Ferenc pápa homíliája a jakartai szentmisén: adjunk testet Krisztus befogadott Igéjének
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Kalkuttai Szent Teréz liturgikus emléknapján a Lukács evangélium szerinti csodálatos halfogás történetéhez (Lk 5,1-11) fűzte a pápa a gondolatait. A találkozás Jézussal két alapvető magatartásra hív minket, az Ige meghallgatására és annak megélésére. Szívvel kell hallgatni az Igét, hogy aztán életté váljon bennünk.
A tanítvány első feladata, hogy alázattal befogadja az Úr egyedül üdvözítő Szavát
Az evangéliumi történetben a sokaság ott tolong Jézus körül, mert éhesek és szomjasak a Szavára, hiszen az ember mindig keresi azt az igazságot, mely jóllakatja és betölti a boldogság utáni vágyát. Nem elég az emberi szó, hanem fölülről érkező fényre van szüksége, mely megvilágítja a lépteinket, olyan vigaszra van szüksége, mely nem csal meg és ami iránytűként eligazít az életben. A tanítvány első feladata tehát, hogy alázattal tudja befogadni az Úr egyedül üdvözítő Szavát, miként a nép tette azt a bárkában ülő és tanító Jézust hallgatva. A mi hitéletünk akkor kezdődik, amikor alázattal befogadjuk Jézust életünk bárkájába, amikor helyet adunk neki, hallgatunk Igéjére – hangsúlyozta a Szentatya.
Az Úr Igéje azt igényli, hogy konkrétan öltsön testet bennünk
Ugyanakkor az Úr Igéje azt igényli, hogy konkrétan öltsön testet bennünk, ezért a hivatásunk abban áll, hogy az Ige szerint éljünk. Jézus, miután befejezte a parton álló sokaságnak szóló tanítását, ezért kéri Pétertől, hogy vállalja a kockázatot, evezzen a mélyre és ott vesse ki a hálót. Az Úr Igéje ugyanis nem maradhat egy szép elvont eszme, vagy pillanatnyi érzelem, hanem azt kéri tőlünk, hogy változtassuk meg nézetünket, hagyjuk, hogy szívünk Krisztus képére formálódjon át. Az Úr Igéjének perzselő ereje arra szólít fel, hogy evezzünk mélyre, szakadjunk el rossz szokásaink, félelmeink és középszerűségeink partjaitól és merjünk új életet élni.
Újra meg újra vessük ki a hálóinkat minden kudarcunk ellenére
Az akadályokkal és a kifogásokkal szemben tekintsünk Péter magatartására. egy nehéz éjszaka után, melyben nem fogott semmit, fáradt és csalódott volt, de a kudarc okozta lebénulás helyett így szól: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” (Lk 5,5). Ekkor történik a hallatlan csoda: a bárka úgy megtelik hallal, hogy majdnem elsüllyed. A mindennapi élet számos feladatával szemben, egy igazságosabb társadalom építése közben, a béke és a párbeszéd útján előrehaladva néha alkalmatlannak érezzük magunkat e feladatra a ránk nehezedő súly és számos elkötelezettség miatt, de mindezek nem állíthatnak meg bennünket az úton. Péter alázatával és hitével mi sem maradhatunk kudarcaink foglyai, és ahelyett, hogy üres hálónkra bámulnánk csalódottan, tekintsünk Jézusra, és Benne bízva evezzünk mélyre, újra vessük ki a hálóinkat, a kudarcos éjszaka ellenére, amikor semmit sem fogtunk.
Ha semmit sem tudunk adni, akkor azt a semmit adjuk oda
Ferenc pápa ekkor a nap liturgikus szentjének, Kalkuttai Teréz anyának egy mondását idézte, aki fáradhatatlanul viselte gondját a szegényeknek és munkálkodott a béke és a párbeszéd megteremtésén: „Ha semmit sem tudunk adni, akkor azt a semmit adjuk oda. . És ne felejtsük: Még ha nem is aratnánk semmit, soha ne fáradjunk bele a vetésbe.”
Homíliája végén Ferenc pápa az indonéz nemzethez, e csodálatos és változatos szigetvilághoz szólt és arra kérte a őket, hogy ne fáradjanak bele újból a mélyre evezni és ott kivetni a hálót! Merjenek bátran álmodni, hogy felépítsék a béke civilizációját! Legyenek a szeretet magvetői, bizalommal járják a párbeszéd útját, továbbra is gyakorolják a jóságot a rájuk jellemző megkülönböztető mosollyal. Így terjesszék a remény illatát a környezetükben. Járjanak együtt az Egyház és a társadalom javára! Legyenek az evangélium reményének az építői, mely soha nem csal meg és ami végtelen örömre nyitja meg őket.
