„A beleegyezés alázata” – a Pápai Ház szónoka Szűz Mária „igen”-jéről
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház új szónoka első prédikációja záró részében az Angyali Üdvözlet jól ismert jelenetét elmélkedte át, nagy figyelemmel a Szűzanya lelkének benső mozgásaira. Az angyal egy názáreti szűzhöz lép, akinek tisztasága nemcsak biológia állapot, hanem lelki vonás, mert kész az Élet befogadására, ezért is kapcsolja össze az egyház Mária szüzességét az anyaságával: Szűz-anya! Épp az ő tiszta, nyitott és bizalommal teli szíve lesz teljesen készséges arra, hogy befogadja Isten akaratát.
Mária szívében az angyalszó teljesen és végérvényesen átírja az életét
A szentlukácsi görög szöveg szerint az angyal nemcsak elmegy hozzá, hanem „megérkezik beléje” (eisz-erchomai). Az angyal-hozta Ige belép tehát a készséges lélek ajtaján, ahol Isten és a teremtménye között – kölcsönös szabadságban – végre igazi párbeszéd bontakozhat ki. E helyt lesz a Szó „élesebb” az Apostol említette „kétélű kardnál”, mely „behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit” (Zsid 4.12-13). Mi félünk ettől, másfelől csak ezt várjuk, mert sejtjük, hogy teljes szabadulást egyedül csak ilyen találkozás adhat. Az angyal „örvendezésre” szólítja fel Máriát, mert „kegyelemmel teljes” és mert „vele az Úr”. Ez azt jelenti, hogy a fiatal názáreti lány és a Mindenható közt nincs már semmiféle távolság. Mária ettől a merész Isten-közelségtől jön zavarba, mert ez nagy és szent – korántsem magától értetődő – meglepetés számára, másrészt pedig érzi, itt a döntő pillanat, melyben Isten teljesen és végérvényesen át akarja írni az életét, az ő személyes beleegyezésével. Innét a „szent zavar”, amit a várakozás és meghallgatás adventi időszaka nekünk is felkínál, hiszen Isten Szava belénk lép, hogy az Ő saját szent Színe előtt újra elmondja nekünk, hogy mik vagyunk és mivé lehetünk. Válaszunk erre egyszerre zavartság és őszinte sóvárgás.
Isten kérésének elfogadása után Mária társ akar lenni a megvalósításban
Isten angyala tudja ezt, ezért bíztat: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél” és elhangzik a gyermek ígérete, akit fogan, világra hoz és Jézusnak nevez. A kockázat óriási: élet vagy halál, Mózes törvénye szerint: „Ha egy eljegyzett érintetlen leány a városban találkozik egy másik férfival és együtt hál vele, kövezzék halálra, mert nem kiáltott segítségért” (MTörv 22,23-27). Mária Názáret városában találkozik az angyallal és nem kiált segítségért. Az angyal pedig nem semmiféle biztosítékot nem nyújt neki, azon túl, ami az ígéretben rejlő isteni rendelés: az Úr anyja leszel. Máriának ez elég: beleegyezik belülről, a szíve mélyén és az elfogadás után már csak társ akar lenni a megvalósításban: Hogy történik ez, mit is kell tennem? Zakariás előbb tudni szeretné, aztán döntene, Mária ráhagyatkozik és társul szegődik a „Szentlélek száll rá és a Magasságbeli ereje borítja be árnyékával” (Lk 1,35) ígéret jegyében. Nem kap kimerítő, részletes választ, de annál több az ígéret: a Szentlélek lesz hűséges őrzője és Oltalom alatt marad. Istennek e lehetetlen kérése előtt Máriának már nincs kérdése, a szent ámulat érzése betölti egész lényét, ami nem pusztán csak egy egyszerű igen-ben ölt testet, hanem egy mélyen személyes formában, immár most ő mondja ki magát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). A bűnbeesés miatt az Istentől elszakadt és eltávolodott ember most először meri ismét kijelenteni: „Íme, itt vagyok!”. „Nem menekülök”, „Készen állok, teljes mértékben a rendelkezésedre állok”.
Mária nem kéreti magát, kényszerből sem cselekszik: boldogan vállalja az Isten-anyaságot
Végre a történelemben felbukkan ismét az az ember, aki nem fél, sőt boldog, hogy felismeri önmagát, mint olyan „segítség”, amelyre Isten mindig is várt és ami megfelel az ő egyetemes szeretettervének. Az a „legyen” Mária ajkán messze több, mint egy beleegyezés, egyfajta lelkesedő döntés: „Adja az Ég is, hogy beteljesedjék bennem!”. Nem hajt fejet, inkább felemeli a fejét szeplőtelen szívének nagy örömében. Mária nem kéreti magát, de kényszerből sem cselekszik, boldogan vállalja, amit az angyal kért tőle, hogy higgyen. Igenjével immár az istenibe szövődik az emberi szál, mert azt már az ember is akarja, együtt az Ég és a föld, hiszen felismerte, hogy az előtte álló eljövendőtől való félelem mélyén ott rejlik egy örök ígéret hűsége.
Az Úr születése felé indulva, és hogy élő reménnyel lépjük át a jubileum kapuját, a szív első mozdulata szükséges, a felébredő rácsodálkozás. Isten ígéretes szavainak a megértéséhez fel kell oldani a szív merevségét, nemet mondva mindenre, ami bezárhat bennünket félelembe, beletörődésbe és cinizmusba. Csak így tudunk megnyílni Isten újdonságai előtt, befogadva akaratának a magvát, mindenki javára, és így leszünk képesek mindenre új szemmel tekinteni – zárta első adventi prédikációját a Pápai Ház szónoka.