Pápai üzenet a 39. Ifjúsági Világnapra: Az életet ne az „erkélyről” nézve kövessétek

Antonella Palermo / Somogyi Viktória – Vatikán

 „Azok, akik az Úrban bíznak, járnak, és nem fáradnak el” (vö. Ézs 40,31). Ézsaiás próféta szavai ihlették a XXXIX. Ifjúsági Világnap témáját, amelyet a helyi egyházakban ünnepelnek. Szeptember 17-én hozták nyilvánosságra Ferenc pápa üzenetét tekintettel a közelgő találkozó napjára, amely a jövő évi szentév különleges kontextusába illeszkedik be. Róma püspöke felhívást intéz a fiatalokhoz, hogy ne szelfiket kereső turistákként, hanem igazi zarándokként éljék meg a szentévet.

A fiatalok fizetik a legmagasabb árat a háborúkért és az igazságtalanságokért

A pápa fiatalok felé forduló tekintete szeretetteljes és aggodalommal teli, de egyben határozott bátorítást is sugall, különösen a jelenlegi korszakban, amely tele van bizonytalanságokkal és fájdalmakkal, amelyek globálissá válnak. „Olyan drámai helyzetek által fémjelzett időket élünk, amelyek elkeseredettséget generálnak, és meggátolnak bennünket abban, hogy derűs lélekkel tekintsünk a jövőbe: a háború tragédiája, a társadalmi igazságtalanságok, az egyenlőtlenségek, az éhezés, az emberi lények és a teremtett világ kizsákmányolása. Gyakran ti, fiatalok fizetitek a legmagasabb árat, akik érzitek a jövő bizonytalanságát, és nem láttok biztos kiutat álmaitok megvalósítására, így fennáll az a kockázat, hogy remény nélküli életet éltek, az unalom és a melankólia foglyaiként, néha a kihágás és a pusztító valóságok illúziójába belesodródva.”

Az életet ne az „erkélyről” nézve kövessétek

A pápa számos alkalommal felszólította már a fiatalokat, hogy győzzék le a lustaságot, és ne „az erkélyről” nézzék az életet. Ebben az üzenetben is ezt teszi, emlékeztetve arra, hogy az élet zarándoklat a boldogság felé, egy úton járás. „Az utunk során elért célok, hódítások és sikerek, ha csak anyagiak maradnak, az elégedettség kezdeti pillanata után is éhesen hagynak bennünket, vágyakozva a mélyebb értelemre. Valójában nem elégítik ki teljesen a lelkünket, mert Ő teremtett minket, aki végtelen, és ezért bennünk lakozik a transzcendencia utáni vágy, a folyamatos nyugtalanság a legnagyobb vágyak beteljesülésére, a „több” felé.”

Úton lenni minden fáradtságon és apátián túl

A pápa tudatában van, hogy a tanulásra, a munkára és a magánéletre nehezedő társadalmi nyomás a fáradtság és a szomorúság krónikus állapotához vezethet, amelyet az ember „üres aktivizmussal” igyekszik betölteni, aminek a következménye az „apátia és az elégedetlenség állapota azokban, akik nem indulnak útnak, akik nem határozzák el magukat, akik nem választanak, akik soha nem kockáztatnak”. Ez jellemzi azoknak az állapotát, akik „a képernyő mögül látják és ítélik meg a világot, anélkül, hogy valaha is „bepiszkítanák a kezüket” a problémákkal, másokkal, az élettel. „Ez a fajta fáradtság olyan, mint egy cement, amibe belemerül a lábunk, ami végül megkeményedik, elnehezít, megbénít és megakadályozza, hogy előre haladjunk. Jobban szeretem a mozgásban lévők fáradtságát, mint azok unalmát, akik mozdulatlanok maradnak, és nincs kedvük az úton járni!”

A remény ad hosszú távú szemléletet

A Pál apostol által is használt, sporthoz kötődő metaforával Péter utóda arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a reményben járjanak, amely „legyőz minden fáradtságot, minden válságot és minden szorongást, erős motivációt adva a továbblépéshez”. Lényegében annyit jelent, hogy főszereplőként éljenek, ne pedig nézőként. „A remény egy új erő, amit Isten olt belénk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kitartsunk a versenyben, ami lehetővé teszi számunkra, hogy „hosszú távra” tekintsünk, amely túlmutat a jelen nehézségein, és egy bizonyos cél felé irányít: az Istennel való szeretetközösség és az örök élet teljessége felé. Ha van egy szép cél, ha az élet nem a semmi felé tart, ha semmi nem vész el abból, amit álmodom, tervezek és elérek, akkor érdemes úton lenni és izzadni, elviselni az akadályokat és szembenézni a fáradtsággal, mert a végső jutalom csodálatos!”

A válságok nem haszontalan időszakok

Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a törékenységnek is megvan a maga értelme, és irgalmas és megértő szemekkel lehet rá tekinteni, mindig abban a meggyőződésben, hogy Isten a társunk, nem hagy el, hanem megnyugvást nyújt. A fáradtság idején meg kell tanulnunk „pihenni, mint Jézus és Jézusban”. Így a pápa arra hív bennünket, hogy fedezzük fel újra az Eucharisztia ajándékát, ahogy a hamarosan szentté avatandó Boldog Carlo Acutis, „egy fiatalember, aki az Eucharisztiát a napja legfontosabb eseményévé tette”. „A válságok azonban nem elvesztegetett vagy haszontalan időszakok, hanem fontos növekedési lehetőségeknek bizonyulhatnak. Ezek a remény megtisztulásának pillanatai! A válságokban valójában sok hamis „remény” tűnik el, amelyek túl kicsik a szívünknek; lelepleződnek, és így minden illúzión túl csupaszon nézünk szembe önmagunkkal és az élet alapvető kérdéseivel.”

Az öröm fáradhatatlan misszionáriusai

Abban a reményben, hogy a szentév időszakában sok fiatal érkezik Rómába, hogy átlépje a Szent kapukat, a pápa három hozzáállást jelölt meg, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezt az eseményt „az öröm fáradhatatlan misszionáriusaként” éljék meg: a hálaadást, a kutatást és a bűnbánatot. Arra hívja a fiatalokat, hogy amint megérkeznek a Szent Péter téri Bernini-oszlopcsarnokhoz, érezzék át mélyen az Úr ölelésének szépségét. Egyben figyelmezteti őket: „Ne pusztán turistaként, hanem zarándokként induljatok útnak. Ez azt jelenti, hogy az utatok ne legyen egyszerűen csak egy felületes áthaladás az élet helyszínein, anélkül, hogy felfognátok annak szépségét, amivel találkoztok, anélkül, hogy felfedeznétek a megtett utak értelmét, pusztán a rövid pillanatokat, egy szelfiben rögzíthető röpke élményeket megörökítve. A turista ezt teszi. A zarándok viszont teljes szívvel elmerül a helyekben, ahol jár, szóra bírja azokat, boldogságkeresésének részévé teszi őket” – zárja üzenetét Ferenc pápa a 39. Ifjúsági Világnapra.