Ferenc pápa: A szinódus a különböző szolgálatok és karizmák szimfóniája
Alessandro Di Bussolo / Gedő Ágnes - Vatikán
Három év után arra a kérdésre keresi a választ a szinódus, hogy miként legyen missziós és irgalmas szinodális egyház? Ezen a hosszú úton a Szentlélek vezet minket, akinek működésével együtt szimfonikus művet alkotunk, amelyben mindenkit az isteni irgalmasság szolgálata fog egybe, saját hivatásának és karizmájának megfelelően.
Alázat, irgalmasság
Megfelelő időben ki kell dolgozni a püspöki szolgálat kollegiális és szinodális formáit – ezt a fő irányvonalat tűzte ki Ferenc pápa az októberi szinódusi ülésszak elé, mely október 2-án vette kezdetét. A Szentatya emlékeztetett rá, hogy teljes jogú tagként jelentős számú világi és megszentelt életet élő férfi és nő, diakónus és pap is részt vesz a mostani szinóduson. Mint ahogy minden keresztény, a püspök sem gondolhat önmagára a másik nélkül. És ahogy senki nem üdvözül egyedül, az üdvösség hirdetéséhez mindenkire szükség van és mindenkit meg kell hozzá hallgatni. Legyünk alázatosak, bocsássunk meg mindig mindenkinek, hiszen mi is megtapasztaltuk az Úr irgalmasságát. Ez tesz bennünket megbízható és felelős kereszténnyé - mutatott rá a pápa, majd ismét leszögezte, hogy a szinódus egy folyamat, nem pusztán egy esemény, amit Isten népével együtt zarándokolva teszünk meg.
A püspöki szolgálat kollegiális és szinodális formái
A szinódusi folyamat során tanulunk, az egyház jobban megismeri önmagát, kidolgozhat olyan lelkipásztori tevékenységeket, amelyek jobban megfelelnek az Úr által rábízott küldetésnek. Ez a tanulási folyamat magában foglalja a lelkipásztori, különösképpen a püspöki szolgálat formáit is. A II. vatikáni zsinat tanításával összhangban ezért Ferenc pápa jelentős számú világi és megszentelt életet élő férfit és nőt, diakónust és papot meghívott a szinódusra, mivel a püspök, a részegyház egységének forrása és látható alapja nem élheti meg saját szolgálatát, csak Isten népén belül és vele együtt, előtte haladva, köztük járva, és követve Isten népének azt a részét, amelyet rábíztak.
Két fő veszélyt kell elkerülni: az elvontságot, mely megfeledkezik a helyszínek és kapcsolatok termékeny konkrétságáról, és minden személy értékéről; illetve azt, hogy megszakítsa a szeretetközösséget azáltal, hogy a hierarchiát a laikus hívőkkel szembeállítja. Ezt nem jelenti azt, hogy egyiket a másikkal helyettesítenénk, sokkal inkább egy szimfonikus mű közös gyakorlása, amelyben mindenkit az isteni irgalmasság szolgálata egyesít, a különböző szolgálatok és karizmák szerint, melyeket a püspök feladata felismerni és előmozdítani.
Meg kell határozni a püspöki szolgálat kollegiális és szinodális gyakorlásának különböző formáit a részegyházakban és csoportokban csakúgy, mint az egyház egészében, tiszteletben tartva a hit letéteményesét és az élő hagyományt, válaszolva arra, amit a Lélek kér az egyházaktól az adott időszakban és különböző élethelyzetekben.