Ferenc pápa szerdai katekézise: Őrizzük meg mindazt, amit Isten ránk bízott!
Gedő Ágnes - Vatikán
Isten Fia belép a történelembe, útitársunkká válik és még az anyaméhben megkezdi utazását. Lukács evangélista elbeszéli nekünk, hogy Mária a fogantatás után Názáretből rögtön elment Zakariás és Erzsébet házába; aztán már előrehaladott várandósként Názáretből Betlehembe ment a népszámlálásra. Mária és József kénytelenek elmenni Dávid király városába, ahol József született. Az olyannyira várt Messiás, a magasságos Isten Fia hagyja magát megszámlálni, vagyis följegyezni, mint bármelyik polgár. Aláveti magát egy császár, Augustus rendeletének, aki azt gondolja, hogy az egész föld ura.
A kenyér háza
Lukács Jézus születését egy pontosan meghatározható időre teszi, egy pontosan behatárolt földrajzi környezetbe, és így az egyetemes és a konkrét kölcsönösen találkozik egymással. Isten, aki eljön a történelembe, nem fordítja ki sarkaiból a világot, hanem belülről akarja megvilágítani és újrateremteni azt. Betlehem azt jelenti, hogy a „kenyér háza”. Itt születik meg Jézus, az égből alászállott kenyér, hogy elvegye a világ éhségét. Gábor arkangyal a nagyság jegyében adta hírül a messiás születését: „Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”. (Lk 1,32-33)
Az első tanúk a pásztorok
Mindazonáltal Jézus egy király számára teljesen szokatlan világba érkezik. „Történt pedig, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,6-7) Isten Fia nem királyi palotába születik, hanem a ház mögötti részen, ahol az állatokat tartották. Lukács ezzel megmutatja nekünk, hogy Isten nem hangzatos szólamokkal jön el a világba, nem csap lármát, hanem alázatosan kezdi meg utazását. És kik ennek az eseménynek az első tanúi? Néhány pásztor: tanulatlan, az állatokkal való folytonos érintkezés miatt rossz szagú emberek, akik a társadalom peremén élnek. És mégis azt a mesterséget űzik, amellyel Isten megmutatja magát népének. Isten őket választja ki arra, hogy elsőként megkapják a történelem legszebb hírét:
“Az angyal pedig ezt mondta nekik (a pásztoroknak): „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lk 2,10-12)
A nekünk ajándékozott üdvösség tanúi
A helyszín, ahova el kellett menni, hogy találkozzanak a Messiással: egy jászol. Megtörtént ugyanis, hogy nagy várakozás után nem volt hely az Üdvözítőnek, akiért minden teremtetett. A pásztorok így megértik, hogy egy nagyon szerény helyen, amit az állatoknak tartanak fönn, megszületik a várva várt Messiás, és értük születik meg, hogy az ő Üdvözítőjük, az ő Pásztoruk legyen. Ez csodálattal tölti el szívüket, megnyitja a dicséretre és az örömteli hírre. Sok más embertől eltérően, akik millió dologgal vannak elfoglalva, a pásztorok lesznek a lényeg első tanúi, vagyis a nekünk ajándékozott üdvösségé. A legalázatosabbak és a legszegényebbek tudják befogadni a megtestesülés eseményét.
Mi is őrizzük meg, amit Isten ránk bízott
Kedves testvérek, kérjük mi is a kegyelmet, hogy a pásztorokhoz hasonlóan képesek legyünk a csodálatra és a dicséretre Isten előtt, és képesek legyünk megőrizni azt, amit ránk bízott: a tálentumokat, a karizmákat, a hivatásunkat és az embereket, akiket mellénk helyez. Kérjük az Urat, hogy észre tudjuk venni a gyengeségben az Istengyermek rendkívüli erejét, aki azért jön, hogy megújítsa a világot és átalakítsa életünket tervével, amely telve van reménnyel az egész emberiség számára – zárta szerdai katekézisét a pápa.
