Keresés

Ferenc pápa az audiencián Ferenc pápa az audiencián  (Vatican Media)

Ferenc pápa: Imádkozzuk a rózsafüzért azokért, akik elszenvedik a háború őrületét!

A szerdai általános audiencia végén a Szentatya megemlékezett a Közel-Keleten, Ukrajnában, Mianmarban és Szudánban zajló konfliktusokról, majd újból arra kérte a híveket, hogy fohászkodjanak a Szűzanyához a rózsafüzér imával, különösen a neki szentelt októberi hónapban.

Tiziana Campisi / Gedő Ágnes - Vatikán

Ferenc pápa pár nappal ezelőtt, október 6-án vasárnap Róma legősibb és első Mária templomában a Salus Populi Romani (Római Nép Üdvössége) kegykép előtt rózsafüzér imát mondott a világ békéjéért a püspöki szinódus résztvevőivel és a római hívekkel együtt. Szerdán pedig a Szent Péter-téren fordult a jelenlévő 25 ezer hívőhöz, hogy imáikat kérje a világot dúló konfliktusok megszűnéséért.


Imádkozzuk minden nap a rózsafüzért

Az olasz ajkú zarándokoknak szóló köszöntése után a hagyományos Mária-ima, a rózsafüzér értékének újra felfedezésére biztatott. „Mindannyiótokat arra buzdítom, hogy minden nap imádkozzátok a rózsafüzért, bizalommal helyezzétek magatokat Mária kezébe. Őrá, a szerető édesanyára bízzuk azoknak a népeknek a szenvedéseit és békevágyát, akik elszenvedik a háború őrületét”. A pápa ezután az ellenségeskedés és erőszak által leginkább sújtott országokat sorolta föl: a meggyötört Ukrajnát, Palesztinát, Izraelt, Mianmart és Szudánt.

Egység és béke az egyházban és a világban

A német zarándokokat köszöntve megismételte imára szóló felhívását: Hagyják, hogy Mária vezesse őket a rózsafüzéren keresztül fia, Jézus felé. Imádkozzunk együtt a világ békéjéért és az egyház egységéért! A francia és arab ajkú híveket a pápa bátorította, hogy a Krisztus felé zarándokló szinodális egyházként kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy az egység és a béke eszközei legyünk.

11 október 2024, 13:42