Ferenc pápa az egyházi szolgálat képviselőihez: Törődjetek magatokkal és a rátok bízottakkal!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ne felejtsük el az Urat helyezni a központba magunk helyett!
Rövid tartózkodása alatt a pápa mindenképpen találkozni akart az egyházi szolgálat képviselőivel, hogy köszöntse őket, megköszönve mindennapi elkötelezettségüket és hogy hálát adjon értük Istennek – kezdte beszédét a pápa. Európai összefüggésben sok probléma és kihívás jellemzi az egyházat a hit átadásában: kevesen vannak, hiányoznak a hatékony eszközök, a környezet sem kínál mindig készséges fogadtatást, mégis áldás ez a szegénység, mert megóv a „majd én megcsinálom” túlzott elbizakodottságától, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy a keresztény küldetés nem a mi erőnktől függ, hanem az az Isten műve. Ne felejtsük el az Urat helyezni a központba, magunk helyett – kérte a pápa. A kegyelem elsődlegessége mellett megmarad a mi felelősségünk, és Pál apostol buzdítása nyomán mi is legyünk „Isten kegyelmének a munkatársai” (1Kor 3,9). Ezért együtt járva az utat az Úrral, minden nap meg kell kérdezni magunktól, hogyan is állunk az apostoli munkánkkal, nehogy felemésszen az állandó ritmus: törődöm-e magammal és törődöm-e másokkal?
Törődjetek magatokkal!
A pápa az első feladat kapcsán megjegyezte, hogy nem elegendő egyszer „igent” mondani arra, hanem minden nap meg kell újítani az Úrral való találkozás örömét, újra és újra hallgatni kell a szavára, hogy kövessük őt, még a nehéz pillanatokban is. Ha ugyanis egy pap, egy szerzetes minél inkább odaadja magát a szolgálatban Isten országáért, annál inkább szüksége van arra, hogy saját magával is törődjön. Ha egy pap, egy szerzetes elhanyagolja önmagát, oda jut, hogy végül elhanyagolja a rábízottakat. Kicsi „életszabály” felállítását ajánlotta a pápa, mely rögzíti az imádság, az Úrral találkozás idejét, ki-ki a saját ritmusa szerint. Ehhez kapcsolódik a magány pillanata, és a meghitt beszélgetés egy-egy baráttal, vagy éppen a lelkivezetővel, mert a szolgálat fáradttá tesz. Ne feledkezzünk meg a Szűzanyáról, meséljünk neki az életünkről. Önmagunk mellett persze fontos a testvériség ápolása egymás közt, amikor megosztjuk egymással nemcsak a gondokat, hanem az örömöket is, ahogy a zsoltár mondja: „Panaszkodásomat öröménekre változtattad” (Zsolt 30,12).
Gondoskodjatok másokról!
Második feladatunk a másokról való gondoskodás. A misszió feladata ugyanis abban áll, hogy Jézust vigyük el másoknak, az evangéliummal vigasztaljuk a szívüket. Szívesen idézte a pápa Pál apostol szavát: „Én örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom lelketekért” (2Kor 12,15). Az emberek meghallgatása ma az evangelizáció leghatékonyabb lelkipásztori útja. Ne féljünk változtatni a régi sémákon, hogy megújítsuk a hit nyelvezetét. A misszió nem emberi stratégia műve, hanem mindenekelőtt hit kérdése. Törődni kell azokkal, akik Jézus Igéjét várják, akik eltávolodtak tőle és most szükségük van vigaszra és iránymutatásra. Vegyünk gondunkba mindenkit a képzésben, de főként a találkozásokban és találkozzunk velük ott, ahol élnek és dolgoznak.
A papok bocsássanak meg mindenkinek, mindent!
Ferenc pápa a papok lelkére kötötte egyik nagyon fontos szívügyét: bocsássanak meg mindenkinek, mindent! A papok a kiengesztelődés szentségében ne kérdezzenek sokat, hanem hallgassanak és bocsássanak meg. Felidézte annak az idős gyóntatóatyának az esetét, akit 96 éves korában kreált bíborossá. Gyóntatófülkéje előtt mindig sorok álltak, ő is hozzá járt, aki aztán később mesélte neki, hogy lelkiismeret-furdalása támadt amiatt, hogy talán túl sokat megbocsátott. Ezért ezt imádkozta magában: „Uram, bocsáss meg nekem, hogy túl sokat megbocsátottam, de engedd meg Uram, hiszen Te adtál nekem rossz példát!” És tegyék ezt a szerzetesek és szerzetesnők egymás közt: felejtsék el mindazt a rosszat, amit a mások tettek! Ferenc pápa személyes vallomást is tett: ötvenöt éve pap és soha senkitől nem tagadta meg a feloldozást, mert mindig kereste a megbocsátás módját.
Fohász a „Madunnucciá”-hoz
A Szentatya végül szíve mélyéből reménnyel és örömmel teli szolgálatot kívánt a korzikai egyházi szolgálat képviselőinek, soha ne csüggedjenek el, és ne felejtsenek el sírni az Úr előtt. Törődjenek magukkal és másokkal. Most pedig imával forduljanak együtt Szűz Máriához ebben a székesegyházban, mely a Szűzanyát az Irgalmasság Anyja néven tiszteli, amit a helyiek így mondanak: „Madunnuccia”. A mediterrán térség e szigetéről emeli fel fohászát a békéért, főként a Szentföld békéjéért, ahol Mária világra szülte a gyermekét. Legyen béke Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Szíriában, az egész Közel-Keleten és a meggyötört Mianmarban. A háború mindig vereség, a szerzetes-közösségekben, a plébániákon is, mindig vereség! A Szent Szűz szerezze meg az óhajtott békét az ukrán nép ás az orosz nép között. Most pedig imádkozzuk az Úrangyala imádságot – zárta beszédét Ferenc pápa az ajacciói székesegyházban.
