Keresés

A pápa a Kelet-Timori fiatalokhoz: a szeret szolgálat és kiengesztelődés

Ferenc pápa utolsó programja az ázsiai országban a fiatalokkal való találkozó volt, mintegy háromezren fogadták énekekkel, tánccal és tanúságtételekkel a főváros kongresszusi központjában. A Szentatya emlékeztette őket az idősek iránti tiszteletre és arra, hogy kövessék a szabadság, az elkötelezettség és a testvériség értékeit.

Michele Raviart / Gedő Ágnes - Vatikán

„Mi vagyunk a pápa fiatalsága!” A Kelet-Timori fiúk és lányok kórusban skandálták ezt sárga pólójukban, rajta a pápa arcának karikatúrájával, és a mottóval: „a fiatalok teszik fiatallá az egyházat”. Ezer fő a nagyteremben, kétezren pedig kint várták a Szentatyát, énekeltek és táncoltak neki, ő pedig hagyta magát bevonni, kezével követte a zene ritmusát, mosolygott, így viszonozva a helyi lakosság mosolyát, mely nagyon megfogta őt ázsiai útján.

Ferenc pápa a fiatalokkal
Ferenc pápa a fiatalokkal

Csapjatok zajt!

Daader di’ak – Jónapot! Tetum nyelven köszöntötte a pápa a fiatalokat, mely a portugál mellett Kelet-Timor hivatalos nyelve, majd párbeszédbe kezdett velük. Első kérdésével rögtön meglepte őket: „Mit csinálnak a fiatalok?” – fordult hozzájuk. Magasröptű, komoly válaszok érkeztek a pápa kérdésére, melyek a timoriak életét meghatározó hitről tanúskodtak: a fiatalok hirdetik Krisztust, Isten szavát, szeretnek, a békét építik az országban – felelték. A Szentatya bólogatott, majd beszédében többször is visszatért arra, hogy a fiataloknak zajt kell csapniuk.

A találkozó elején virágokat helyeztek el a kongresszusi központ bejáratánál, majd négy fiatal tett tanúságot, illetve Francisco Indra do Nascimento atya, az ifjúsági katolikus bizottság elnöke beszélt a pápának a fiatalok helyzetéről, kihívásairól.

Remény és jövő Kelet-Timorban

A Szentatya rámutatott, hogy Kelet-Timor lakosságának többségét fiatalok alkotják, jelenlétük élettel, reménnyel és jövővel tölti meg az ázsiai országot. Ne feledjék, hogy ők az örökösei a nemzet alapítóinak, akik előttük jártak. „Ne feledkezzetek el azokról, akik előttetek jártak, és sok áldozat árán megszilárdították ezt a nemzetet! Ne veszítsétek el a hit lelkesedését, ne engedjetek azoknak a káros szokásoknak, amelyek leigázzák a fiatalokat, mint az alkohol, a kábítószerek és sok más dolog, ami fél órányi boldogságot ad!”

Kelet-Timor a mosoly országa
Kelet-Timor a mosoly országa

Tisztelni az időseket

Álmodjanak tehát, mert az a fiatal, aki nem álmodik, az az élet nyugdíjasa – biztatta őket a pápa, majd hozzátette: a fiatalok az élet közepén járnak a gyermekek és az idősek között, akik egy nép két nagy kincsét alkotják. Az idősek bölcsességet adnak át a fiataloknak, akik pedig tiszteljék őket, gondoskodjanak róluk, ne tegyenek úgy, mint az a férfi, aki külön asztalt készített, hogy idős apja ott egyen egyedül, mert szégyellte őt.

Szabadság, elkötelezettség, testvériség

Kelet-Timor a mosoly országa – ahogy a pápa fogalmazott, csodálatos történelme a hősiesség, a hit, a vértanúság, de főként a hit és a kiengesztelődés iskolája. A fiataloktól ezután a Szentatya megkérdezte, ki az a személy a történelemben, aki képes megbocsátani és kiengesztelődni? Jézus, a testvérünk, aki azt akarja, hogy mind együtt legyünk – válaszolták habozás nélkül a fiatalok. A kiengesztelődés kapcsán három dolgot ajánlott ifjú hallgatói figyelmébe a Szentatya: szabadság, elkötelezettség és testvériség. Tetum nyelven ezt úgy mondják: „Ukun rasik-an”, vagyis mindenki saját magát irányítsa. Egy olyan fiatal, aki nem képes önmagát irányítani, nem szabad, mindenhatónak szeretné érezni magát és ez a vágya rabságban tartja. Az elkötelezettség pedig a közjót kell, hogy szolgálja. A fiataloknak tudniuk kell, hogy szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy azt teszem, amit akarok. A fiataloknak van saját felelősségük, többek között az, hogy gondot viseljenek közös otthonunkra. A harmadik tanács, amit a pápa a Kelet-Timori ifjúságra bízott, a testvériség keresése. Testvérek legyenek, ne ellenségek, mert a különbözőségek arra szolgálnak, hogy tiszteljük egymást. A szeretet szolgálat, a szeretet kiengesztelődés – ismételtette el a Szentatya a szavakat a fiatalokkal, majd újra arra kérte őket, hogy tiszteljék az időseket, és kerüljék a kirekesztés minden formáját gyengébb testvéreikkel szemben.

Örömteli várakozás a Szentatyára
Örömteli várakozás a Szentatyára
11 szeptember 2024, 15:09