Keresés

 Jean-Claude Hollerich bíboros, a szinódus főrelátora beszél Jean-Claude Hollerich bíboros, a szinódus főrelátora beszél 

Hollerich bíboros bevezető előadása: dialógusban a szinódusi munka és a tanulmányi csoportok

Október 2-án szerdán délután tartotta meg Jean-Claude Hollerich bíboros, szinódusi főrelátor bevezető előadását, mely a szinódus célkitűzéseit, annak munkamódszerét ismertette, különös tekintettel a Ferenc pápa által februárban létrehozott tíz tanulmányi csoporttal való kapcsolatra. Megállapította, hogy a szinodalitásról szóló püspöki szinódus nem egyszerűen a tavalyi tanácskozás meghosszabbítása, hanem azok eredményeinek figyelembevételével új utak megjelölése az egyház szinodális missziójának.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán            

A második ülésszak célkitűzése       

A szinódus ez évi, második ülésszaka nem egyszerűen az előző megismétlése, sem pedig meghosszabbítása, hanem egy továbblépés, amit Isten Népe vár az összejöveteltől. A két ülésszak elsősorban a célkitűzésében különbözik egymástól. Az első szekció feladata ugyanis a kölcsönös és személyes ismerkedés volt, de még inkább a résztvevők által képviselt részegyházak helyzetének, problémáinak a megismerése, „amikor önmagukat mások szemének a tükrében láthatták” – állapította meg a szinódusi főrelátor. Ez egy fáradságos, de magával ragadó tapasztalatszerzés volt, melynek során a résztvevők felismerhették az egyház sokszínű gazdagságát, mint életfeltételének adottságát. A mostani második ülésszakon a figyelmet arra összpontosítják, hogy közös döntés jegyében jelezzék az egyház együtt-járásának az útjait, azzal a céllal is, nehogy a helyi egyházak gazdagsága bezárva maradjon saját „kincsesládáikba”, hanem a Szentlélek vezetése alatt kölcsönös ajándékozás révén közkinccsé váljon. Ez a második ülésszak három év munkájának „desztillátuma arról, hogyan legyünk missziós szinodális egyházzá” – foglalta össze Hollerich bíboros.

Újfajta munkadokumentum  

A második ülésszaknak az eddigi tapasztalatok alapján készült „munkadokumentuma” lényegileg különbözik az előzőtől, mely megfontolásra ajánlott kérdések sorát vetette fel. Ezzel szemben a mostani munkadokumentum „összesűríti a hosszú szinodális előkészület szerzeményeit”. Az Instrumentum laboris nem a végleges dokumentum tervezete, amely egyszerűen csak módosítást igényelne, hanem egy folyamat eredményeinek összegyűjtése, amelynek felismerése a mostani ülésszak feladata, mert ennek kell megjelölnie a hangsúlyos szempontokat és elengedni a kevésbé fontosakat, illetve hogy mit kell még feltárni és újrafogalmazni. „A továbblépés ezen irányjelzése a szinódus munkája, amit a Lélek kér az egész egyháztól, amit aztán megfontolásra a Szentatyának ajánlunk” – értelmezte a főrelátor.

A közgyűlés munkamódszere

Miként a két munkadokumentum is eltér egymástól, éppúgy különbözik a két ülésszak munkamódszere is. Természetesen megmarad a kiscsoportokban végzett munka és a kongregációs közgyűlések nagy fóruma, de a tavalyi évhez képest mindkettő dinamikája megváltozott. A munkacsoportok továbbra is a Lélekben való megbeszélések módszerét követik. A főrelátor kéri a résztvevőket, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a megosztásokra, amikor ki-ki elmondja saját tapasztalatát és véleményét, a delegált elnökök pedig vállaljanak proaktív szerepet, hogy ne térjenek el a már jóváhagyott prioritásoktól, amiért is speciális képzéseken vettek részt. Végül a főrelátor beszéde nagyobbik részét az úgynevezett tanulmányi csoportokkal folytatott kapcsolatra fordította.

Párbeszédben a „tanulmányi csoportokkal”

Ferenc pápa februári határozatával létrehozott tíz „tanulmányi csoportot”, melyek más és más témakörben, szakemberek segítségével folytatták az első ülésszakon megkezdett szinodális utat, vagyis e csoportok létrehozásával már megkezdődött a tavalyi szinódus jelzéseinek befogadása és megvalósítása. A szinódus főtitkársága aktívan részt vett ezeknek a csoportoknak az elindításában, figyelemmel kíséri tevékenységüket, mely „a szinódus igazi laboratóriumának tekinthető”. Ez „a tíz csoport egyúttal a szinódusi ülésszak beszélgetőpartnere is”, akiknek a képviselői a délután folyamán beszámoltak az általuk meghatározott programról. Ebből világosan kitűnik, hogy a munkadokumentum négy szekciójának tartalma milyen szorosan összefonódik a tíz csoport munkájával. Ez a párbeszéd a két fórum közt a következő hetekben folytatódik, annál is inkább, minthogy a tíz csoport számos tagja részt vesz a szinódus második ülésszakának a munkájában. Beszéde végén a főrelátor egyenként szólította a tíz tanulmányi csoport képviselőjét, akik röviden beszámoltak az eddig végzett munkájukról.

        

04 október 2024, 14:42