Parolin bíboros a luxemburgi és belgiumi útról: a pápa sürgeti Európát, hogy fedezze fel újra alapértékeit
Massimiliano Menichetti / Somogyi Viktória – Vatikán
Ferenc pápa uralkodásának leghosszabb útja után, amely alkalmával Ázsiába és Óceániába látogatott, most ismét útra kel. Fáradhatatlan tanúja lesz Krisztus arcának a háború által sérült, gyakran megosztott Európában, amely a demográfiai hanyatlás valóságát éli. Ferenc pápa szeptember 26-án Luxemburgban és Belgiumban is jelen lesz. Szeptember 29-ig tartózkodik Brüsszelben. Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára interjút adott a Vatikáni Rádiónak az út kapcsán, amelyben hangsúlyozta: „Európában a múlt hatalmas katasztrófáinak emléke némileg elveszett, és ezért növekszik a veszélye annak, hogy újra beleesünk a múlt tragikus hibáiba”. A bíboros úgy látja, hogy ez a látogatás elhozza a szolidaritás előrelátását és a bátorságot, hogy megnyíljunk a jövő felé.
Bíboros úr, hogyan született meg ez az út, amely a luxemburgi rövid látogatással kezdődik?
Az út egy lelkipásztori látogatás, amely mindenekelőtt a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem fennállása 600. évfordulójának ünneplésére összpontosít, de egy luxemburgi állomás is szerepel benne. Két olyan országról van szó, amely az Európai Unió alapítója és intézményeinek székhelye, ahol a katolicizmust, amely bár formálisan még mindig többségben van, gyakran úgy tűnik, hogy már nem tekintik élethorizontnak, és szinte a társadalom peremére szorul.
A belga püspökök „meglepetésről” és „nagy örömről” beszéltek Ferenc pápa látogatása kapcsán, amelyre a Leuveni Katolikus Egyetem fennállásának 600. évfordulóján kerül sor. Ez az évforduló alkalom lesz arra, hogy rávilágítson a tudomány és a hit közötti szoros kapcsolatra?
A hit és a tudomány közötti párbeszéd alapvető fontosságú. A történelem során voltak a megértés és az együttműködés hosszú szakaszai, valamint a kölcsönös félreértés pillanatai is. A félreértés a módszerek indokolatlan átfedéséből adódott, amikor egyrészt azt a hibát követték el, hogy a Bibliát nemcsak szent szövegnek, hanem tudományos könyvnek is tekintették, másrészt viszont a tudományos ismereteket tekintették az egyetlen igazi tudásnak, alábecsülve és leszűkítve az értelem cselekvési területét. Természetesen a Szentatya belgiumi útja a Leuveni Egyetem alapításának 600. évfordulója alkalmából gondviselésszerű a hit és a tudomány közötti szoros kapcsolat újrafelfedezése érdekében, saját cselekvési területükön és módszereikkel.
A pápa visszatér az élet, a migránsok és a háborús sebesültek kérdésében gyakran megosztott Európába. Vajon lesz-e ereje ennek a látogatásnak ahhoz, hogy visszaszerezze az alapító atyák, Schuman, De Gasperi és Adenauer gyökereit egy olyan politikai projektben, amely a békén, testvériségen és szolidaritáson alapuló fejlődést segíti elő?
Közvetlenül a második világháború után az európai népek teljesen kimerültek. Az előző harminc év annyira tele volt szerencsétlenséggel és szenvedéssel, hogy elszántan és merészen új rendet építettek, amely képes volt elkerülni a konfliktusokat okozó elkeseredett nacionalizmusok újjáéledését. Most éppen ellenkezőleg, Európában a múlt hatalmas katasztrófáinak emléke némileg elveszett, és ezért nő annak a veszélye, hogy visszaesünk a múlt tragikus hibáiba. Remélem, hogy a Szentatya látogatása értékes lehetőség lesz Európa számára, hogy újra felfedezze alapító értékeit. Míg 1945-ben az európai emberek a jövő felé indultak el, amelyet a múltnál csak jobbnak tudtak elképzelni, addig ma úgy tűnik, hogy a jövőt teljesen ismeretlennek, vagy még a közelmúltnál is rosszabbnak gondolják. Ez a gondolkodásmód befolyásolja az élet felé való nyitás képességét, és a beletörődés légkörét terjeszti ott, ahol nincs remény. A Szentatya viszont a remény zarándoka. Azt akarja, hogy Európa újra felfedezze azokat az okokat, amelyek felépítésének alapjául szolgáltak, hogy tudja, hogyan nézzen szembe minden kérdéssel, még a gazdasági vagy migrációs jellegűekkel is, a szolidaritás előrelátó szellemében, újra felfedezve a bátorságot, hogy megnyíljon a jövő felé és legyőzze a „demográfiai telet”.
Segíthet-e ez a látogatás az európai politika egyik szívében a félelmek, a polarizáció és a populizmus ellen?
A populizmus, a polarizáció, a félelmek gyakran a szellem és a gondolkodás fáradtságának és az ebből fakadó feltételezéseknek az eredménye, hogy lehetségesek a szinte varázslatos leegyszerűsítések, amelyek egyszerű és gyors, hatékony döntésekkel képesek bonyolult vagy akár korszakos problémákat megoldani. A népeknek ez a fáradtsága végül arra készteti őket, hogy elfogadják a lehetetlent ígérő radikális javaslatokat, hogy aztán rájöjjenek: ezek az ígéretek nem voltak teljesíthetők, aminek eredményeként más, tartalmilag ellentétes, de nyelvezetük határozottságában nagyon hasonló narratívák felé fordulnak. Az Egyház az „emberiség szakértője”, tehát a Szentatya a felelősség, a mértékletesség, a kockázatokra való figyelmeztetés nyelvén szól, amelyek veszélyes utakra vezethetnek, és elítéli a legveszélyesebb hibákat. Emiatt ez a nyelvezet nem használható fel a könnyű leegyszerűsítésre, és nem mindig kínál azonnali megoldásokat. A Szentatya szavai azonban az Evangéliumból fakadnak, és mindig a bölcsesség szavai. Reálisak, ahogy az Evangélium is realista, ami nem ígér Paradicsomot a Kereszt nélkül. A pápa hangja tehát arra tanít bennünket, hogy legyünk óvatosak és tartsuk meg a kritikai érzékünket azokkal szemben, akik azonnal leegyszerűsített recepteket kínálnak a megváltásra a legkülönfélébb okok miatt elfáradt embereknek. Általában katasztrófarecepteket eredményeznek.
A fokozatosan elöregedő Európában Ferenc pápa többször is kiemelte a születésszám drasztikus csökkenését. Szükséges-e a családok igényeihez közelebb álló lelkigondozás?
Igen, úgy gondolom, hogy a születésszám drámai csökkenése elleni küzdelemhez szükség van sürgős akciósorozatokra különböző intézmények részéről. Az Egyháznak, az államoknak, a különböző szervezeteknek tudatosítaniuk kell ennek a mondhatnám, hogy „létfontosságú” témának a fontosságát, és be kell avatkozniuk egy sor, lehetőség szerint jól összehangolt intézkedéssel. A lelkipásztorkodásra gondolva mindenképpen meg kell tervezni egy olyan akciót, amely tudja, hogyan kell figyelmesen meghallgatni a családokat, hogy meg tudja határozni valódi szükségleteiket, és segítséget tudjon nyújtani nekik, konkrétan befolyásolva életüket, hogy elhárítsák a különböző akadályokat a születendő új élet nagylelkű befogadása elől. De hadd mondjam el, hogy a legjobb lelkigondozás az lenne, amelyik képes reményt csepegtetni az emberek szívébe és elméjébe. Remény és a mély meggyőződés nélkül, hogy a Gondviselés segítséget nyújt az életünkben, valamint az Istentől jövő segítségre való nyitottság nélkül minden nehézség, legyen akár valós is, végül felnagyításra kerül, és az önző késztetések szabad kezet kapnak, hogy eluralkodjanak rajtunk.
Az öreg kontinens mintha elvesztette volna identitását, gyökereit. Ön és a Szentszék szerint mire van szüksége e kihívások láttán?
Kétségtelen, hogy az európai civilizáció a görög-római kultúrában gyökerezik, és értékei a zsidó-keresztény hagyománynak köszönhetők. Különösen a kereszténység alakította át alaposan az európai panorámát az évszázadok során. Ennek bizonyítékai a katedrálisok, az egyetemek, a művészet, intézményeinek fejlődése és még ezernyi más szempont, amelyek úgymond olyanná tették Európát, amilyennek ismerjük. Mindehhez képest az Európai Alkotmányban inkább úgy döntöttek, hogy ezeket az erős kapcsolatokat a múlt kulturális és vallási örökségével nem fejezik ki nyilvánvalóan, mert úgy gondolták, hogy ezek mindenképpen megosztók, vagy elismerésükkel ezek a gyökerek zavaróvá válnak és akadályozzák az új fejlődést. Ennek a választásnak az eredménye egy bizonyos zűrzavar fokozódása, amely nem segít Európa építésében. Valójában ahhoz, hogy Európa erőt találjon egy újabb elrugaszkodáshoz, amely képessé teszi új és fontos célok elérésére, legyőzve az egyre feltámadó önzést, nagy szüksége van arra, hogy újra felfedezze gyökereit. Ha olyan hang akar lenni a mai világban, amire hallgatnak és tekintélye van, és ha ki akar lépni a kimerítő mozdulatlanságból, akkor újra fel kell fedeznie az Európát inspiráló értékek nagyszerűségét, amelyeknek igen is tudatában voltak a modern Európa alapítói. A Szentszék elkísérheti az európai népeket ebben a kényes szakaszban, arra ösztönözve őket, hogy magabiztosan folytassák útjukat, és ne féljenek fenntartani erős kötődést azokkal az értékekkel, amelyek az európai életet és társadalmat inspirálták. Ily módon Európa új ideális lendületre talál, amely lehetővé teszi számára, hogy szembenézzen az elmúlt évek bonyolult kihívásaival.
Mit remél ettől az úttól?
Remélem, hogy a pápa luxemburgi és belgiumi útja olyan lesz, mint egy szikra, amely nagyobb fényt gyújt. Egy szikra, amely segít felszínre hozni az egyházban és a társadalomban meglévő minden jó képességet, egy olyan fényt, amely bátorságot csepegtet azokba, akik úgy tűnik, beletörődnek a dekadenciába. Remélem és kívánom, hogy a pápa látogatása alkalmat adjon egy mélyreható elmélkedésre Európáról és a mai európai egyház létéről. Kívánom, hogy ez egy olyan pillanat legyen, amikor a hívőknek és nem hívőknek lehetőségük lesz meghallgatni Szent Péter utódjának szavait, és összevetni lét- és cselekvésmódjukat a világban az Evangéliumból származó javaslattal.
