Ferenc pápa: túl sok gyereket használnak ki és bántalmaznak, nem maradhatunk közömbösek
Tiziana Campisi / Somogyi Viktória – Vatikán
Ferenc pápa a gyermekeknek, kiváltképpen a bántalmazás és kizsákmányolás áldozatainak szentelte katekézisét január 8-án az általános kihallgatáson. A pápa a világ különböző részeiről érkezett hívekkel a szokásos szerdai találkozón – amelyre a vatikáni VI. Pál teremben került sor – bejelentette, hogy a következő katekézisében is még a legfiatalabbakról szól majd. Ez alkalommal „a gyermekmunka csapásával” foglalkozott. Sajnálatát fejezte ki, hogy még ma is nehezen néznek „egy olyan gyermek szemébe, akit a peremre szorítanak, és akit kizsákmányolnak és bántalmaznak”. „A mesterséges intelligenciát létrehozó és a több bolygóra kiterjedő létezést tervező évszázad még nem birkózott meg a megalázott, kizsákmányolt és halálosan megsebzett gyermekkorok pestisével. Gondolkodjunk el ezen” – nyomatékosította Ferenc pápa.
Az életet nem tisztelő gazdaság
Elítélte, hogy „túl sok a munkára kényszerített gyermek”, akiknek elvették a gyermekkorukat, akik elveszítették a mosolyukat, és „az a gyermek, aki nem mosolyog, aki nem álmodik, nem tudja megismerni vagy kibontakoztatni tehetségét”. A pápa bírálta a gyermekmunkából profitáló gazdasági rendszereket. „A föld minden részén vannak gyerekek, akiket kizsákmányol egy olyan gazdaság, amely nem tiszteli az életet, amely ezzel a remény és a szeretet legnagyobb letéteményét égeti el” – mutatott rá a Szentatya.
A mai ártatlanok lemészárlása
A pápa a gyermekekről szólva a Szentírásra is emlékeztetett. Utalt a nekik szentelt oldalaira, amelyek „öröménekekről” szólnak, de szívszorító sikolyokról is beszélnek, mint a Siralmak könyvében. És hogyan ne térhetnénk vissza a mai helyzetekhez, amelyekben kiskorúak százai vesztik életüket? „Még az újszülött Jézusra is azonnal rátör Heródes erőszakának vihara, aki lemészároltatja a betlehemi gyermekeket. Sötét dráma ez, amely más formákban megismétlődik a történelemben” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Jézus, Szűz Mária és József is „idegen országba menekültek”, ami ismét a jelenre utal, és arra a sok emberre és gyermekre, akik hazájuk elhagyására kényszerülnek.
Kötelezük el magunkat a kiskorúak védelme iránt
A pápa felhívást intézett a hívőkhöz a gyermekekért, akiket Jézus a tanítói évei során gyengéden fogadott, és egyszerűségüket és tisztaságukat a mennyek országába való belépés sajátosságaiként jelölte meg. Arra buzdítva őket, hogy védjék és törvényekkel óvják őket. „Aki Isten gyermekének ismeri el magát, és különösen, aki az Evangélium örömhírét viszi el másoknak, az nem maradhat közömbös. Nem fogadhatja el, hogy a kistestvéreinket ahelyett, hogy szeretik és védik, megfosztják gyermekkoruktól, álmaiktól, és a kizsákmányolás, illetve a peremre szorítás áldozataivá válnak” – figyelmeztetett Ferenc pápa.
Majd azt kérte, imádkozzunk, hogy Isten „megnyissa az elméket és a szíveket a törődésre és gyengédségre”, és hogy a világon minden gyermek „növekedjen korban, bölcsességben és kegyelemben, szeretetet kapva és adva”.
A zarándokok köszöntése során is Ferenc pápa arra buzdította a jelenlevőket, hogy kötelezzék el magukat a kicsinyek védelme érdekében. A francia ajkú híveket is arra ösztönözte, kérjék „a kegyelmet, hogy újra fel tudják fedezni azt a fontos helyet, amelyet minden gyermek elfoglal Isten szívében, hogy ne legyünk bűnrészesek az ellenük elkövetett visszaélésekben, hanem határozottan ítéljük el azokat”.