Keresés

Ferenc pápa az üzenetét olvassa Ferenc pápa az üzenetét olvassa 

Ferenc pápa üzenete a Szicíliai Teológia Akadémia évadnyitójára: tapasztalatból kiindulva

A Szentszék Katolikus Nevelésügyi Kongregációja 1980. december 8-án hozta létre a „Szicíliai Teológiai Kart” Palermo székhellyel, ahol a tanítás 1981. október 1-ével kezdődött. Ferenc pápa a 43. évforduló alkalmából üzenetet küldött a teológiai karnak, melyben azt kéri, hogy küldetésük a nép történelméből, belülről induljon ki és irányuljon a sziget sajátos helyzetéből adódó feladatokra, mint az ökumenikus párbeszéd, a népi vallásosság és a maffiától való megszabadulás.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán           

Nézzen szembe azokkal a kihívásokkal, amelyeket a mediterrán térség a teológia elé állít

A pápai üzenet rögtön a kezdetén megemlékezik Szent II. János Pálnak a szicíliai teológiai karon tett látogatásáról 1982. november 21-én és akinek nyomában akar járni Ferenc pápa is. Erős egyházi elhivatottsággal született a tanszék, ezért a sziget történetéből kiindulva és Isten népének hitösztönére hallgatva az a hivatása, hogy mint főszereplő nézzen szembe azokkal a kihívásokkal, amelyeket a mediterrán térség a teológia elé állít. Ezek pedig: ökumenikus párbeszéd Kelettel, vallásközi párbeszéd az iszlámmal és a zsidó felekezettel, a Földközi tenger méltóságának védelme, a népi vallásosság kulturális és társadalmi ereje, és a maffia kihívásaival való szembenézés.

Teológia a kegyelem szálaiból építkezve, Isten irgalmával összefonva

A teológia kézműves elsajátításáról van szó, mely az üdvösség evangéliumi hálózatait szövi éppen a Földközi tenger partjainál. Ez a hálószövő munka türelmet igényel,  mely a Mester szeretetéről beszél, aki mindig meglepetést keltett találkozásai során, mely meglepetés aztán hitre indított. Ilyen volt a találkozása a Galilei tengernél a hálóikat javító halászokkal, akiket meghívva ember-halászatra küldte, mint az üdvösség hálóinak a készítőit. Ebben áll ugyanis a Mediterráneum teológiája: megszőni az üdvösség hálózatait, a jézusi gondolkodáshoz és szeretethez hű evangéliumi hálózatokat, a kegyelem szálaiból építkezve, Isten irgalmával összefonva, amivel az Egyház továbbra is jel és eszköz lehet a Földközi-tengeren is.

Fel kell ölteni a lábmosás és az irgalmas szamaritánus stílusát: letérdelve…

Ez az analogia crucis, a kereszt mintájára szőtt teológia, mely a kereszt magasából a teológust arra indítja, hogy az emberi valóságot annak a szemével nézze, aki megalázkodva lett emberré, lemondva isteni előjogairól és felvette a szolga állapotát. A pápa üzenetében ezért a szicíliai teológiai kart a „közelség ugrására” emlékezteti, mely a hit ugrásával a hálószövőt arra vezeti, hogy magához csomózza az embereket Krisztus vendégszerető emberségével és evangéliumával. A hálókat a földön ülve, gyakran térdelve szövik, de egyúttal ez a legjobb helyzet az Úr szeretetére, vagyis térden állva. Eszerint fel kell ölteni a lábmosás stílusát és az irgalmas szamaritánus stílusát, aki lehajol a bajbajutotthoz. Így tudja a teológus keze elbeszélni Isten ölelését és gyengédséget, amely felemeli az elesettet, és a remény felé vezeti őt. A Szentatya ennek példájaként hivatkozott azokra a tanúságtevőkre, köztük don Puglisire, akik életüket is feláldozták.     

Belemerülni a történelembe és felragyogtatni benne Krisztus szeretetét

A mediterrán térségben a teológia művelése egyúttal emlékezés arra, hogy az evangélium hirdetése az igazságosság előmozdítását, az egyenlőtlenségek leküzdését és az ártatlan áldozatok védelme melletti elköteleződést is jelenti. Olyan ígérettel járó teológiára van szükség, mely belemerül a történelembe és felragyogtatja benne Krisztus szeretetét. A pápa azt szeretné, hogy a teológiai kar indítson teológiai és társadalomtudományi folyamatokat a megbocsátásról, mégpedig a törvényesség, az ellenkezés és a szentség metszéspontjában. Kreativitással fogjon hozzá a megbocsátás igazi teológiai és társadalmi laboratóriumi munkájához, az igazságosság igazi forradalma számára.

Legyetek az ökumenikus párbeszéd teológiájának és a vallásteológiának a laboratóriuma!

Ebben áll Szicília hivatása, ahol különböző kultúrák, történelmek és arcok harmóniában találkoznak egymással, ami a teológiát arra kötelezi, hogy párbeszédet ápoljon a földközi-tengerparti keleti testvéregyházakkal. Az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd útja, bármennyire is nehéz az, a találkozások és az összevetések tapasztalatából ered, a Szentlélekre való közös hallgatás során. A párbeszéd számos mártírjának öröksége ez a Földközi-tengeren. Ezért váljanak az ökumenikus párbeszéd teológiájának és a vallásteológiának laboratóriumává, amely a vallások közötti párbeszéd teológiájához vezet. Azt első mindig a „párbeszéd”, a nyitás. A mediterrán térségnek élő teológiára van szüksége, amely számol környezete összefüggéseivel és mindenki számára vonzóvá válik. Műveljék ezt a teológiát az ígérettel járó történelemmel – kérte és zárta videó-üzenetét Ferenc pápa a Szicíliai Teológiai Kar évadnyitó gyűlésére.

16 október 2024, 17:32