A párbeszéd főszereplői: a Szentszék és a kínai hatóságok
Sergio Centofanti és P. Bernd Hagenkord, SI/Vertse Márta - Vatikán
A közelmúltban, pontosan Szent II. János Pál pápasága idején intézményes kapcsolatok jöttek létre a kínai hatóságokkal. A felek bizalmas tárgyalásokat indítottak, amelyek kezdetben nem hoztak jelentős eredményeket. De a Szentszék határozottan tovább kívánta folytatni a párbeszédet, tiszteletteljes magatartást tanúsítva a kínai kormány felé és arra törekedve, hogy a múlt és a jelen minden félreértésén túl, tisztázza a katolikus egyház vallási természetét és a Szentszék nemzetközi szintű tevékenységének célkitűzéseit.
Az elméleti álláspontok és a párbeszéd szükségességének megkülönböztetésében valami hasonló következhetett be a Kínai Kommunista Párt gondolkodásmódjában a katolikus egyházzal kapcsolatban: a KKP, bár megőrizte filozófiai előítéletét a vallás társadalmi értelmét és szerepét illetően, az üldöztetés súlyos megnyilvánulásainak igazolásától lassan eljutott egy bizonyos nyitásig a hívek személyes meggyőződéseire vonatkozóan, még akkor is, ha a változás nem következett be egységes módon az egész országban.
II. János Pál pápa 2001-ben szólt a kínai hatóságokkal folytatott párbeszéd szükségességéről: „Senki számára sem titok, hogy a Szentszék, az egész katolikus egyház nevében – és azt hiszem – az egész emberiség javára, azt kívánja, hogy nyissanak teret a Kínai Népköztársaság hatóságaival folytatott párbeszédnek, amelyben, leküzdve a múlt félreértéseit, közösen lehessen dolgozni a kínai nép javát és a világ békéjét szolgálva” (Üzenet a Matteo Ricciről szervezett kongresszushoz, 2001. október 24.) És Benedek pápa 2007-ben tisztázta, hogy a párbeszédben „a kínai katolikus részegyház küldetése nem az állam szerkezetének vagy közigazgatásának megváltoztatása, hanem az, hogy hirdesse Krisztust az embereknek (Levél a kínai katolikus részegyházhoz, 4. pont).
Az egyház tehát követeli magának azt a jogot és szabadságot, hogy hirdesse az evangéliumot: a szoros értelemben vett politikai kérdés nem része küldetésének. Egy igazságos társadalmi és állami rend építése mindenekelőtt a politika feladata, de, mivel egyidejűleg elsődleges emberi és erkölcsi feladat, az egyháznak kötelessége, hogy felkínálja sajátos hozzájárulását az értelem megtisztítása, az etikai képzés és a prófétai hang révén, amely, ha szükséges egyben építő bírálat is.
XVI. Benedek a kínai egyházhoz írt levelében többször megállapította, mint ahogy már ezt tette előde is, hogy a Szentszék nyitott a Kínai Népköztársaság hatóságaival folytatott párbeszédre. Azt kívánta, hogy „hamarosan teremtsék meg a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti kommunikáció és együttműködés konkrét útjait”, mivel „a barátság kapcsolatokból, az örömteli és szomorú helyzetek érzelmeiben való osztozásából, szolidaritásból és kölcsönös segítségnyújtásból táplálkozik” (4. pont).
Soha nem szabad azonban elfeledni egyrészt a hit és a lelkipásztori bölcsesség iránytűjét, másrészt a témakör összetettségének alázatos felismerését (uo.)
A cselekvés és a pápai Tanítóhivatal e folytonos vonalát követve Ferenc pápa tovább kíván haladni az elkötelezett párbeszéd útján. Azt kéri, hogy állhatatosan folytassák a hivatalos tárgyalást a kínai kormánnyal a szükséges óvatossággal és megkülönböztetéssel, de egyben azzal az előrelátással és fáradhatatlan szívóssággal, amelyek az Istenbe vetett bizalomból születnek. Ez többek között megmagyarázza, hogy a Szentatya különböző alkalmakkor miért fejezte ki azt a kívánságát, hogy meglátogassa a nagy kínai nemzetet és találkozzon Kína elnökével.
