Ferenc pápa bizonyos esetekben jóváhagyta a méheltávolítást

A dokumentumot 2018. december 10-i dátummal jegyezték, miután Ferenc pápa jóváhagyta a Hittani Kongregációnak egy nyitott erkölcsi kérdésre adott válaszát, amely egyes esetekben megengedi a méheltávolítást.

1993. július 31-én a Hittani Kongregáció közzé tette a „Válaszok a petevezeték-elkötés és más problémákat érintő kérdésekre” c. dokumentumát. Ezek a válaszok, amelyek máig megőrzik érvényességüket, morálisan eltávolíthatónak tekintik a méhet akkor, amikor az súlyos veszélyt jelent az anya életére vagy egészségére. Erkölcsileg nem megengedhetőnek tekintik azonban a petevezeték-elkötést és a méheltávolítást azokban az esetekben, amikor az közvetlen sterilizáció céljából történik azért, hogy lehetetlenné tegyék a teherbeesést, amely esetleg kockázatot jelenthet az anya számára.

Az utóbbi években a Szentszékhez beterjesztettek olyan jól körülhatárolt eseteket, amelyek a méheltávolításra vonatkoztak és lényegileg eltérnek az 1993-ban vizsgált tényállásoktól. Ezek az esetek olyan helyzeteket érintenek ugyanis, amelyekben az utódnemzés eleve nem lehetséges. A most kiadott állásfoglalás ez utóbbi esetekre vonatkozik, és így kiegészíti az 1993-ban adott válaszokat.

A kérdést a dokumentum így fogalmazza meg: Amikor a méh visszafordíthatatlanul olyan helyzetbe kerül, hogy már többé nem alkalmas az utódnemzésre és a szakorvosok arra a bizonyosságra is eljutottak, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléshez vezet még azelőtt, hogy a magzat elérné az életképességet, eltávolítható-e a méh? Erre a következő választ adta most a Hittani Kongregáció: Igen, mert nem sterilizálásról van szó.

Háttér információ

A szóban forgó erkölcsi kétség olyan ritka eseteket érint, amelyeket a közelmúltban terjesztettek be a Hittani Kongregációhoz, és amelyek teljesen eltérnek azoktól a tényállásoktól, amelyekre a dikasztérium 1993-ban elutasító választ adott. A döntő különbség az, hogy az orvosok arra a bizonyosságra jutottak, hogy terhesség esetén spontán vetélés következne be még azelőtt, hogy a magzat életképessé válna. Itt nem a terhesség kihordásának kisebb vagy nagyobb mértékű egészségügyi kockázatokról van szó, hanem egy olyan házaspárról, amely számára nem lehetséges az utódnemzés.

A sterilizálás, vagyis a meddővé tétel tárgya a nemzőszervek működésének szándékos megakadályozása, így ebben az esetben a bűn abban áll, hogy elutasítja az utódokat, ami pedig a bonum prolis, azaz a gyermek java elleni cselekedet. A mostani állásfoglalásban vizsgált esetben viszont ismert tény, hogy a nemzőszervek nem képesek megőrizni a magzatot az életképesség eléréséig, vagyis nem képesek betölteni természetes funkciójukat. Az utódnemzés célja, hogy világra hozzon egy emberi teremtményt, de itt a magzat megszületése biológiailag nem lehetséges. Ezért itt nem csak a nemzőszervek nem tökéletes, vagy egészségügyi kockázatot jelentő működéséről van szó, hanem egy olyan helyzetről, amelyben egy élő utód világra hozatala természetes módon egyszerűen nem valósulhat meg.

Az orvosi beavatkozást tehát nem lehet utódnemzés-ellenesnek tekinteni, mert egy olyan helyzetről van szó, amelyben nem lehetséges a megtermékenyült petesejt megtartása a méhen belüli fejlődés természetes végéig, így ennek következtében a beavatkozás, vagyis a méheltávolítás nem tekinthető utódnemzés-ellenes cselekedetnek sem. Egy nemzőszerv eltávolítása, amely alkalmatlan arra, hogy egy terhességet végigvigyen nem minősíthető közvetlen sterilizálásnak, ami önmagából fakadóan, mint cél és mint eszköz továbbra sem megengedett.

Azon kritériumok értékelése, hogy a terhesség kihordható-e a magzat életképességének állapotáig vagy sem, orvosi kérdés. Erkölcsi szempontból fel kell tenni a kérdést, hogy orvosi értelemben teljes bizonyossággal rendelkezünk-e. A jó szakmai lelkiismerettel adott válasz ebben az esetben elegendő egy helyes erkölcsi ítélet meghozatalához.

Továbbá erre a kérdésre adott válasz nem azt mondja, hogy a méheltávolítás mellett döntés mindig a legjobb választás, hanem csak azt, hogy a fent említett feltételek esetén erkölcsileg megengedhető a méheltávolítás. Ez a megengedettség nem zár ki további lehetőségeket, mint  pl. a fogamzásképtelen időszakok kihasználása vagy a teljes önmegtartóztatás gyakorlása. A házastársakra tartozik, hogy az orvosokkal és lelki vezetőjükkel történő párbeszédben úgy válasszák meg a követendő utat, hogy saját esetükre és körülményeikre az orvosi beavatkozás fokozatosságának erkölcsi alapelvét alkalmazzák – zárul a Hittani Kongregáció január 3-án közzétett dokumentuma.

(P. Harsányi Pál Ottó erkölcsteológus fordítása)