Ferenc pápa: a testvéri életben nemcsak a szolgálatban osztozunk, hanem egészen odaajándékozzuk magunkat
Gedő Ágnes - Vatikán
Guido a 12. század második felében, a franciaországi Montpellier városában született gazdag családban. 1190 előtt kezdte el a szegények és a rászorulók szolgálatát, és kórházat alapított számukra Montpellier külvárosában. Guido kezdettől fogva a Szentlélekre bízta az irgalmasságnak ezt a művét. Rövid időn belül sok követőre talált, akik példájától ösztönözve a szegényeket és rászorulókat akarták szolgálni. Így született meg egy közösség, amelynek tagjai férfiak és nők, világiak és egyháziak voltak. 1198. április 23-án a montpellier-i kórház a Szentszék és a pápa közvetlen fennhatósága alá került, és megerősítette a Guido által a közösségének készített szerzetesi regulát. 1198-ban a közösségnek a montpellier-i kórházon kívül már tíz másik hasonló intézménye volt Dél-Franciaországban és újabb kettő Rómában. Az 1201. december 1-jén Anagniban kibocsátott Cupientes pro plurimis bulla a római Sancta Maria in Saxia templomot – mai nevén Santo Spririto in Sassia, a Szászok Szentlélek temploma – a domus hospitalis-szal, vagyis a kórházzal együtt, amelyet maga III. Ince alapított 1198 és 1201 között, Guido di Montpellier és társai gondjaira bízta.
A francia szerzetes nyomdokain a mai szegényeket segítsék
A csütörtöki pápai audiencián jelen volt a római Santo Spirito (Szentlélek) kórház igazgatója és vezetőségi tagjai is. Spanyol nyelvű beszédében emlékeztetett Guido di Montpellier regulájának három fő vonására, amellyel a szerzetesi életet szabályozta: szeretetközösség, semmi magántulajdon és szolgálat. Ez szigorúan józan és a világtól elszakadt életstílust jelent, mely megmutatja, hogy vendégek vagyunk Isten házában, a Szentháromság házában, mely befogad minket, és amit megosztunk a szegényekkel, akiket szolgálnunk kell.
Közösség és szolgálat
A szerzetesi élet így jóval túlmutat azon, hogy osztozunk a helyen, a feladatokban és a szolgálatban. Azt jelenti, hogy teljesen átadjuk magunkat Istennek a testvérünkben, fenntartás nélkül. Nem hagyunk meg semmit a világi bizonyosságokból a zsebünkben, a cellánkban, vagy a szívünkben, mert csak ezzel a szabadsággal kezdhetünk egy olyan tervbe, amelyben együtt haladunk és amelynek eszkatologikus jelévé válunk, az utazásba, az Úr hívására az ég felé. Ezen az úton a Szentlélek támogat minket Jézus követésében, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy szolgáljon. Ő a mi példaképünk, vagyis életszentségünk annyiban valósul meg, amennyire képesek leszünk kicsik lenni és mindenkit szolgálni – mondta még Ferenc pápa.
