Keresés

Ferenc pápa ima-szolidaritása Ferenc pápa ima-szolidaritása   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Pápai üzenet a Tíz év rózsafüzér Rimini terén kezdeményezéshez az üldözött keresztényekért

A 2014-ben született közös rózsafüzér imádság az adriai tengerparti Rimini városa főterén a világ békéjét szolgálja. A kezdeményezés szervezője a „Nazarat bizottság az üldözött keresztényekért”, melynek mostani augusztus 20-i közös imáján részt vesz Nicolò Anselmi püspök, Rimini főpásztora. Ferenc pápa a Nazarat bizottságnak címzett üzenetében hálásan köszöni a tanúságtételüket, mellyel az igazságtalanság, az elnyomás, a gyűlölet és kapzsiság által megsebzett népesség fájdalmával együttéreznek.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán         

A közös rózsafüzér imádkozás Riminiben 2014 augusztusában kezdődött, miután az úgynevezett iszlám állam, az ISIS augusztus 6-án és 7-én Irakban elüldözte a ninivei síkságon lakó keresztényeket, akiknek jelenléte pedig egyidős magával a kereszténységgel. A közös rózsafüzér imát minden hónap huszadikáján tartják. Tekintve az indulás nagy sikerére, a kezdeményezés egyre több olasz város terére átterjedt. A rózsafüzér ima különlegessége, hogy azt nem zárt helyen, templomban vagy egyéb közösségi helyen tartják, így az imának a kegyelmi hatáson túl, nagy a tanúságtevő ereje is. A közös ima után gyűjtést tartanak, melynek összegét elküldik az iraki és szíriai nehéz sorsú katolikus családoknak.

A Szentatya osztozni akar az üldözött keresztényekért folytatott Mária-imádság örömében

A Nazarat bizottság elnökének, Marco Ferrini-nek küldött levelében Ferenc pápa „köszönet mond azért, hogy tájékoztatták őt az üldözött keresztényekért végzett imádságukról, mely megkülönböztetett figyelemmel fordul immár tíz éve a szörnyű konfliktusok által sújtott országokban élő számos testvér és nővér felé”. A Szentatya „osztozni akar az üldözött keresztényekért folytatott, immár tíz éve végzett Mária-imádság örömében, mely a Nazarat bizottság kezdeményezésére született és terjedt el immár a világ számos városában”.

A pápa köszöni tanúságtételüket és együttérzésüket a szenvedőkkel  

A pápa „hálásan köszöni a tanúságtételüket, mellyel az igazságtalanság, az elnyomás, a gyűlölet és a kapzsiság által megsebzett népesség fájdalmával együtt-éreznek és kifejezésre juttatják szeretetüket és közelségüket irántuk. Napjainkban jobban mint valaha az egész emberiségnek szüksége van a béke örömhírére, és aminek megosztása minden keresztény ember közös hivatása”. Ferenc pápa „reméli, hogy mindazok, akik buzgó szívvel és Lélekkel telve csatlakoznak az imádság  pillanataihoz, továbbra is előmozdítják a mindenki iránti tisztelet, a befogadás és a befogadó testvériség kultúráját, melyben mindenki megízlelheti a közösség kenyerét és a szolidaritás örömét”.

Arra buzdít a Szentatya mindenkit, hogy „kérjék a Segítő Szűzanya támogatását, hogy vegye őket köntösének oltalmába és így támogassa őket a próbatételek idején. Ezekre a szándékokra küldi apostoli áldását, amelyet szívesen küld a Bizottság tagjaira és mindazokra, akik részt vesznek a mostani évtized-fordulón, továbbra is kérve, hogy imádkozzanak érte”. Ferenc pápa

Kelt a Szent Márta-házban, 2024. július 25-én

17 augusztus 2024, 17:11