A 80 éves P. Szentmártoni: Szeretek pap lenni. Köszönöm a hűség ajándékát az Egyházhoz
P. Vértesaljai László SJ – Vatikáni Rádió
Születésnapján a római Szent István zarándokház kápolnájában mutatott be hálaadó szentmisét Gianfranco Ghirlanda jezsuita bíboros, egykori kánonjogi professzortársa, Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet, Törő András atya, a Pápa Magyar Intézet rektora és számos barátja és ismerőse jelenlétében. P. Szentmártoni Mihály SJ homíliája „Egy hálatelt szív imája” címmel:
Kedves barátaim!
Minden életkornak megvan a maga tapasztalata és feladata. A fiataloknak rövid a múltjuk, de hosszú a jövőjük. A felnőtteknek jelentős múltjuk és jelentős jövőjük is van. Az idősebbeknek hosszú a múltjuk, de viszonylag rövid a jövőjük. A feladatok a következők: A fiataloknak még álmodniuk kell a jövőről, vágyakat és eszményeket kell megfogalmazniuk, és reményben kell élniük. A felnőtteknek meg kell szilárdítaniuk társadalmi helyzetüket és építeniük kell a jelent. Az idősebbeknek újra át kell gondolniuk a múltjukat, és meg kell találniuk azt az aranyfonalat, amely minden tapasztalatot összeköt. Voltam fiatal, álmodoztam és terveztem. Voltam felnőtt, alkottam és építettem. Most idős vagyok és itt az ideje, hogy visszatekintsek a múltamra. Szeretnék felidézni néhány jelentős tapasztalatot, amelyek alakították az életutamat.
1. Szent Péter székfoglaló ünnepén születtem. - Nem hiszek a véletlenben, de visszatekintve életemre, örömmel vallom, hogy soha nem voltak nehézségeim sem az Egyházzal, sem a Pápával, sem a Jézus Társaságával, sem pedig a saját papságommal. Pedig ennek a négy valóságnak különböző arculatát láttam. - Megéltem a zsinat előtti Egyházat a latin nyelvvel, aztán a sok zsinat utáni átalakulást: a nép felé fordult oltárral, a népnyelvvel, a szobroktól megfosztott templomokkal stb. mégis az Egyház az én Egyházam maradt, és ma is szeretem. - A Pápák közül hetet láttam, és mindig az én pápáim voltak, Ferenc pápa is az én Pápám! - Még a Jézus Társasága is megváltoztatta az arcát, én reverendás jezsuitaként kezdtem szerzetesi életemet, most a jezsuiták farmernadrágban járnak. Mégis ez az én Jézus Társaságom, és büszke vagyok arra, hogy Krisztus Király e nagyszerű kis seregéhez tartozhatom. - Szeretem a Zsolozsmát, szeretek gyóntatni, szépen misézni, kiosztani a szentségeket: szeretek pap lenni. Köszönöm az Úrnak az Egyházhoz való hűség ajándékát. Újmisés emlékképemre a Jelenések Könyvének egyik szép mondatát írtam: „Maradj hű mindhalálig, s neked adom az élet koronáját!”. Kérlek benneteket, hogy támogassatok imáitokkal a végső kitartásig.
2. Gyengének születtem. - Nagyanyám azzal vigasztalta édesanyámat, hogy Jézus nagy szívességet tenne neki, ha visszavenne engem. Ötéves koromig nem tudtam járni. Mégis, itt vagyok 80 évesen, sántítva ugyan, de még mindig járok. E hosszú évek alatt voltak álmaim, amelyek soha nem váltak valóra, és voltak valóságok, amelyek túlszárnyalták legvadabb álmaimat. Magyarországon akartam apostol lenni, nagy hitszónoknak képzeltem magam, mint Bangha Béla volt, de előbb Zágrábban, majd később Rómában kötöttem ki. Világhírű pszichológus akartam lenni, de különböző intézetekben házaló pszichológus lettem, soha nem ért az a megtiszteltetés, hogy pszichológiai intézetben vagy karon taníthassak. Magyarország apostola helyett a világ tanítója lettem. Hálával említem meg, hogy az Úr megajándékozott egy bizonyos írói kézügyességgel. Több mint 500 könyvet és cikket írtam, tucatnyi nyelvre lefordítva. A legújabb ajándék: két könyvemet is lefordították koreai nyelvre.
E nyolcvan év alatt sok csodának voltam tanúja. Egy ideig II. Szent János Pál Pápa magyar tanítója voltam. Igaz, még a magyar nyelv helyes kiejtését sem sikerült neki elsajátítania, de nem érzem magam ezért felelősnek, hanem büszke vagyok arra, hogy egy szenttel beszélgethettem. - A másik római tapasztalat, amely egyházképemet formálta, a Szenttéavatási Dikasztériumban végzett tevékenységem. Az elmúlt majdnem harminc év alatt 220 jövendőbeli szenttel barátkoztam. Rajtuk keresztül beleláthattam az Egyház kegyelmi dimenziójába. Minden egyes szent a kegyelem remekműve. Ezért nem féltem sem az Egyház sem a Jézus Társasága jövőjét: a szinodális Egyházban is Isten kegyelme működik. Hálás vagyok a Szentléleknek ezért az ihletért.
3. Idegenként születtem. - Magyar vagyok, Szerbiában születtem, Horvátországban nevelkedtem, Angliában végeztem lelkipásztori gyakorlatomat, és olasz állampolgár vagyok. Ennek a konstellációnak negatívuma, hogy profi idegen vagyok, haza nélkül, de ennek nagy előnye is van: nincs bennem nosztalgia, nem gyötör a honvágy. Mindig elégedett voltam minden országban, ahol éltem. Az Úr itt is nagylelkű volt hozzám: megajándékozott a nyelvek adományával, így egyik országban sem éreztem magam elszigeteltnek. Szent Pál lelkületével éltem bolyongásaimat: tudtam a magyarokkal magyar lenni, a horvátokkal horvát, az angolokkal angol, a németekkel német, az olaszokkal olasz. A barátság ajándékával is megajándékozott az én jóságos Istenem: nem mintha könnyen barátkoznék, de hűséges vagyok a barátaimhoz. Örömmel tekintek most rátok, akik eljöttetek, hogy ma együtt ünnepeljetek velem: ténylegesen ti képviselitek minden nemzetből származó barátaimat.
Most itt vagyok a San Pietro Canisio közösségben. Egyesek számára ez idősek otthona, mások számára egy olyan hely, ahol még lehet álmodozni a jövőről, még ha az nem is ígér sok évet. A jövőre nézve kértem az Urat, hogy küldjön nekem néhány meghívást lelkigyakorlatok megtartására. Az Úr szavamon fogott, rögtön négyet is küldött, de egyben humorérzékét is megmutatta: az egyik ilyen lelkigyakorlat Romániában lesz, ezért elkezdtem tanulni románul! Ebből az üzenetből azt olvastam ki, hogy úgy tűnik, az Úr is hisz még a jövőmben!
A San Pietro Canisio Rezidencia még egy kérdésemre megadta a választ: Hazaértem. Nem vagyok többé idegen: megérkeztem a célomhoz, ahonnan elindultam: a Szentatya ablaka a teraszomról látható, Szent Péter széke itt van a kezem ügyében, és a Jézus Társaságának Generálisa a gondnokom, aki megnyitja előttem a világ ablakait. Nem kell visszasírnom fiatalkori álmaimat, hogy Magyarország hittérítője legyek. Valójában most már a világ misszionáriusa vagyok, mint Rezidenciánk védőszentjei Szent Ignác alapítóatyánk, Xavéri Szent Ferenc a világ misszionáriusa, és Canisius Szent Péter, az egyháztanító. Most ez az én küldetésem: „Imádkozom az Egyházért és a Jézus Társaságáért”. Szeretnélek biztosítani benneteket, kedves barátaim arról, hogy minden nap mindannyian, szintén jelen vagytok imáimban.
Nyolcvan évemet egy mondatban tudnám összefoglalni: az Úr bőkezű volt velem szemben életem minden napján, és ezért nincs más szavam, mint a hála! Ezt a hálát a minden jezsuita számára oly kedves imával szeretném kifejezni: Suscipe. Először latinul mondom el, mert ez visszaidézi a noviciátusomat, ahol a nagy szerzetesi és papi kalandom kezdődött, majd magyarul:
„Suscipe, Domine, universam meam libertatem. Accipe memoriam, intellectum, atque voluntatem omnem. Quidquid habeo vel possideo mihi largitus es; id Tibi totum restituo, ac Tuae prorsus voluntati trado gubernandum. Amorem tui solum cum gratia Tua mihi dones, et dives sum satis, nec aliud quidquam ultra posco”.
„Vedd el, Uram, egész szabadságomat. Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat. Amim van, és amit birtoklok, Te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy Te irányítsad akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg kegyelmedben, és gazdag leszek, s már nem keresek semmi mást”. Ámen.
Róma, Szent István Ház, 2025. február 22.
