek, a gyengéd barátság vigasz a léleknek” (27,9) – idézett a Bibliából a Szentatya, majd kérte, hogy egy pillanatra gondoljunk barátainkra, barátnőinkre és adjunk hálát az Úrnak!

Az igazi barát soha nem hagy el

A pápa ezután megállapította, hogy a barátság nem számítgatások, nem kényszer eredménye, hanem spontán jön létre, amikor a másik személyben felismerünk valamit saját magunkból. És ha ez igaz, a barátság olyan erős, hogy nem szűnik meg még árulással szemben sem. „A barát mindig szeretetről tesz tanúságot” (Péld 17,17) idézett ismét Ferenc pápa a Példabeszédek könyvéből. Erre adott példát nekünk Jézus, amikor azt mondja Júdásnak, aki őt egy csókkal elárulja: „Barátom, tudom miért jöttél!” (Mt 26,50). Az igazi barát nem hagy el, még akkor sem, ha hibázol: kijavít, esetleg szemrehányást tesz, de megbocsát és soha nem hagy el.

Jézus felkínálja barátai számára szeretetét, kegyelmét

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus azt mondja nekünk, hogy mi az Ő számára éppen ezek vagyunk: barátok, kedves személyek, minden érdemen és elváráson túl, akiknek kinyújtja a kezét, és felajánlja szeretetét, kegyelmét, Igéjét, akikkel, vagyis velünk, barátaival, megosztja azt, ami a legkedvesebb számára, mindazt, amit az Atyától hallott (vö. Jn 15,15). Egészen odáig menően, hogy törékennyé teszi magát értünk, hogy védekezés és feltétel nélkül a kezünkbe adja magát, mert szeret minket. Az Úr szeret minket, barátként a mi javunkat akarja, és azt akarja, hogy mi is részesüljünk az övében.

Növekedjünk a Jézussal való barátságban

Kérdezzük meg tehát magunktól: milyen számomra az Úr arca? Egy barát vagy egy idegen arca? Úgy érzem-e, hogy Jézus szeret engem, mint egy kedves személyt? És milyen Jézusnak az az arca, amiről tanúságot teszek másoknak, különösen azoknak, akik hibáznak és megbocsátásra szorulnak? E kérdések után Ferenc pápa a Szűzanyához intézett fohásszal zárta a vasárnap déli Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédét: „Mária segítsen nekünk, hogy növekedjünk a Fiával való barátságban, és terjesszük azt környezetünkben”.

06 május 2024, 08:14

A Regina Coeli (vagy Regina Caeli) egyike a négy Mária-antifónának (a másik három az Alma Redemptoris Mater, az Ave Regina Coelorum és a Salve Regina).

XIV. Benedek pápa 1742-ben rendelte el, hogy az Úrangyala helyett imádkozzuk állva a halál feletti győzelem jeléül a húsvéti időben, vagyis Húsvét vasárnaptól kezdve Pünkösd napjáig.

Az Úrangyalához hasonlóan naponta háromszor imádkozzuk: hajnalban, délben és naplementekor, hogy a napot Istennek és Máriának ajánljuk fel.

Ez az ősi antifóna egy kegyes hagyomány szerint a VI. vagy a X. századra nyúlik vissza, míg elterjedésének első írásos dokumentuma egy XIII. század első feléből származó ferences breviárium. Négy rövid verssorból áll, mindegyik Allelujával fejeződik be. Ezzel az imával a hívek Máriához, a Mennyek Királynőjéhez fordulnak, hogy vele együtt örüljenek Krisztus feltámadásának.

Ferenc pápa 2015. április 6-án, éppen a Regina Coeli elimádkozásakor, a Húsvét utáni napon tanácsolta, hogy milyen legyen a szívünk, amikor ezt az imát mondjuk:

„...Máriához fordulunk és arra hívjuk, hogy örvendezzen, mert Az, akit méhében hordozott, ígéretéhez híven feltámadt, és Mária közbenjárására bízzuk magunkat. Valójában a mi örömünk Mária örömének visszatükröződése, mert Ő az, aki megőrizte, és hittel őrzi a Jézussal történt eseményeket. Mondjuk el tehát ezt az imát a gyermekek meghatottságával, akik boldogok, mert Anyjuk boldog”. 

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >