Az irgalmasság evangéliuma legyen döntéseink alapja – Ferenc pápa homíliája
Vertse Márta – Vatikán
Az apostoli látogatást lezáró szentmisén a Szentatya a boldogok sorába iktatta a XVI-XVII. században élt Anne de Jésus spanyol sarutlan kármelita szerzetesnőt, akinek életszentségét és munkásságát példaként állította a hívek elé.
Jézus figyelmeztet a bűnre csábítás, botránkoztatás veszélyére
„Aki csak egyet is bűnre csábít a (bennem) hívő kicsinyek közül, annak jobb volna, ha malomkövet kötnének nyakára és a tengerbe dobnák” (Mk 9,42) – idézte a pápa Márk evangéliumából Jézus szavait, amelyeket tanítványaihoz intézett, figyelmeztetve őket a botránkoztatás veszélyére. Ez egy erős, szigorú figyelmeztetés – mondta a Szentatya, majd megjelölte homíliájának három kulcsszavát: nyitottság, szeretetközösség és tanúságtétel.
Az Úr nem csak a választottakra árasztja ki Lelke ajándékát
A pápa utalt rá, hogy a Számok könyvéből vett első olvasmány és az evangéliumi szakasz a nyitottságról szólnak. A Szentlélek ugyanis a kivonulásról szóló elbeszélésben nemcsak azokat a véneket árasztja el a prófétai elragadtatás ajándékával, akik Mózessel együtt a gyülekezet sátrába mentek, hanem másik két férfit is, akik a táborban maradtak. A pápa ezt egy nagyon szép előjelnek nevezte, hiszen, ha kezdetben botrányosnak tekintették, hogy a két férfi nem tartozott a választottak csoportjába, a Lélek ajándéka után botrányos lenne megtiltani számukra, hogy gyakorolják kapott küldetésüket. Ezért mondja nyitott lélekkel és szívvel az alázatos és bölcs Mózes: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” (Szám 11,29) – idézte a Szentatya az első olvasmány bölcs szavait, amelyek előrevetítik azt, amit Jézus az evangéliumi szakaszban mond (vö. Mk 9:38-43, 45, 47-48).
Jézus arra int, hogy ne „botránkozzunk meg” Isten szabadságán
A Kafarnaumban játszódó jelenetben a tanítványok meg akarják akadályozni, hogy egy ember a Mester nevében démonokat űzzön ki, mert „nem csatlakozott” hozzájuk (Mk 9,38). Úgy gondolják, hogy aki nem követi őket, annak nincs joga csodákat tenni. Jézus azonban, mint mindig, most is meglepi őket, és kéri, hogy lépjenek túl megszokott sémáikon, ne „botránkozzanak meg” Isten szabadságán. Azt mondja nekik: „Ne tiltsátok meg neki. […] Aki nincs ellenünk, velünk van” (Mk 9,39-40).
Az evangélium hirdetésének küldetését Isten kegyelméből kaptuk
Ez a két jelenet, Mózes és Jézus jelenete, ránk és keresztény életünkre is vonatkozik – hívta fel a figyelmet a Szentatya. Ugyanis a keresztség által mindannyian küldetést kaptunk az Egyházban, ami egy ajándék, nem pedig egy dicsekvésre ösztönző cím. A hívők közössége nem a kiváltságosok köre, hanem az üdvözültek családja, és nem a saját érdemeink alapján kaptuk a küldetést, hogy elvigyük az evangéliumot a világnak, hanem Isten kegyelméből, az Ő irgalmából és abból a bizalomból, hogy minden korlátunkon és bűneinken túl, továbbra is atyai szeretettel küld minket és kísér türelmesen nap mint nap. Ha tehát nyitott és gondoskodó szeretettel akarunk együttműködni a Lélek szabad cselekvésében, anélkül, hogy önhittségünkkel és merevségünkkel bárki számára botrányt, akadályt jelentenénk, alázattal, hálával és örömmel kell végeznünk küldetésünket – szögezte le Ferenc pápa. Nem neheztelnünk kell, hanem örülnünk kell annak, hogy mások is megtehetik, amit mi teszünk, hogy növekedjen Isten országa, és egy napon mindannyian egyesüljünk az Atya ölelésében.
Az élet egyetlen útja a javakban osztozó szeretet
A pápa ezután elérkezett a második szóhoz, ami a szeretetközösség. Szent Jakab a szentleckében (vö. Jak 5,1-6) két erős képpel szól hozzánk erről: a gazdagság, amely „megrothad” (vö. 3. v.), és az aratók tiltakozása, amely eljut az Úr fülébe (vö. 4. v.). Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az élet egyetlen útja az ajándékozás, a szeretet, amely a javak megosztásában egyesít. Az önzés útja csak bezárkózásokat, falakat, akadályokat, vagyis „botrányokat” teremt, amelyek a dolgokhoz láncolnak és eltávolítanak bennünket Istentől és testvéreinktől – tanította homíliájában Ferenc pápa.
A közösségek életének nem lehet alapja az önérdek
A Szentatya arra mutatott rá, hogy az önzés, mint minden, ami megakadályozza a szeretetet, „botrányos”, mert eltiporja a kicsinyeket, megalázza az emberek méltóságát és elfojtja a szegények kiáltását (vö. Zsolt 9,13). Ez igaz volt Szent Pál korában ugyanúgy, mint ma is a mi számunkra. A pápa felidézte Evangelii gaudium k. apostoli buzdításának a jóléti társadalmakra vonatkozó tanítását, miszerint, ha az egyének és a közösségek életének alapjául kizárólag az önérdek és a piaci logika elveit helyezik (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 54-58), ez olyan világot teremt, amelyben nincs többé helye a nehézséggel küzdőknek, nincs irgalom a tévútra tértek számára, és nincs együttérzés a szenvedőkkel.
A bántalmazókat ítéljék meg, legyen akár világi személy, pap vagy püspök!
Ferenc pápa ezen a ponton rögtönzött szavaival hozzáfűzte: „Gondoljunk arra, mi történik, ha a gyerekeket megbotránkoztatják, megütik, bántalmazzák őket azok, akiknek gondoskodniuk kellene róluk. Gondoljunk a fájdalom és a tehetetlenség sebeire először az áldozatokban, aztán a családjaikban és a közösségeikben is”. A pápa szívével és elméjével visszatér azoknak a kicsiknek a történetéhez, akikkel tegnapelőtt találkozott. Meghallgatta őket, érezte a szenvedésüket, mint akiket bántalmaztak, és ezért megismételte: „Az Egyházban mindenkinek van helye, mindenkinek, ahol majd mindannyiunkat megítélnek, de nincs helye a bántalmazásnak!” Ezért azt kérte a pápa, hogy „senki ne takargassa a bántalmazásokat! Kéri a püspököket is, hogy ne takarják el a visszaéléseket! Ítéljék meg a bántalmazókat, és segítsék őket, hogy kigyógyuljanak ebből a bántalmazási betegségből. Ezt a gonoszságot az ember nem rejti el, ezt a gonoszságot ki kell hozni a szabadba, hogy ismertté váljon, ahogy azt néhány bántalmazott bátran megtette. Legyenek ismertté! A bántalmazókat pedig ítéljék meg, legyen akár világi személy, pap vagy püspök! Ítéljék meg őket!”
Hallgassuk meg a szegények, szenvedők prófétai hangját
Isten Igéje világos – folytatta homíliáját a Szentatya. Azt mondja, hogy az „aratók tiltakozását” és a „szegények kiáltását” nem lehet figyelmen kívül hagyni, nem lehet elhallgattatni, mintha ezek a jólét világának tökéletes hangversenyében disszonáns hangokat képviselnének. Éppen ellenkezőleg, ezek a Lélek élő hangja, amely emlékeztet minket arra, hogy mindannyian szegény bűnösök vagyunk – elsőként én, tette hozzá a pápa – és ez megtérésre hív minket – szögezte le a Szentatya, majd a következő erőteljes felhívásokkal folytatta homíliáját: Ne akadályozzuk meg prófétai hangjukat azzal, hogy közönyünkkel elhallgattatjuk őket. Hallgassuk meg, amit Jézus mond az evangéliumban: távol legyen tőlünk a botrányos szem, amely meglátja a nincstelent és elfordítja fejét! Távol legyen tőlünk a botrányos kéz, amely ökölbe szorul, hogy elrejtse kincseit, és mohón visszahúzódik zsebébe, mert ahogy nagyanyjától hallotta, az ördög a zseben keresztül lép be és indít szexuális abúzusra! Távol legyen tőlünk a botrányos láb, amely gyorsan elfut, hogy ne közeledjen a szenvedőkhöz, hanem távol legyen tőlük! Mindez álljon távol tőlünk! Így semmi jót és szilárdat nem építhetünk. Ha pedig alamizsnát adunk, érintsük meg a nélkülöző személyt és nézzünk a szemébe! – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Szeretet nélkül egy üres, értelmetlen élet foglyaivá válunk
A pápa arra buzdított, hogy az irgalmasság evangéliumát tegyük döntéseink alapjaivá, hiszen csak így tudunk jó magokat hinteni társadalmi és gazdasági szinten. Máskülönben, bármilyen impozánsnak tűnjenek is jólétünk nagy alkotásai, mindig agyaglábú „nagy szobrok” maradnak (vö. Dán 2,31-45). Szeretet nélkül semmi sem maradandó, minden eltűnik, széthull, és egy tovaszálló, üres és értelmetlen élet foglyai maradunk, egy értéktelen világé, amely a külsőségeken túl minden hitelét elvesztette, mert megbotránkoztatta a kicsinyeket.
Kövessük Boldog Anne de Jésus tanúságtételének példáját
A Szentatya homíliájában ezután a harmadik szóhoz fűzte tanítását, amely a tanúságtétel. A szertartás elején a boldogok sorába iktatott Anne de Jésus, a Jézusról nevezett Anna, sarutlan kármelita szerzetesnő életének és munkásságának példáját állította a hívek elé. Az új boldog, a „lélek óriása” - Avilai Szent Teréz - nyomdokain haladva korának egyházában egy nagy reformmozgalom egyik főszereplője volt. Az 1545-1621-között élt szerzetesnő Avilai Szent Teréz eszméit Spanyolországban, Franciaországban, sőt itt, Brüsszelben és az akkori spanyol Hollandia nevű területen is terjesztette – emlékeztetett rá Ferenc pápa. Egy olyan korban, amelyet fájdalmas botrányok jellemeztek a keresztény közösségen belül és kívül egyaránt, ő és társnői imádságból, munkából és jótékony szeretetből álló egyszerű és szegényes életükkel, olyan sok embert tudtak visszahozni a hithez, hogy alapítványukat valaki „lelki mágnesnek” nevezte el ebben a városban. A sarutlan kármelita nővér saját elhatározásából nem hagyott hátra írásokat. Ehelyett inkább arra kötelezte el magát, hogy ő maga is megvalósítsa a gyakorlatban mindazt, amit tanult (vö. 1Kor 15,3), és életmódjával hozzájárult az egyház felemelkedéséhez a nagy nehézségek idején – idézte fel az új Boldog életének főbb vonásait a Szentatya.
Az új Boldog a „női életszentség” erőteljes modellje
Szentbeszéde végén a pápa arra biztatott, utalással Gaudete et Exsultate k. apostoli buzdításának tanítására, hogy fogadjuk el hálásan a „női életszentség” finom és erőteljes modelljét, amelyet az új Boldog ránk hagyott (vö. Gaudete et Exsultate apostoli buzdítás, 12) és amely nyitottságból, közösségből és tanúságtételből áll. Kérjük közbenjárását, kövessük erényei példáját, és újítsuk meg vele együtt elkötelezettségünket, hogy együtt járjunk az Úr nyomában – fejezte be a brüsszeli Baldvin Király stadionban bemutatott, boldoggá avatási szentmiséjének homíliáját Ferenc pápa.