A pápa az év során elhunyt püspökökért és bíborosokért: Jézus velünk hal, mert értünk hal
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
„Jézus, emlékezz meg rólam…!” – az elítélt kérése mindnyájunkat képviseli
„Jézus, emlékezz meg rólam, amikor Országodba lépsz” (Lk 23,42). Ezek az Úr Jézushoz intézett utolsó szavai annak az embernek, akit vele együtt feszítettek keresztre. Nem a tanítványok egyike szól így, akik követték Jézust Galilea útjain, és akikkel megosztotta a kenyeret az Utolsó Vacsorán. Az az ember, aki most az Úrhoz fordul, ellenben egy bűnöző, aki csak élete végén találkozik vele és akinek még a nevét sem ismerjük – kezdte beszédét a pápa.
Ám ennek az idegennek az utolsó lélegzetével kimondott szavai az evangéliumban igazsággal teli párbeszéddé válnak. Miközben Jézust „a gonosztevők közé sorolták” (Iz 53,12) Izajás próféta jövendölése nyomán, egy váratlan hang így szólal meg: „Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat” (Lk 23,41). És valóban így van. Ez az elítélt ember mindnyájunkat képviseli, a nevünket adhatjuk neki. Mindenekelőtt magunkévá tehetjük könyörgését: „Jézus, emlékezzél meg rólam!”. Tarts engem életben az emlékezetedben! Ne feledkezzél meg rólam!” – fűzte hozzá a pápa.
Az emlékezés azt jelenti, hogy valakit „a szívünkre veszünk”
Gondolkodjunk el ezen a cselekedeten: az emlékezésen! – ajánlotta. Az emlékezés azt jelenti, hogy valakit „a szívünkre veszünk”, „a szívünkbe helyezünk”. Ez a Jézussal együtt keresztre feszített ember a rendkívüli fájdalmát imává alakítja át: „Tégy engem a szívedbe, Jézus!” - kéri. Nem egy legyőzött ember meggyötört hangján kéri ezt, hanem inkább reménnyel teli hangon. Csak ezt akarja az a bűnöző, aki utolsó óráján Jézus tanítványaként hal meg, mert ő vendégszerető szívet keres. Ám neki, aki most csupaszon áll halála előtt, már csak ez számít. Az Úr pedig meghallgatja a bűnös imáját, a végsőkig menően, mint mindig. Krisztusnak fájdalomtól átjárt, nyitott és nem bezárkózó szíve megnyílik a világ üdvözítésére: maga is haldokolva, befogadja a haldokló szavát. Jézus velünk hal meg, mert értünk hal meg – állapította meg a pápa.
Jézus emlékezése hatásos, mert ő irgalomban gazdag
Az ártatlan megfeszített így válaszol a vétkes megfeszített felhívására: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). Jézus emlékezése hatásos, mert ő irgalomban gazdag. Míg az ember élete megszűnik, Isten szeretete megszabadít a haláltól. Akkor az elítélt ember megváltást nyer; az idegen társsá válik; egy rövid találkozás a kereszten megtartja őt mindörökké a békében. Ferenc pápa ekkor megfontolásra szólított: Hogyan találkozunk Jézussal, hogyan engedem meg neki, hogy találkozzon velem? Megengedem-e neki a találkozást, vagy bezárkózom önzésembe, fájdalmamba? Bűnösnek érzem-e magam, vagy pedig igaznak, aki így szól: Nincs rád szükségem, menj tovább!
Az Úr emlékezete megőrzi az egész történelmet
Jézus megemlékezik a mellette megfeszítettről. Gondjába veszi utolsó leheletéig és ez elgondolkodtat minket: Van ugyanis lehetősége annak, hogy megemlékezzünk az emberekről és dolgokról. Emlékezhetünk sérelmekre, emlékezhetünk befejezetlen ügyeinkre, de emlékezhetünk barátokra és ellenfelekre. Testvéreim, kérdezzük meg magunktól a mai evangéliumi történet kapcsán: Hogy állunk a szívünkben élő emberekkel? Hogyan emlékezünk azokra, akik az élet eseményei során elhaladnak mellettünk? Megítélem-e őket? Vagy pedig befogadom? Kedves testvéreim – folytatta a pápa: Isten szívéhez fordulva, a mai és a minden idők embere reménykedhet az üdvösségben, még akkor is, ha „a balgák szemében úgy tűnt, hogy meghalnak” (Bölcs 3,2). Az Úr emlékezete azonban megőrzi az egész történelmet, mert az emlékezet megőriz. Ő a történelem irgalmas bírája, aki gazdag az irgalmasságban. Az Úr mint bíró, közel van hozzánk, mert ő közeli, együttérző és irgalmas. Ez az Úr hármas magatartása. Közel vagyok-e az emberekhez? Van-e könyörületes szívem? Irgalmas vagyok-e? – sorolta a pápa a kérdéseket. Ezzel a hittel imádkozunk ma az elmúlt tizenkét hónapban elhunyt bíborosokért és püspökökért. Emlékük engeszteléssé válik e testvéreink javára. Isten népének kiválasztott tagjai ők, akik megkeresztelkedtek Krisztus halálára (vö. Róm 6,3), hogy feltámadjanak Vele. Pásztorai és példaképei voltak az Úr nyájának (vö. 1Pét 5,3). Most az ő asztalához telepedhetnek, miután megtörték az élet Kenyerét itt a földön. Szerették az Egyházat, mindegyik a maga módján, de mind szerették az Egyházat. Imádkozunk, hogy örökké élvezhessék a szentek társaságát! Mi pedig szilárd reménnyel várjuk, hogy velük együtt örvendezzünk majd a Paradicsomban. Befejezésül a pápa arra kért mindenkit, hogy háromszor ismételjék el vele együtt: Jézusunk, emlékezz meg rólunk! Jézusunk, emlékezz meg rólunk! Jézusunk, emlékezz meg rólunk!
