Keresés

Ferenc pápa belgiumi és luxemburgi apostoli útjának logója és mottója Ferenc pápa belgiumi és luxemburgi apostoli útjának logója és mottója 

Közzétették Ferenc pápa belgiumi és luxemburgi útjának logóját és mottóját

Szeptember 26-29-e között keresi föl Ferenc pápa a két nyugat-európai országot. A látogatást kísérő grafikai szimbólumokon megjelenik az egyház szolgálata az emberiség iránt, és a felszólítás, hogy együtt járjunk a remény útján.

Gedő Ágnes – Vatikán

Közel egy hónapja jelentette be a Szentszék, hogy a pápa – elfogadva a két ország államfőinek és egyházi hatóságainak meghívását – apostoli látogatást tesz szeptember 26-án csütörtökön Luxemburgban. Ezt követően szeptember 29-ig Belgiumba utazik, ahol Brüsszelbe, Leuvenbe és Louvain-la-Neuve-be látogat el. A négynapos apostoli utazás programját később ismertetik.

Luxemburg – az emberiséget szolgálni

Az első állomás szeptember 26-án Luxemburg tehát, amelynek logóján a kék szegélyű fehér alakban ábrázolt Ferenc pápa látható, amint kezét áldásra emeli, a háttérben egy sárga kör, melyből a luxemburgi Miasszonyunk székesegyház emelkedik ki. A sárga mellett a fehér – vagyis a vatikáni zászló színei – dominálnak, a kék pedig a Mária-tiszteletet idézi, mely a kis ország katolikus történetében mélyen gyökerezik. Jobb oldalt alul olvasható az apostoli út mottója: „Szolgálni”, ami Krisztusra vonatkozik, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy szolgáljon. A Mester példájára tehát az egyház is arra hivatott, hogy az emberiséget szolgálja.

Belgium – a remény útján haladni

Még aznap, vagyis szeptember 26-án átutazik Belgiumba: ennek az útnak a logóján az ország térképét sötétkéken stilizálva látjuk. Egy út szeli ketté, rajta különböző méretű emberek haladnak, mellyel a különféle életkort, bőrszínt és kultúrákat testesítik meg. A kis csoportosulás közepéből fehéren kiemelkedik a pápa alakja. A logó alatt az utazás mottója: Reménnyel az úton. Ez mintegy hívás, hogy együtt haladjunk az úton, ami az ország történelme, de az evangélium is, Jézus Krisztus, a mi reménységünk útja.

25 június 2024, 16:56