Keresés

Ferenc pápa köszönti a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának küldöttségét a Vatikánban Ferenc pápa köszönti a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának küldöttségét a Vatikánban  (Vatican Media)

A pápa fogadta a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának küldöttségét

Ferenc pápa szombaton a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának küldöttségéhez fordulva hangsúlyozta, hogy a világnak fel kell ébresztenie a remény lelkületét, amely a második világháborút követően a nemzetközi diplomáciai és együttműködési szervezetek létrehozását inspirálta.

Lisa Zengarini / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa szombaton arra buzdította a katolikus törvényhozókat, hogy „legyenek a remény tanúságtevői”, különösen a fiatalabb nemzedékek számára, a világot beárnyékoló háború sötétsége közepette. A katolikusok arra hivatottak, hogy „találjanak bölcsességet és erőt ahhoz, hogy a felhőkön túlra lássanak, és a hitből fakadó reménnyel ösztönözzenek másokat, különösen a fiatalokat egy jobb holnapért való munkára”.

A pápa beszédet mondott a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózata (ICLN) tizenötödik római éves találkozójának résztvevőihez. Az ICLN egy 2010-ben alapított, párton kívüli egyesület, amely egy növekvő nemzetközi hálózat kiépítésével összeköti és támogatja a közhivatalokban elkötelezett keresztény vezetőket, politikai hovatartozásuktól függetlenül. Küldetése, hogy spirituális és hittani képzést, valamint globális hálózatépítési lehetőségeket kínáljon számukra annak érdekében, hogy erényes és hatékony vezetést tudjanak gyakorolni, amely elkötelezett minden emberi lény méltósága mellett. Az idei találkozó témája a „Háborús világ: állandó válságok és konfliktusok – mit jelent ez számunkra?”

A részletekben vívott harmadik világháború

Ferenc pápa beszédében megjegyezte, hogy ez a téma különösen időszerű annak tükrében, amelyet ismét úgy határozott meg, mint „a részletekben vívott harmadik világháború”, amely „tartósnak és megállíthatatlannak tűnik”, és „komolyan veszélyezteti azokat a türelmes erőfeszítéseket, amelyeket a nemzetközi közösség tesz mindenekelőtt a többoldalú diplomácia révén az együttműködés ösztönzése érdekében”. A pápa három megfontolást ajánlott fel a tanácskozás résztvevőinek a válságra adott lehetséges válaszok átgondolásához, amelyeket meg kell osztani minden jóakaratú férfival és nővel, különösen azokkal, akiket a testvériség, az igazságosság és a béke evangéliumi üzenete ösztönöz.

Lemondás a háborúról a konfliktusok megoldása érdekében

Először is kiemelte, hogy „a háborúról való lemondás elengedhetetlen eszköze a konfliktusok megoldásának és az igazságszolgáltatás megteremtésének”. Megjegyezte, hogy ez ma még sürgetőbb, tekintettel a kortárs hadviselés radikálisan eltérő természetére. Ez annak köszönhető, hogy a modern fegyverek példátlan pusztító képességgel bírnak, amelyben „a katonai és polgári célpontok közötti különbségtétel egyre inkább elhal”. „Lelkiismeretünket hassák meg a halál és a pusztítás szemünk előtt zajló mindennapos jelenetei” – kérte a pápa. „Meg kell hallanunk a szegények kiáltását, hogy meglássuk a gonosz szakadékát a háború szívében, és hogy minden lehetséges eszközzel elhatározzuk, hogy a békét választjuk.” „A feladás nem azt jelenti, hogy egyik ország megadja magát a másiknak, a megadás maga a háborúnak szól, ami valójában egy vereség.”

Kitartás és türelem a béketárgyalások során

A második pont, amelyet Ferenc pápa kiemelt, a „kitartás és türelem” volt a béke útjának keresésében tárgyalásokon, közvetítésen és egyeztetéseken keresztül. „Ezt megkönnyíti a nemzetközi együttműködés struktúráiba vetett megújult bizalom”, amelyek viszont reformra és megújulásra szorulnak annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjanak a jelenlegi körülményekhez. Ezzel kapcsolatban azt is hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani a nemzetközi humanitárius jogot, és „egyre szilárdabb jogi alapokat kell biztosítani számára”. Ez azt is jelenti, hogy „a föld javainak egyre igazságosabb elosztásáért” kell munkálkodni, hogy leküzdjük „a botrányos egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat, amelyek világszerte hosszú távú konfliktusokat szítanak”.

Párbeszéd a közjóért

Ferenc pápa rámutatott, hogy bár a konfliktusok sok területen „elkerülhetetlenek” lehetnek, mivel az emberi természet részét képezik, „gyümölcsöző módon megoldhatók a párbeszéd szellemében, valamint a mások és azok indítékai iránti érzékenységgel, valamint a közös elkötelezettséggel az igazságosság iránt a közjó keresésében.” „Egyedül nem tudunk kikerülni a konfliktusból; csak másokkal együtt kerülhetünk ki belőle” – nyomatékosította Ferenc pápa beszédében a katolikus törvényhozóknak.

A reményre kell ösztönözni

Végül a pápa hangsúlyozta, hogy „újra kell éleszteni a remény szellemét, amely a béke szolgálatában együttműködési struktúrák kialakításához vezetett a második világháború nyomán”. Ezért arra buzdította a katolikus törvényhozókat, hogy legyenek „a remény és az idealizmus modelljei”, amelyek „ellentmondanak a pesszimizmus és a cinizmus üzeneteinek”, amelyeknek ma különösen a fiatalok vannak kitéve, hogy jobb jövőt építhessenek. „A közjó iránti elkötelezettségetek, amelyet a Krisztus ígéreteibe vetett bizalom támogat, szolgáljon példaként fiataljaink számára” – zárta szavait a pápa a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának küldöttségéhez intézett beszédében.

27 augusztus 2024, 11:00