XII. Piusz pápaságának digitalizált dokumentumai március 2-tól kutathatók a Vatikánban
Johan Ickx / Somogyi Viktória – Vatikán
A Vatikáni Államtitkárság államközi kapcsolatainak szekciója március 2-án megnyitotta történelmi levéltárának XII. Piusz pápaságának időszakára (1939-1958) vonatkozó dokumentumait kutatás céljára. Ebben az archívumban őrzik a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjához (AA.EE.SS.) és az Egyház Közügyi Tanácsához (AA.PP.) tartozott korábbi dokumentumokat. A Levéltárban őrzött, a háborús időszak hivatalos levelezését érintő anyagot VI. Pál pápa akaratából már kiadták „A II. világháború aktái és dokumentumai” kötetekben, amelyeket négy jezsuita állított össze: P. Graham, P. Schneider, P. Martini és P. Blet.
20 tudós tudja egy időben kutatni a digitalizált dokumentumokat
Tíz évvel ezelőtt az Államtitkárság elöljárói elindították a XII. Piusz pápaságára vonatkozó dokumentáció digitalizálási projektjét. Az eddig digitalizált 1,3 millió dokumentumot további 700 ezer követi majd, amely összességében közel 323 méter hosszúságú anyaggyűjteményt jelent. A digitális archiválás előnyei közé tartozik, hogy értékes és egyedülálló történelmi dokumentumokat őriznek meg, ami biztosítékot jelent a jövőre vonatkozóan a papír formában meglevő anyagok mellett. Ezen túl pedig lehetővé válik, hogy maximum 20 tudós egyidőben hozzáférhessen és kutathassa ezeket a dokumentumokat az erre a célra kialakított komputereken a Borgia-torony XII. Piusz termében.
Dokumentumok a világháború és a hidegháború időszakából
A II. világháborún túl a hideghárorú időszakának dokumentumai is elérhetők, amelyek a Szentszék lépései mellett a diplomáciai kapcsolatokra, a megállapodások kérdéseire, a humanitárius tevékenységre és segítségnyújtásra, a politikai és vallási helyzetekről szóló jelentésekre, az oktatásra, Vatikán államra, XII. Piusz legszorosabb munkatársainak (pl. Luigi Maglione bíboros, Domenico Tardini és Giovanni Battista Montini főpásztorok) diplomáciai tevékenységére is kiterjednek.
Segélykérő levelek a zsidó üldözöttektől
Az országok szerint besorolt dokumentumok mellett megtalálható a „Zsidók” elnevezésű címszó is, amely levéltári sorozat 170 dossziéból áll és közel 4000 név történetét tartalmazza. Nagyrészükben zsidó származású katolikusoktól érkezett segítségkérő levelek találhatók, de nem hiányoznak a zsidó nevek sem. Olyan személyiségekre vonatkozóan is vannak anyagok, mint Paul Oscar Kristeller fiatal világhírű kutató vagy Tullio Liebman, aki a háború után vált nemzetközi hírű professzorrá. XII. Piusz közvetlen munkatársainak köszönhetően tudott Latin-Amerikába menekülni az üldöztetés elől. Időre van szükség annak a környezetnek és hangulatnak a rekonstruálásához, amelyben a Szentszék e lépésreire sor került – írja Johan Ickx. Az ország nevek alapján megtalálható dokumentumok között lényegében az üldözöttek kérelmei találhatók, amellyel gyakorlati segítséget kérnek a rasszista üldöztetéstől való meneküléshez. Ezekből a dokumentumokból fény derül az életveszélyben levő személyek megmentésére irányuló tevékenységre és a katolikus egyház illetve a pápa részéről a nácizmus iránti gyűlöletre. Ugyanakkor világossá válik az is, hogy számos ország ellenezte határainak megnyitását a sok rászoruló előtt.
Szerzetesnők hallgatták és írták át a világ legfontosabb rádióinak műsorait
A gazdag levéltári anyagban érdekességet jelentenek a Külföldi Rádiókat Hallgató Szolgálat (SARE) dokumentumai is: 1943-1954 között szerzetesnők egy csoportja hallgatta és írta át a világ legfontosabb rádióinak műsorait, ezáltal ellátta az Államtitkárság elöljáróit a legfrissebb hírekkel a Föld különböző részeiről. Az apácák az Apostoli Palotában végezték e tevékenységüket.
Dokumentumok az egyházi hierarchia elleni kirakat perekről a szovjet rezsim idejéből
Jelentős a keleti országokra vonatkozó anyagtár is: ezek az egyházmegyék és a papság tönkretételéről szólnak a náci megszállás, majd a kommunizmus idejéből. Továbbá a szovjet érában az egyházi hierarchia elleni nagy kirakat perekről is találhatók anyagok Alojzije Stepinac, Josef Beran és Mindszenty József bíborost illetően. Napvilágra kerülnek olyan dokumentumok is, amelyek XII. Piusz pápa kísérleteit mutatják be egyfajta ’modus vivendi’ megtalálására a kommunista rezsimekkel.
Találhatók még anyagok nemzetközi kormányzati és nem-kormányzati szervezetek, nemzetközi konferenciák, katolikus társulatok, más vallási felekezetek vonatkozásában is. Olyan érdekes dokumentumok is kutathatók, amelyek az ENSZ létrehozásával kapcsolatos amerikai-szentszéki levelezésről szólnak.
Nagy jelentőségű információk XII. Piusz pápaságáról
Johan Ickx cikke végén hangsúlyozza: a XII. Piusz pápaságára vonatkozó dokumentumok megnyitása minőségükben és mennyiségükben meghatározó jelentőségű információkat tesznek elérhetővé a történelmi kutatás világa számára. Annak a reményének ad hangot, hogy ezek a dokumentumok egyben hozzájárulhatnak XII. Piusz tevékenysége történelmi emlékezetének megőrzéséhez a következő nemzedékeknek. Lépései ugyanis a Krisztusba vetett igaz hitben gyökereztek, amelyeket az emberiség és a civilizáció védelmében tett.