A Szent Kapu megnyitásával megkezdődött a nagy Jubileum – a pápai Éjféli mise homíliája
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ebben a kegyelmi időben találjunk rá az Atyához vezető útra
Egyszerű és méltósággal teli ünnep volt a Szent Kapu megnyitása, amikor a karácsonyi próféciák és ígéretek után Ferenc pápa így imádkozott: „Könyörögjünk! Krisztusunk, fényes hajnalcsillag, a végtelen szeretet megtestesülése, mindig is kért és várt üdvösség, a világ egyetlen reménye, világosítsd meg szíveinket ragyogásod fényével. Add, hogy a kegyelem és a kiengesztelődés mostani idejében rátaláljunk az Atyához vezető útra mi, akik csakis a te irgalmasságodhoz térítjük szíveinket. Add, hogy s te erőd hatására befogadjuk a Szentlélek ihletését, aki oly módon töri meg a szívek keménységét, hogy az ellenségek párbeszédbe kezdenek, az ellenfelek kezet ráznak, a népek egyetértésre jutnak. Add meg Egyházadnak, hogy hívő lélekkel őrizze szeretetedet s ragyogtassa fel a boldog remény Országának szentségét. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
Föltárultak a Szent Kapu szárnyai…
A Szentatya a tolószékében ülve a Szent Kaput megérintette, mire föltárultak annak szárnyai és elsőként Ferenc pápa, Péter mai utóda lépett át rajta, majd őt követve a Föld öt kontinensének családi képviselői léptek át rajta és ezzel kezdetét vette a szentév. Az asszisztencia, a bíborosok és püspökök bevonulása után kezdődött a bazilika Confessio-oltáránál, Szent Péter apostol sírja fölött az éjféli szentmise, melynek karácsonyi evangéliuma után tartotta meg a Szentatya a homíliáját.
A Szentatya homíliája: Az Úr alászállt közénk, hogy felemeljen minket az Atya ölelésébe
Az Úrnak fénybe öltözött angyala ragyogja be az éjszakát és adja át a pásztoroknak az örömhírt: „Nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában“ (Lk 2,10–11) – kezdte beszédét a pápa. A szegények elcsodálkozása és az angyalok éneke közepette az ég megnyílik a földön: Isten eggyé lett közülünk, hogy olyanná tegyen minket, mint Ő. Alászállt közénk, hogy felemeljen és az Atya ölelésébe vigyen minket.
Ezen az éjszakán a remény kapuja feltárult a világon
Ez a mi reménységünk, testvéreim. Isten Emmánuel, Velünk-az-Isten. A végtelenül nagy kicsivé lett; az isteni fény felragyogott a világ sötétségében; az ég dicsősége megjelent a földön. És hogyan? – kérdezte a Szentatya. Egy Gyermek kicsinységében. És ha Isten eljön, még akkor is, hogyha a szívünk egy szegényes jászolhoz hasonlít, akkor elmondhatjuk: nem halt meg a remény, a remény él, és mindörökre körülöleli az életünket! A remény nem csal meg! Testvéreim, a Szent Kapu megnyitásával megkezdődött a nagy Jubileum: mindannyian beléphetünk ennek a kegyelmi üzenetnek a misztériumába. Ez az az éjszaka, amikor a remény kapuja feltárult a világon; ez az az éjszaka, amikor Isten ezt mondja mindannyiunknak: van remény a te számodra is! Van remény mindnyájunk számára, ám ne feledjük, hogy Isten megbocsát mindent, mindig, Ne feledjük ezt, mert ez a módja annak, hogy az Úrban való reménységet megértsük – tette hozzá szabadon a pápa.
Csodálkozunk, mint a pásztorok!
Ahhoz, hogy befogadjuk ezt az ajándékot, útra kell kelnünk, mégpedig a betlehemi pásztorok csodálkozásával. Az evangélium azt mondja, hogy az angyali üzenet vétele után „késedelem nélkül útra keltek“ (Lk 2,16). Ez annak a jelzése, hogy újra megtaláljuk az elveszett reményt, hogy újra megújítsuk azt magunkban és hogy elhintsük annak magvait a jelenkor mai világának vigasztalanságai közt, mégpedig késedelem nélkül. Mert sok vigasztalanság van manapság, gondoljunk csak a háborúkra, a megölt gyermekekre, az iskolákra és kórházakra hullott bombákra. Ne késlekedjünk, ne lassítsuk meg lépteinket, hanem engedjük, hogy magához vonzzon minket a szépséges üzenet!
Késedelem nélkül induljunk el Betlehembe!
Késedelem nélkül induljunk, hogy meglássuk az értünk megszületett Urat, könnyű és éber szívvel, készen a találkozásra, hogy képesek legyünk a reményt életünk helyzeteire alkalmazni, mert ez a mi feladatunk. A keresztény remény ugyanis nem egy boldog vég, amit passzívan várunk, nem egy filmszerű „happy end”. Ez a remény az Úr ígérete, amelyet itt és most kell befogadnunk, ezen a szenvedő és siránkozó földön. Azt kéri tőlünk, hogy ne késlekedjünk, ne süppedjünk bele a megszokásokba, ne ragadjunk bele a középszerűségbe és a lustaságba; Szent Ágoston így mondaná: azt kéri tőlünk, hogy vessük meg a helytelen dolgokat, s legyen bátorságunk azok megváltoztatásához; azt kéri tőlünk, hogy az igazságot kereső zarándokokká legyünk, soha nem fáradó, álmodó emberekké, akik engedik, hogy az Isten álma nyugtalanságot keltsen bennünk. Ez az új világ álma, ahol béke és igazságosság uralkodik.
A ma éjszaka megszülető remény nem tűri az tételen közömbösséget
Tanuljunk a pásztorok példájából: a ma éjszaka megszülető remény nem tűri az tételen közömbösséget és a saját kényelmükben megülők lustaságát, mely sokunk számára veszély. De nem fogadja el azok hamis okosságát sem, akik semmit sem tesznek, mivel félnek, hogy kompromittálódnak, s azok számítgatásait sem, akik csak magukra gondolnak. A reménység összeegyeztethetetlen azok nyugalmas életével, akik nem emelik fel hangjukat a legszegényebbek kárára elkövetett rosszal és igazságtalansággal szemben. Épp ellenkezőleg, a keresztény remény a kicsírázó és növekedő Ország türelmes várására hív, ám eközben megköveteli tőlünk annak vakmerőségét, hogy már ma elővételezzük ezt az ígéretet, mégpedig felelősségvállalásunk és együttérzésünk révén, amiről jó, ha kérdőre vonjuk magunkat.
Legyünk a világosság zarándokai a világ sötétségében!
Látva, miként rendezkedünk be ebben a világban, alkalmazkodva annak mentalitásához, egy bátor pap és író így imádkozott Karácsonykor: „Uram, valamiféle gyötrelmet kérek Tőled, egyfajta nyugtalanságot és lelkifurdalást. Karácsonykor szeretnék újra elégedetlen lenni. Boldog, de elégedetlen is. Boldog azért, amit te teszel, elégedetlen a saját hiányzó válaszaimért. Kérlek, vedd el tőlünk hamis békéinket és fektess a mi mindig túlságosan is teli »jászlunkba« egy maroknyi tövist! Tégy a szívünkbe valami más utáni vágyódást!” (A. Pronzato, La novena di Natale). Meg ne álljunk, mert megposhadunk. A keresztény remény éppen ez a „valami más“, amely azt kéri tőlünk, hogy „késlekedés nélkül” induljunk útnak. Tőlünk, az Úr tanítványaitól pontosan ezt kéri: találjuk meg Őbenne a legnagyobb reményt, hogy aztán késlekedés nélkül hordozzuk azt úgy, mint a világosság zarándokai a világ sötétségében.
Ez a Jubileum a reménység ideje
Testvéreim, ez a Jubileum, a reménység ideje! Arra hív minket, hogy fedezzük fel újra az Úrral való találkozás örömét, arra hív, hogy újuljunk meg lélekben, s arra kötelez, hogy alakítsuk át a világot, hogy valóban jubileumi legyen ez az idő: legyen azzá a haszon logikája által elcsúfított anyaföldünk számára; az igazságtalan adósságok által sújtott legszegényebb országok számára; mindazok számára, akik a régi és újfajta szolgaságok rabjai!
Mindnyájunké annak ajándéka és kötelezettsége, hogy reményt vigyünk oda, ahol az már elveszett: oda, ahol megsérült az élet; az elárult várakozások, az összetört álmok, a szívet gyötrő bukások körébe; annak a fáradtságába, aki már nem bírja tovább, annak keserű magányába, aki legyőzöttnek érzi magát, a lelket tépő szenvedésbe; a bebörtönzöttek hosszú és üres napjaiba, a szegények szűk és fagyos utcáiba, a háború és erőszak által megszentségtelenített helyekre. Oda kell reménységet vinni, ott kell azt elvetni.
Előttünk nyílik meg Isten szívének „Szent Kapuja”
Azért kezdődik meg a Jubileum, hogy mindenki megkapja az Evangélium reményét, a szeretet reményét, a megbocsátás reményét. A jászolhoz térve tekintsünk Istennek a Kisded Jézus arcán megmutatkozó gyöngédségére és kérdezzük meg magunktól: „Él-e a szívünkben ez a várakozás? Itt van-e a szívünkben ez a remény? […] A bizalmatlanságainkat és félelmeinket legyőző Isten kedvességét szemlélve, tekintsünk a ránk váró remény nagyságára is! […] Ez a remény-látomás világosítsa meg nap mint nap az utunkat!“ (C. M. Martini, Omelia di Natale, 1980). Testvérem, ezen az éjjelen te vagy az, aki előtt megnyílik Isten szívének „Szent Kapuja”. Jézus, a Velünk-az-Isten, érted, értünk, minden emberért születik. Vele együtt kivirágzik az öröm, Vele együtt megváltozik az élet, Vele együtt a remény nem csal meg – zárta a karácsonyi éjféli mise homíliáját Ferenc pápa.
Fordította Dr. Török Csaba atya, az esztergomi vártemplom plébánosa, teológiai tanár
