Keresés

Ferenc pápa a szerdai általános audiencián Ferenc pápa a szerdai általános audiencián   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa az oroszországi nunciusnak: diplomáciával érjék el a békét

Karácsony közeledtével a pápa levelet küldött Giovanni d’Aniello érseknek, aki az Orosz Föderációban képviseli a Szentszéket. Ebben ismételten felhívást intéz a békéért, elítél minden erőszakot, és a diplomáciai úton történő megoldást javasolja a háború lezárásáért. Együtt imádkozzunk és cselekedjünk a békéért!

Gedő Ágnes - Vatikán

November 19-én az ukrajnai nunciushoz fordult levéllel a pápa, a konfliktus ezredik napja alkalmából, emlékeztetve rá, hogy a háború kitörése óta könyörög Istenhez, az élet, a remény és a bölcsesség egyetlen forrásához, hogy térítse meg a szíveket, és tegye alkalmassá arra, hogy rátérjenek a párbeszéd és a megbékélés útjára. Hiszem, hogy ebben a nagy tragédiában Istené lesz az utolsó szó – fogalmazott a Szentatya.

Kölcsönösen felelősek vagyunk

Ezúttal az oroszországi apostoli nunciusnak címezte sorait, utalva rá, hogy közeledik Karácsony, az a nap, amikor megjelent a földön Isten Fia, a Béke Hercege. Ez alkalomból osztja meg a pápa imáit és szívből jövő békefelhívását oroszországi képviselőjével, hogy végre béke uralkodjék a népek között, és újra béke legyen az Isten által szeretett emberek szívében. Immár több, mint ezer napja követi a pápa aggodalommal a szenvedésről szóló híreket, mely ezt a régiót sújtja. Ez a fájdalmas és elhúzódó háború sürgősen arra szólít minket, hogy kötelességünk együtt gondolkodni, miként enyhíthetjük a szenvedésüket és építhetjük a békét. Kölcsönös felelősség köt össze minket az igazi e mberi testvériség szellemében.

Isten nevében nem lehet ölni

Dosztojevszkij is ezt fejezte ki rendkívüli erővel Ivan és Aljosa párbeszédében – utalt a Karamazov testvérekre a pápa. Az ártatlanok szenvedése hathatós felhívás minden erőszakforma ellen. Ezért a Szentatya annak a több tízezer édesanyának, édesapának és gyermeknek a nevében szól, akik a háborúban elesett szeretteiket siratják, vagy azért aggódnak, mert eltűntek, fogságba estek, vagy megsebesültek – legyenek katonák vagy civilek. Kiáltásuk Istenhez szól, békéért fohászkodik a háború helyett, párbeszédért a fegyverropogás helyett, szolidaritást kér a részérdekek helyett, mert soha nem lehet Isten nevében gyilkolni.

Állítsuk meg a konfliktust!

Ehhez a kiáltáshoz csatlakozik a pápa is, akinek szíve összeszorul a kettétört életek miatt, a pusztítás és a szenvedés láttán, és azért is, mert ez a háború súlyos sebet ejt az emberi családon. Bízik benne, hogy a leginkább kiszolgáltatottak iránti humanitárius erőfeszítések megnyithatják az utat az újbóli diplomáciai tárgyalások előtt, melyekre szükség van ahhoz, hogy megállítsuk a konfliktus terjedését és elérjük a várva várt békét.

Együtt teremtsünk békét

Ezen a közös úton Ferenc pápa a nagy tiszteletnek örvendő orosz bölcs, Szárovi Szent Szerafim szavaira emlékeztetett: „Sajátítsd el a béke szellemét és körülötted ezrek menekülnek meg”. Az oroszországi apostoli nunciuson keresztül a pápa testvéri felhívást intéz minden jóakaratú emberhez, hogy imádkozzon Istenhez, kérve a béke ajándékát, és segítsen elérni ezt a nemes célt az egész emberiség érdekében.

17 december 2024, 18:41