A betegség a szeretet iskolája – Ferenc pápa homíliája a betegek jubileumi szentmiséjén
Vertse Márta – Vatikán
A pápa szívből jövő köszönete a hívek imáiért
A teret megtöltő húszezer hívő, betegek és hozzátartozóik, az egészségügyben dolgozók, orvosok, ápolók, önkéntesek, kórházi lelkészek, kisegítő munkatársak nagy meghatottsággal fogadták a Szentatya jelenlétét és szavait. A felolvasók továbbították Ferenc pápa köszönetét: A pápa szeretettel köszöntötte a szertartás minden résztvevőjét és szívből köszönetet mondott imáikért, amelyekkel Istenhez fordultak egészségéért, annak a reményének adva hangot, hogy a jubileum gazdag gyümölcsöket terem. Végül Ferenc pápa apostoli áldását adta a betegeknek, a szenvedőknek, a téren összegyűlt minden hívőnek, szeretteiknek. A Szentszék Sajtótermének közleménye szerint a Szentatya előzőleg a Szent Péter bazilikában részesült a kiengesztelődés szentségében, imába merült, majd áthaladt a Bazilika Szent Kapuján.
A Szentatya sok beteghez hasonlóan a televízión keresztül vett részt a szentmisén
Az április 5-én és 6-án zajló jubileumi program során a betegek, hozzátartozóik és az egészségügyben dolgozók vasárnap délelőtt szentmisén vettek részt, amit a Szent Péter téren Rino Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériumának pro-prefektusa mutatott be. Fisichella érsek a pápa szentbeszédének felolvasása előtt bejelentette, hogy a néhány méterre lévő Szent Márta Házban lábadozó Ferenc pápa különösen közel van most a jubileumukat ünneplő hívőkhöz, és sok beteg emberhez hasonlóan ő is televízión keresztül vesz részt az ünnepélyes szertartáson.
Isten reményt csíráztat ki a reménytelennek tűnő időszakokban is
„Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?” (Iz 43,19). Nagyböjt ötödik vasárnapján a pápa az Izajás próféta könyvéből vett olvasmány szavait idézte, amelyeket Isten a próféta által a babiloni száműzetésben élő Izrael népéhez intézett abban a nehéz időszakban, amikor számukra látszólag minden elveszett. Jeruzsálemet elfoglalták és feldúlták II. Nabukodonozor király katonái, az elhurcolt nép földönfutóvá lett. Ez a minden reménytől megfosztott, sötét jövő arra késztethetné a száműzötteket, hogy keserűen lemondjanak mindenről, hogy úgy érezzék, már nem részesülnek Isten áldásában. És pontosan ilyen körülmények között az Úr arra hívja meg népét, hogy megragadja az értelmét annak az újnak, ami már születőben, sarjadóban van. Vajon mi lehet az, ami már kicsírázhatott egy ilyen kietlen és kétségbeesett tájon? – tette fel a kérdést homíliájában Ferenc pápa.
Járjunk együtt az Úr világosságában
Egy új nép van születőben, egy olyan nép, amely a múlt hamis bizonyosságainak összeomlása után rájött arra, hogy mi a lényeges, vagyis az, hogy maradjanak egységben maradjanak és járjanak együtt az Úr világosságában (vö. Iz 2,5) – utalt ismét Izajás próféta szavaira a Szentatya. („Gyertek, járjunk az Úr világosságában!”). Egy olyan nép van születőben, amely képes lesz arra, hogy újjáépítse Jeruzsálemet. Ugyanis távol a Szent Várostól, amelynek már lerombolták szent templomát, tehát már nem volt rá lehetőségük, hogy ünnepeljék a szent liturgiákat, Izrael megtanult más módon találkozni az Úrral, mégpedig a szív megtérésében (vö. Jer 4,4), a törvény és az igazságosság gyakorlásában, a szegényekkel és a rászorulókkal való törődésben (vö. Jer 22,3), az irgalmasság cselekedeteiben – idézte fel Jeremiás próféta jövendöléseit a pápa.
Isten nem hagy magunkra minket a reménytelen helyzetekben sem
Ugyanezt az üzenetet tartalmazza más körülmények között a vasárnapi evangéliumi szakasz. (vö. Jn 8,1-11). Itt egy nőről van szó, akinek az élete tönkrement, nem egy száműzetés, hanem egy erkölcsi ítélet miatt. Egy bűnös asszony, aki kiközösítésre és halálra van ítélve. Úgy tűnik, hogy számára sincs remény, de Isten nem hagyja őt magára. Sőt, éppen akkor, amikor hóhérjai már készen állnak, hogy megkövezzék, Jézus belép a bűnös asszony életébe. Megvédi hóhéraitól és megmenti őt az erőszakos haláltól, lehetőséget adva számára, hogy új életet kezdjen. Nem ítéli el, hanem szabadon engedi: „Menj, de többé ne vétkezzél!” (vö. 11. v.).
Isten kegyelme és szeretete még erősebb a megpróbáltatások idején
A vasárnapi liturgia drámai és megindító történetei arra hívnak minket, hogy Nagyböjti utunkon újítsuk meg bizalmunkat Istenben, aki mindig közel van, hogy üdvözítsen bennünket – mutatott rá szentbeszédében Ferenc pápa. Nincs semmiféle száműzetés, erőszak, bűn, nincs az életnek olyan valósága, amely megakadályozhatná Istent abban, hogy az ajtónk előtt álljon és kopogtasson, készen arra, hogy belépjen, amint mi megengedjük neki (vö. Jel 3,20). („Nézd, az ajtóban állok és zörgetek”). Ellenkezőleg, különösen akkor, amikor a megpróbáltatások egyre nehezebbé válnak, Isten kegyelme és szeretete még erősebben magához szorít, hogy felemeljen bennünket – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.
Váljunk Isten jelenlétének hírnökeivé
Utalással a betegek és az egészségügy világának jubileumára, megállapította, hogy a betegség minden bizonnyal az élet egyik legnehezebb és legkeményebb próbatétele, amelyben közvetlenül megtapasztaljuk, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Úgy érezhetjük magunkat, mint a száműzetésben élő nép, vagy mint az evangéliumi szakasz asszonya, akik számára reménytelen a jövő. Azonban Isten még ezekben a pillanatokban sem hagy bennünket magunkra, és ha Őrá bízzuk magunkat, éppen azokban a helyzetekben, amelyekben erőnk elfogy, megtapasztalhatjuk jelenlétének vigaszát. Ő maga emberré lett, mert mindenben osztozni akart gyengeségünkben (vö. Fil 2,6-8), és jól tudja, mi a szenvedés (vö. Iz 53,3). Ezért elmondhatjuk Neki bánatunkat és biztosak lehetünk, hogy együttérzésre, közelségre és gyengédségre találunk. Bizalommal teli szeretetében Isten valójában beavat minket művébe, hogy mi magunk is egymás számára „angyalokká”, Jelenlétének hírnökeivé váljunk, olyannyira, hogy gyakran a szenvedők és gondviselőik számára is a beteg ágya az üdvösség és a megváltás „szent helyévé” válhat.
A betegek jelenléte legyen ajándék gondozóik számára
Ferenc pápa ezután a következő szavakkal fordult az orvosokhoz, betegápolókhoz, az egészségügyi dolgozókhoz: „miközben betegeitekről, különösen a leggyengébbekről gondoskodtok, az Úr felkínálja nektek a lehetőséget, hogy folyamatosan megújítsátok, hálával és reménnyel tápláljátok életeteket (vö. Spes non confundit, 11) – utalt a Szentatya „A Remény nem csal meg” k., a 2025-ös szentévet meghirdető Bullájára. „Isten arra hív benneteket, hogy életeteket megvilágosítsátok azzal az alázatos tudattal, hogy semmi sem magától értetődő, és hogy minden Isten ajándéka. Tápláljátok életeteket azzal az emberieséggel, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor a látszatot elhagyva megmarad az, ami számít: a szeretet kis és nagy gesztusai. Engedjétek, hogy a betegek jelenléte ajándékként lépjen be a létezésetekbe, hogy meggyógyítsa szíveteket, megtisztítva azt mindattól, ami nem jótékony szeretet, melegítve azt az együttérzés égő és édes tüzével”.
Ferenc pápa osztozik a betegek törékenységében
A pápa ezután szeretetteljes szavakkal fordult beteg testvéreihez, arról téve vallomást, hogy életének ebben az időszakában sok mindenben osztozik velük, mint az erőtlenség, a gyengeség érzésének megtapasztalása, a másoktól való függés. A betegség egy iskola, amelyben nap mint nap megtanuljuk, hogy szeressünk és hagyjuk, hogy szeressenek minket. A sajnálkozás és a kétségbeesés helyett legyünk hálásak Istennek és testvéreinknek a kapott jóért – hangsúlyozta a pápa. A kórházi szoba és a beteg ágya is lehet olyan hely, ahol meghallhatjuk az Úr hangját, aki nekünk is mondja: „Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?” (Iz 43,19). Felidézte elődje, XVI. Benedek pápa példáját, aki betegsége idején gyönyörű tanúságot tett az életörömről. A reményről szóló enciklikájában pedig azt írta, hogy „az emberiességet lényegében a szenvedéshez és a szenvedő emberhez való viszonnyal mérjük. Kegyetlen és embertelen az a társadalom, amely nem tudja elfogadni a szenvedőket” (Spe Salvi enciklika, 38). Ferenc pápa hozzáfűzte, hogy a szenvedéssel való közös szembenézés emberibbé tesz bennünket, és a fájdalom megosztása fontos állomása az életszentség minden útjának.
Ápoljuk a reményt Isten szeretetének köszönhetően, amely nem szűnik meg soha
Ferenc pápa homíliájában végül arra buzdított, hogy ne zárjuk ki életünkből a törékenyeket, ahogyan sajnos egy bizonyos fajta gondolkodásmód manapság néha ezt teszi, ne rekesszük ki a fájdalmat a környezetünkből. A fájdalom váljon inkább annak a lehetőségévé, hogy együtt növekedjünk, hogy ápoljuk a reményt annak a szeretetnek köszönhetően, amelyet elsőként Isten öntött a szívünkbe, amelyet Ő „árasztott ránk a Szentlélek által” (vö. Róm 5,5), és amely „nem szűnik meg soha”, ami mindenen túl örökre megmarad (vö. 1Kor 13,8-10.13).
