Keresés

Ferenc pápa Mundiya Kepanga pápua főnökkel Ferenc pápa Mundiya Kepanga pápua főnökkel  (Vatican Media)

Pápua Új-Guineában lelki előkészületek folynak a pápa látogatására

Nagy lelkesedéssel készül a katolikus közösség Ferenc pápa érkezésére, aki ázsiai körútján szeptember 6-9-e között Pápua-Új-Guineába utazik. Kegyelmi esemény lesz jelenléte a kiterjedt és sokszínű országban, mely elismeri a keresztény hit emberi és spirituális értékeit – mondta el a Fides – missziós hírügynökségnek P. Victor Roche verbita misszionárius, aki 1981 óta él Pápua Új-Guineában, ahol a Pápai Missziós Műveket igazgatja.

Gedő Ágnes - Vatikán

A hetvenéves indiai misszionárius arról számolt be, hogy nagy örömet keltett a pápai út hivatalos bejelentése. Valamennyi plébánián és közösségben imával készülnek lelkileg a Szentatya fogadására. Kérik Istent, hogy tartsa meg Ferenc pápát jó egészségben, hogy utazhasson és eljusson e távoli földre, ahol Isten népe, de velük együtt minden állampolgár nagyon boldogan és meghatottan fogadja majd. Ezen túl pedig számos közösségben találkozókat és szemináriumokat szerveznek, hogy elmagyarázzák az embereknek a pápa szerepét, funkcióját, identitását, küldetését a katolikus egyházban, tekintettel arra, hogy nem pusztán lelki vezető, hanem államfő is. Az emberek kíváncsiak és szeretnének többet megtudni róla – fejtette ki P. Roche.


Világi hívek kérték, hogy látogassa meg őket Pápua Új-Guineában

A program szerint a pápa két helyen áll meg, a fővárosban, Port Moresby-ben és Vanimóban, ahol virágzó katolikus közösség él. Sok a misszionárius, köztük számosan argentinok, akik különösen nagy örömmel találkoznak honfitársukkal. Néhány évvel ezelőtt vanimói és Pápua Új-Guineai megkeresztelt világi hívek találkoztak a pápával a Vatikánban, még a pandémia előtt. Azt lehet mondani, hogy az a találkozó volt az első apró lépés ennek az apostoli zarándoklatnak a megvalósításához, mert a hívek elmondták a Szentatyának, mennyire nagyon szeretnék, ha fölkeresné hazájukat, hogy megmutathassák a hit gyümölcseit ezen a földön – emlékeztetett a misszionárius.

Földcsuszamlás Pápua Új-Guineában
Földcsuszamlás Pápua Új-Guineában

A pápa és a helyi egyház szolidaritása a földcsuszamlás miatt

A Pápai Missziós Művek helyi igazgatója elmondta, mennyire hálásak Ferenc pápának, amiért a május 29-i általános audiencián lelki közelségét fejezte ki a lakosságnak a Pápua Új-Guineát sújtó földcsuszamlás miatt, mely több, mint kétezer áldozatot szedett, hat falut rombolt le az ország középső részén. „Az Úr adjon vigaszt a hozzátartozóknak, mindazoknak, akik elveszítették otthonukat, és a pápua népnek, amellyel - ha Isten is úgy akarja - szeptemberben találkozom” – mondta akkor a pápa. A helyi egyház minden rendelkezésre álló eszközzel segített a bajban, anyagi és lelki téren egyaránt, szolidaritásával valóra váltva a pápa szavait – nyilatkozta P. Roche.

Misszionárius Pápua Új-Guineában
Misszionárius Pápua Új-Guineában

Keresztény értékek és az alkotmány

Az óceániai országban az alkotmánymódosítás kérdése is napirenden van, amelybe beillesztenék a keresztény vallásra való kifejezett utalást. A politikai közéletet és a parlamenti munkát érintő kérdésről már nyilatkoztak a helyi püspökök. Álláspontjuk szerint az alaptörvény preambuluma már utalást tartalmaz Istenre, ezért nem tartják szükségesnek a felekezetiség irányába történő további módosítást. Pápua Új-Guinea laikus állam, ahol egyértelmű és nagyfokú a vallásszabadság, a vallásgyakorlás és a társadalmi mozgástér. Ezt mutatja az is, hogy az országban az iskolák nagyrésze az egyházakhoz tartozik. A felekezeti állam létrehozását evangéliumi protestáns csoportok szorgalmazzák, amit nem szabad megengedni mindenki érdekében – zárta gondolatait P. Victor Roche verbita misszionárius, a Pápai Missziós Művek helyi igazgatója.

Misszió Pápua Új-Guineában
Misszió Pápua Új-Guineában
11 július 2024, 13:07