Keresés

Árvíz Budapesten Árvíz Budapesten  (AFP or licensors)

A pápa imádkozik a viharok közép- és kelet-európai áldozataiért

Ferenc pápa szerdán az általános kihallgatás végén imádkozott a közép- és kelet-európai viharok és áradások áldozataiért, és közelségéről biztosított minden érintettet.

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa közelségéről biztosította a Borisz vihar áldozatait, és a heti általános audiencián hangsúlyozta, hogy imádkozik az életüket vesztettekért és családjaikért. Legkevesebb 21 ember vesztette életét a heves esőzések és havazások következtében Ausztriában, Romániában, Csehországban, Lengyelországban és más közép- és kelet-európai országokban. Több ezer embert evakuáltak a vihar sújtotta területekről, Lengyelország miniszterelnöke pedig egy hónapos szükségállapotot hirdetett. A több mint 600 ezer lakosú lengyelországi Wroclawban szerdára várták az árvizet, Szlovákia és Magyarország fővárosa, Pozsony és Budapest pedig a Duna tetőzésére készül. Ferenc pápa az audiencián mondott szavaiban méltatta és bátorította a helyi katolikus közösségeket és más önkéntes szervezeteket a rászorulóknak nyújtott segítségért.

Az Alzheimer-kór világnapja

Ferenc pápa előre is tekintett szeptember 21-re, mert ezen a napon tartják az Alzheimer-kór világnapját. Imádságra szólított fel, hogy „az orvostudomány mielőbb tudjon távlatot kínálni ennek a betegségnek a gyógyítására, és hogy egyre több megfelelő intézkedést tegyenek a szenvedők és családjaik támogatására”. A világnap egy „globális erőfeszítés, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra és segítsék eltörölni a megbélyegzést e betegség és a demencia egyéb formáiról”, amelyek világszerte több mint 55 millió embert sújtanak.

Üdvözlet a bencéseknek

Ferenc pápa köszöntötte továbbá a szerdai általános kihallgatáson megjelent csoportokat. Kiemelten üdvözölte a Bencés Konföderáció apátjainak kongresszusán résztvevőket, valamint az új prímás apátukat, akit szeptember 14-én, szombaton választottak meg. Mindannyiukat arra buzdította, hogy „jótékonysági és misszionáriusi buzgalommal kötelezzék el magukat amellett, hogy a bencés szellemet egyre fontosabbá tegyék a világban”. 

A pápa bátorító szavakkal üdvözölte a világi karmelitákat is, és arra buzdította őket, hogy legyenek az Evangélium kovászai, érjék el a legsebezhetőbbeket, hogy a mindig előre törő Egyház jelévé váljanak.

19 szeptember 2024, 12:18