Keresés

A konferencia résztvevői a Szentatyánál  A konferencia résztvevői a Szentatyánál   (Vatican Media)

A pápa a hétköznapok ifjúsági lelkipásztorkodásáról: éljenek helyes megkülönböztetéssel!

Május 25-én szombaton délelőtt fogadta Ferenc pápa a Kelemen-teremben a Világiak, a Család és az Élet dikasztériuma szervezésében az ifjúsági lelkipásztorkodásról tartott nemzetközi konferenciának 300 tagját. Hozzájuk intézett beszédében a hétköznapok ifjúsági lelkipásztori feladatairól szólt, amelyek között a „megkülönböztetés művészetét” emelte ki, melynek három jellemző szempontja a szinodális, a személyes és az igazságra orientált jelleg.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

A római majd a szöuli ifjúsági találkozók reményt adó nagy mozzanatok

A Szentatya beszéde bevezető részében kitért a jeles napokra, melynek csúcseseménye volt a tavalyi lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó, ahol a fiatalok a pandémia után egy nagy adag reménység-injekciót kaptak. A pápa reméli, hogy ez a lelkesedés tovább folytatódik, jövőre a fiatalok római jubileumával és három év múlva az „ő álmával”, a szöuli Ifjúsági Világtalálkozóval, ahol sok-sok fiatal találkozhat majd Jézussal, köztük olyanok is, akik nem járnak rendszeresen templomba, de szükségük van a remény üzenetére. Ázsia egy fiatal és eleven kontinens, mégis sok fiatal, főként a nagyvárosokban, reményvesztetten és önmagába zárkózva él. Éppen ezért a római majd a szöuli ifjúsági találkozók olyan események lesznek, ahol el lehet mondani majd nekik, hogy Jézus a reménységünk, aki reménység mindenkinek. Ugyanakkor e nagy találkozókra készülés közben sem feledkezhetünk meg a hétköznapi élet közönséges útjairól, melyek többnyire kicsi számok, apró lépések, kicsi gesztusok a mindennapok sodrában. Ezek látszólag kevésbé mutatós mozzanatok, mégis tartós gyümölcsöket eredményeznek – mutatott rá a pápa.

Néhány alapvető bizonyosságot hordozzunk a szívünkben

Ebben a megszokott világban azonban néhány elem nem hiányozhat sohasem az ifjúság lelkipásztori gondozásából. Segítsék a fiatalokat abban – kérte a pápa –, hogy néhány alapvető bizonyosságot a szívükben hordozzanak, mint amilyenek „Az Isten szeretet”, „Jézus üdvözít téged”, „A Szentlélek életet ad neked” és a pápa rögtönözve hozzátett meg egyet, hogy „Mária szeret téged, mert ő anya”. Sohasem fáradhatunk bele ennek a négy-öt igazságnak a hirdetésébe! A fiatalok ugyanis sok negatív, köztük háborús hírrel találkoznak, ezért is fontos, hogy hallják: Krisztus él, minden az ő kezében van, egyedül csak ő ismeri a sorsunkat. Fontos, hogy a fiatalok megtapasztalják az élő Krisztust az imádságban, az Eucharisztia és a kiengesztelődés ünneplésében, a közösségi találkozók során és a szegények szolgálatában.

A lelki megkülönböztetés művészetét mindenkinek meg kell tanulnia

Másik lényegi szempont a lelki megkülönböztetés, ami olyan művészet, amelyet először a lelkipásztori munkatársaknak kell megtanulniuk, papoknak és szerzeteseknek, hitoktatóknak és persze maguknak a fiataloknak, akik el tudják érni a többi fiatalt. Ezt a  művészetet azonban nem lehet rögtönözni, hanem el kell mélyíteni és meg kell tapasztalni. Egy fiatalnak óriási kincs, ha rátalál egy olyan emberre, aki képes helyesen megkülönböztetni, mert így sok hibás döntést elkerülhet. A Szentatya maga is tartott katekézis sorozatot erről a témáról és most annak csak három tulajdonságot emelte ki: a megkülönböztetés legyen szinodális, személyes és igazságra orientált.

A megkülönböztetés legyen szinodális jellegű!

A megkülönböztetés szinodális jellegére a mai individualizmus túlsúlya miatt van szükség: mindenki megy a maga útján,  mindenki maga ad értelmet saját életének és maga határozza meg az értékeket. Ez a „tetszik - nem tetszik” magatartás azonban rossz, míg a megkülönböztetéssel az ember a többiekhez társul a hitben, hogy így együtt járjanak, ne egyedül, mert együtt haladva nagyon elmélyül a benső növekedés.

A megkülönböztetés legyen személyes jellegű!

A megkülönböztetés egyúttal öltsön személyes jelleget is! A mi világunkban minden tömegszerű és szabványosított, a fiatalokat azonban egyenként kell kísérni, hiszen mindegyik fiatal egyedi és megismételhetetlen. Mindenkit megillet a meghallgatás, a megértés és hogy a korának, emberi és szellemi érettségének megfelelő tanácsokat kapjon. A megkülönböztetés ezért csak személyes lehet.

A megkülönböztetés irányuljon az igazságra!

És végül a megkülönböztetés irányuljon az igazságra, ami szinte panaszkodásnak tűnik. Ma olyan társadalomban élünk, amelyet álhírek szennyeznek be, ahol a személyes arculatot gyakran megváltoztatják vagy meghamisítják, ahol alternatív identitások jönnek létre. Épen ezért a megkülönböztetés célja, hogy a fiatalok számára a hitelesség útját kínálja, hogy a mesterséges identitásból kimenekülve felfedezze saját valódi identitását. Arról van szó, hogy a fiatal „igazzá” váljon önmaga előtt, mások előtt és Isten színe előtt – hangsúlyozta a pápa. Végezetül arra figyelmeztetett, hogy a fiatalokat meg kell hallgatni, de nem csak úgy félig-meddig vagy éppen felszínesen. Ellenben fel kell ébreszteni a felelősségérzetüket, be kell vonni őket a tervezésbe és a döntésekbe. Éreztetni kell velük, hogy ők az Egyház életének aktív és teljes részei és mindenekelőtt ők maguk az evangélium első hirdetői a társaik felé – zárta beszédét Ferenc pápa az ifjúsági lelkipásztorkodásról tartott nemzetközi konferencia 300 tagjának.

28 május 2024, 12:42