Ferenc pápa beszéde a veronai női börtönben: a börtön a nagy emberség helye

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ebben az emberségben az irgalom és a megbocsátás Istenének arca jelen van

Meglátogatni egy börtönt számomra mindig jelentős mozzanat, mert a börtön nagy emberség helye, mely emberség ma próbára van téve, sokszor fáradt a nehézségek, a bűntudat, az ítéletek, a félreértések és a szenvedések miatt, de ugyanakkor tele van erővel, a megbocsátás vágyával, a megváltás vágyával. És itt ebben az emberségben, mindnyájatokban, mindnyájunkban Krisztus arca, az irgalom és a megbocsátás Istenének arca jelen van. Ne felejtsük el, hogy Isten mindig megbocsát és így kell tekinteni Isten irgalmasságára és a megbocsátásra.

Soha ne mondjanak le a reményről, mindig tekintsenek a „remény kapujára”

A pápa ismeri a börtönök túlzsúfolt helyzetét, a feszültségeket és a nehézségeket, így van ez hazájában is. Éppen ezért van közel hozzájuk, hogy tudjanak javítani a börtönök helyzetén. Fájdalommal értesült róla, hogy éppen ebben a női börtönben nemrég páran lemondtak életükről, ami biztosan a reménytelenség következménye. Arra kérte a fogvatartottakat, hogy soha ne mondjanak le a reményről, mindig tekintsenek a „remény kapujára”. Az élet mindig méltó arra, hogy megéljük, mert mindig van remény a jövőre nézve, még akkor is, ha úgy tűnik, minden kihalóban van. Életünk mindannyiunk számára fontos és egyedi ajándék és mindenekelőtt Isten számára, aki soha nem hagy el minket, és aki valóban tudja, hogyan kell velünk hallgatni, örülni, sírni és megbocsátani. Ha az Úr a mi oldalunkon van, akkor le tudjuk győzni a kétségbeesést.

Nem gyengeség jele segítséget kérni, tegyük azt alázattal, bizalommal és emberséggel

A Szentatya idézett egy piemonti népi mondást: „A felemelkedés művészetében nem az a fontos, hogy soha ne essünk el, hanem hogy ne maradjunk elesve a földön”. Ezért a legnehezebb pillanatokban se zárkózzunk magunkba, hanem beszéljünk Istennek fájdalmainkról, segítsünk egymásnak elviselni azokat, a társak között és a mellettünk levő jó emberekkel. Nem gyengeség jele segítséget kérni, tegyük azt alázattal, bizalommal és emberséggel. Mindnyájunknak szükségünk van egymásra, jogunk van a reményhez, remélni minden történeten, hibán és kudarcon túl. A remény egy jog, amely soha nem okoz csalódást. Soha! Végül a közeli szentévre emlékeztette őket, melyben mindannyian megszabadulhatunk életünk ballasztjától, felesleges terheitől, majd áldást adott a veronai női börtön fogvatartottjainak és a személyzetnek.