Keresés

Ferenc pápa 2019-ben kreálta bíborossá a luxemburgi Jean Claude Hollerich érseket Ferenc pápa 2019-ben kreálta bíborossá a luxemburgi Jean Claude Hollerich érseket 

Szentszéki közlemény: enyhe influenza miatt Ferenc pápa lemondta hétfői kihallgatásait

Szeptember 23-án reggel fél kilenckor tette közzé a Szentszék Sajtóterme, hogy enyhe lefolyású influenzája miatt, tekintettel a hétvégi apostoli útjára, elővigyázatossági okokból Ferenc pápa lemondta a hétfőre tervezett fogadásait.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Enyhe influenzás megbetegedése miatt, elővigyázatosságból a következő napok utazása miatt a mai napra tervezett pápai audienciát törölték” – szól a hétfőn reggel megjelent szentszéki közlemény.

A Szentatya apostoli látogatása Luxemburgban és Brüsszelben  

Mint ismeretes, Ferenc pápa szeptember 26-tól 29-ig, csütörtöktől vasárnapig apostoli látgatást tesz Luxemburgban és Belgiumban, melynek fő eseményei:

Szeptember 26-án csütörtökön indul a pápa Luxemburgba és délelőtt meglátogatja a luxemburgi nagyherceget, találkozik a kormányfővel és beszéddel fordul az ország hatóságaihoz. Délután a Nagyboldogasszony székesegyházban találkozik a katolikus közösséggel, majd az elbúcsúzás után tovább repül Brüsszelbe.

Szeptember 27-én pénteken délelőtt a laekeni kastélyban udvariassági látogatást tesz a belga királyi párnál, majd a miniszterelnökkel folytatott beszélgetés után beszédet intéz az ország hatóságaihoz, délután pedig a leuveni katolikus egyetem tanáraival találkozik. Harmadik napon, szeptember 28-án szombaton Brüsszel Koekelberg negyedének Szent Szív bazilikájában találkozik az egyházi élet és szolgálat képviselőivel, majd délután az egyetemi diáksággal. Vasárnap délelőtt szeptember 29-én Ferenc pápa a brüsszeli „Balduin király” stadionban szentmisét vezet és homíliát tart, majd délután visszaindul Rómába, ahová előreláthatólag délután öt óra körül érkezik.

      

         

 

23 szeptember 2024, 10:09

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >